Evangelikus lap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1916-08-26 / 35. szám
35. szám. pedig az isteni akaratban van. Isten az abszolút korlátlan hatalom, tőle függ minden teremtménye s azok jövője. A praedestinatió Calvin nézete szerint kettős u. m. electio és probatió, mely szerint az Isten könyö- rületességének és igazságosságának beigazolása végett teremt oly embereket, kiknek egyrészét az örök életre, más részét ellenben az örök kárhozatra praedestinálta. Calvin alaphibája az isteni tulajdonságok hibás felfogásában van, miután Isten tulajdonságait teljesen elkülönítve gondolja egymástól. Ha Isten könyörületes, egyúttal igazságos is és ha Isten elkárhoztatná az embereket, még mielőtt vétkeztek volna, akkor nem volna igazságos, bár Calvin segit magán. Egyszerűen kimondja, hogy az isteni ratió megértésére mi véges lények képtelenek vagyunk. Az üdv alapjául Calvin kizárólag az isteni kegyelmet tekinti, nagy hibája az, hogy a bűnt Isten által előre elrendeltnek tartotta. A hit nála csak meg- külömböztető jelvénye a kiválasztásnak, az erkölcsi életet pedig Lutherrel együtt a hit létezésének bizonyságául tartja azzal a külömbséggel, hogy a kiválasztottak Calvin szerint a kegyelemből ki nem eshetnek, mert halálos, nehéz bűnt nem követhetnek el. Az isteni kegyelem ily félre magyarázása mellett üdvünk központja nála is a Krisztus. Hinnünk kell a Krisztusban megnyilatkozott isteni szeretetben. Minél mélyebben fogjuk fel hitünk által e szeretetet, annál inkább éled bennünk a viszontszeretet. E szeretet és bizalom viszonyának kell Isten és ember közt fenállania. A protestantizmusnak ez az egyedüli feladata az ő megigazulásról szóló tanának alapján. Hogy mily fontos a keresztyénre nézve az ő üdvbizonyossága s annak tudata, hogy van felette egy kegyelmes Isten, azt Melanchton két mondata eléggé bizonyítja. A Loci első feldolgozásában ezeket mondja: A tapasztalaton nyugvó keresztyén értelem tanítja, hogy semmi sem keresztyéniesebb, mint az olyan élet, amely Isten kegyelméről bizonyos“. (227. old.). Az apológiában: „Szükséges, hogy az egyházban legyen egy bizonyos tan, melyből a kegyesek üdvük biztos reményét meríthetik“. (II. 119.). „Egyházaink nagy megegyezéssel tanítják, hogy az emberek nem igazulhatnak meg Isten előtt saját érdemeik és tetteik erejéből, de ingyen igazíttatunk meg Krisztusért a hit által, miután hiszik, hogy a Krisztusért, ki halálával tett eleget bűneinkért, a kegyelembe visszafogadtatnak és bűneik megbocsáttatnak“. így foglalja össze az ágostai hitvallás a reformáció e fő elvét, melyben kiemelkedik a kegyelmes mennyei atya, a megváltó Krisztus és a bűnös ember. — A bűn terhe, bűnösségének tudata vezette ez eredményre Luthert is s mi volt a forrás, amelyből merített? A szentírás. Lássuk hát másodszor az írás elvét! (Folytatjuk.) Helyzetrajz. Kecskeméthy István dr. a kolozsvári ref. theologiai fakultás Igazgatója tavaly a tanév kezdetén mondott egy nem egészen sablonos tanév-megnyitó' beszédet. A fakultás értesítője közli. E fejtegetések a legszélesebb körben megérdemlik a figyelmet, azért részben leközöljük őket. Szíveskedjenek elolvasni. Meg 550 méltóztatnak látni, hogy sok idejét nem múlta igazság van köztük, melyeket evangélikus létünkre mi is megszívlelhetünk. Az egész országban alig nehány gyülekezetben van valami vallásos mozgalom; általában véve pedig keresztyén hitéletről vagy legalább élénkebb egyházias- ságról vagy legalább valami vallásos életről még csak beszélni sem lehet. És ezért a papok a felelősek, ha nem ők is a kizárólagos okai. A mai világfelfordulás kezdetének megrázó napjaiban a nép ösztönszerűleg összefutott a templomokba. Nem tudta, hogy mit keres ott homályos vallási ösztöne : de az nagyon hamar egészen világos lett előtte, hogy amit keresett, azt nem találta meg. Így azután rövidesen újra visszatért minden a régi kerékvágásba. Egy kis időre, mint akkor a lapok a mai céda embert jellemző nyelven írták, „divatba jött az Isten“; — egyéb nem történt. Pedig személyes tapasztalásból is tudom, hogy egy-egy pap, de azt hiszem, valamennyi, mennyire meg volt hatva, mikor azon a tavalyi emlékezetes nyári reggelen tömve találta a templomot és a szemek sugárin át, melyek az ő szemébe szegeződ- tek, bele kellett látnia az emberek szívébe, amelyekben fájó, kemény, megindító belső harcok dúltak és amelyek a paptól vártak valamit: erőt, vigasztalást; követelő ösztönnel vártak valamit, ami az ő belső harcukat lecsendesítse. Vártak valamit, bár nem tudták, hogy mit. A papok meg érezték, hogy e világmegrázó pillanatban adniok kellene valamit az epedő szíveknek, de azt ők sem tudták, hogy mit. Még rágondolni is megrázó arra a jelenetre, mikor a gyülekezet és pap így álltak egymással szembe. Kérés, kérdés, vád, védelem cikázott a szemekben, a szívek remegtek és végül a pap minden erejét összeszedve, adta az epedő lelkeknek, amit adhatott. A legjobbat adta ... és hogy az nem volt az, amit a lelkek kerestek, azért mi, theologiai tanárok vagyunk felelősek. Mert bizony azt adta, amit a theologiáról vitt magával. Igaz, hogy erre teljes joggal lehet azt mondani, hogy mi sok szükséges dolgot adhatunk az ifjaknak, de azt az egy szükséges dolgot, amiről itt szó van, mindenkinek magának kell megszerezni a családi körben és gyülekezeti életben. Nekem azt mondották valamikor Németországban, hogy ők hívő lelkipásztorokat nem a hívő egyetemektől, hanem a hívő gyülekezettől várják. És nagy igazuk van. Csakhogy nálunk, fájdalom, úgy van a dolog, hogy az a hit, amit a gyermek a családi körben nyert, voltaképen valami színtelen és bizonytalan vallásosság, ami a gyülekezetben valami vizenyős kálvinizmussá hígúl, a középiskolákban inkább tudákos, mint mély modernizmussá ecetesedik, a theologián aztán, mielőtt filozófiai világnézetté forrhatná ki magát, egészen megáporodik. Ez a zavaros világnézetté ápo- rodott hit alakítja azután a gyülekezetek világnézetét. Szomorú circulus vitiosus ez, melyből nincs menekvés. Nincs menekvés más, mint a hit és a tudomány olyan összetalálkozása, melyben sértetlenül megmarad úgy a hit isteni szuverénitása és feltétlen uralma, mint a tudomány isteni világossága és feltétlen szabadsága. De hol vagyunk még ettől? 551
