Evangelikus lap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1916-08-26 / 35. szám
A kér. diákszövetségeseknek Nagyenyeden, illetve A.-Orbón tartott nyári konferenciájától nem sokat ugyan, de valamit mégis vártam e tekintetben. Nem lett belőle semmi. Kitűnt, hogy ez a találkozás nálunk meg nem történhetik, mert itt sem hit nincs, sem tudomány ; seni modernizmus, sem pietizmus. Nálunk megavult orthodoxok az emberek, mikor a korral kellene haladni és modernek, mikor a régi orthodoxus hit örök erejét az életben kellene ragyogtál ni. Orthodoxok és modernek összefognak, ha a piciizmust kell ütni; de nyafogó, erőtlen pietistríkká válnak, mihelyt az élet igazi nagy érdekei kérnek tőlük kielégítést. És így újra meg újra kitűnik, hogy mikor az említett átkos circulus vitiosusból ki akarunk vergődni, csak még jobban belekeveredünk. Életkérdés pedig reánk nézve, hogy kikeveredjünk belőle. És én nagyon kérem önöket . . . igyekezzenek belőle komolyan kimenekülni még most, itt az iskola falai közt, hogy mikor majd kikerülnek az életbe, ne követ adjanak annak, aki önöktől kenyeret kér. Higy- jék el, nem olyan nehéz, mint gondolják. Csak abból áll, hogy se a tudományt ne helyezzék kevélyen a hit fölé, se a hitet elfogultan a tudomány fölé; hanem a tudományt tanulják meg igen alaposan, a hitet meg szerezzék meg igen elevenen és akkor meglátják, mily szépen megférnek ezek ketten egymás mellett örök békességben. Csak ott dúl köztük ádáz kanapépör, ahol egyik sincs jelen igazán. Ha önök tudós theologusok akarnak lenni, ami felette kívánatos, akkor a hitnek, vagy mondjuk a vallásnak mélyére kell hatolniok, mert különben csak dilettánsok maradnak. Már pedig dilettáns bölcselkedő minden téren kiálhatatlan, de a dilettáns theologus már egyenesen halál. Hogy ez így van, azt szomorúan igazolják egyházi lapjaink hasábjai, valahányszor vallást érintő vagy theologiába vágó cikket közölnek, ami szerencsére csak ritkán történik. Ne gondolják, hogy aki az orthodoxiát bolondságnak mondja, a modern theologiát isteníti és a pietizmust egy megsemmisítő kézlegyintéssel elintézi, az már kész theologus. Meg kell annak ezi ismernie mind a hármat, aki .theologus akar lenni. És azt se gondolják, hogy akármelyiket is megismerhetik mások előadásából: az orthodoxiát modern theologustól, a modern theologiát orthodoxustól vagy a pietizmust akár ort- hodoxustól, akár modernistától: mind a hármat saját maguknak kell tanulmányozniok közvetlenül, egyenlő elfogulatlansággal és megértéssel, sőt szeretettel és a congenialitásnak legalább egy bizonyos fokával. Mert csak az orthodoxiából tanulhatnak theologiát, a modern theologiábó! filozófiát és csak a pietizmusból ismerhetik meg a vallást. ... Vigyázzanak, mert a néhai való jó Bodola püspök idejében az anyaszentegyház szekerébe még faszeg is kellett, de ma már a vas sem elég, annál kevéssé az olyan reves fa, amilyennek önök közül e nagy időkben nehányan bizonyultak. Szedjék össze azért minden erejüket és a felelősségérzet füzében meg- acélosodva készüljenek a nemzet szebb jövendőjére“. * Minden gyógyulás előfeltétele a helyes diagnózis alapján való gyógyítás. A mi hajaink alapos diagnózisa még mindig nincs meg. Sokan a betegséget sem érzik, nemhogy a gyógyítást sürgetnék. Mi azonban úgy gondoljuk, hogy a reformáció új évszázadának a küszöbén számot kellene komolyan adnunk helyzetünkről s ahol baj van, ott segítenünk is kell. Kecskeméthy nyílt sebre mutat rá. Egyházunk szellemi élete igazán sok kívánni valót hagy. Egyelőre csak közöltük diagnózisát és az általa javait orvosságot. Jó volna, hogyha esetleg lapunk hasábjain mások is részt vennének a konzultáción. Ha a mi doktorainak is javalla- nák az orvosságot, talán szívesebben élnénk vele s jobban bíznánk benne. SZEMLE. A harangok pótlásáról. A vallás- és közoktatás- ügyi miniszter átírt püspökeinkhez az elvitt harangok pótlása tárgyában Sok egyház ugyanis sajnálattal nélkülözi harangjait s igyekszik arra, hogy már a háború alatt pótolja őket. Egy külföldi cég acélharangjait ajánlja pótlásul. A miniszter arra kéri az egyházi hatóságok útján egyházainkat, hogy harangjaik pótlásáról külföldi cég útján egyáltalán ne gondoskodjanak, mert ez az eljárás amúgy is elég alacsonyan álló pénzünk árfolyamának a lerontására vezetne. Másodszor megfontolásra ajánlja azt a kérdést, nem volna-e jó, ha a háború után is elsősorban bronz harangokat igyekeznének az egyházak beszerezni. Mindkét tanács megszívlelésre méltó. — Nekünk pedig olyan szakértőre volna szükségünk, aki ezekben a kérdésekben egyházainknak üzleti érdekektől mentes tanácsot és irányítást tudna adni. Ki vállalkozik reá? Mert erre egyházainknak szükségük van. A Luthertársaság bajai. A Luthertársaság tan- könyvmonopoliuma nem talált megértő recepcióra egyházunkban. Az egyetemes gyűlés ebben az elvi jelentőségű kérdésben nem hallgatta meg az egyházakat, ennek következtében határozata nem találkozott a közvélemény osztatlan tetszésével. Közbejött a háború, mely miatt e privilégium érvényesítése szintén bizonyos nehézségekkel jár. A természetes akadályoknak hivatalos súlyt és jelleget adott a vallás- és közoktatásügyi miniszter, aki igen helyesen elrendelte, hogy a háború alatt új tankönyvek behozatalát nem szabad erőltetni! Ilyen körülmények közt nem csoda, hogyha több es- peresség ódzkódik a monopóliunios tankönyvek bevezetése ellen és hogy a társaság a Belmisszióban elég hosszasan védekezni kénytelen. Egyik oldalról az egyházak, másik oldalról a könyvkereskedők szorítják a társaságot. A könyvkereskedőknek az a bajuk, hogy a Luther-társaság minden könyvkereskedői szokás ellenére nem adja meg a viszont elárusítókat megillető huszonöt százalékot, hanem tíz százalékra szorítja le őket. Emiatt a Magyar Könyvkereskedők Egyletének a választmánya megkereste az összes könyvkiadókat, hogy hasonlóképen bánjanak el a Luther-társaság könyvkereskedésével is s addig ne adják meg a rendes rabattot neki, amíg ő meg nem adja azt másoknak. — A Luther-társaságot nem szívesen látjuk ebben a minden oldalról ostrom alá vett helyzetben. A tények lassanként igazolják a mi álláspontunkat. Mi kezdettől fogva 552 553
