Evangelikus lap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1916-08-19 / 34. szám
34. szám. teljesíteni s épen azért öt kiengesztelni sohasem tudó zsidók hallottak, most újra hallhassák az elraktározott felesleges jó cselekedeteik dacára eltikkadt s égiek után hiába epedö lelkek. A reformációban a keresz- tyénség újra visszatért oda, a honnét kiindult; Augustinus, Pál apostol közvetítésével Krisztus Urunk eredeti tanításához, a Szentiráshoz, miben a humanizmus, mint második pogányság, a maga tudományosságával önkénytelenül is segédkezett neki. — Visszatért, de nem azért, hogy újra a már egyszer megtett, célhoz nem vezető utat válassza, vagy hogy apostoli ős alakjában lásson újra napvilágot, hanem hogy a múlton okulva rámutasson az Írás lapjain a szerető mennyei atyára s egyszülött fiára a Jézus Krisztusra, ki Isten kegyelméből váltságunk lett s kiben vetett hitünk üdvösségünkhöz vezet. Ki volt e szoteriologiai mozgalom megindítója és vezetője? Luther Márton, az alacsony sorsból származott szerzetes, ki mint mendikáns fiú a hivök ajtaja előtt énekelve kereste meg mindennapi kenyerét, ki csalódottan vonult a világ zajából csendes erfurti cellájába, mint maga mondja, azért, hogy Istennek szolgáljon és az örökkévalóságot elnyerhesse, önmagával inegha- sonlott s Istennél vigaszt kereső lelke kergeti oda. Böjtöl, imádkozik, fagyoskodik, kínozza' magát, de remélt lelki békéjét nem találja. Zaklatott lelke kérdéseire: mit tegyek, hogy az örök életet elnyerhessem? hogyan üdvözölök? ki üdvözít engem? — nem talál feleletet. Már-már belenyugszik sorsába, midőn kezébe akad a láncra vert Ige. Belemélyed s ott tárult fel előtte amaz egyszerű s mégis oly fenséges világ, mely eddig ismeretlen volt előtte s mely után vele együtt sokan hiába áhítoztak s hiába vetették alá magukat az egyház legszigorúbb rendszabályainak, hogy azt elérjék. Ott tárult fel előtte a kegyelmes mennyei atya képe, ki egyszülött fiát küldte e bűnös világra, hogy valaki hiszen benne, el ne vesszen, hanem örök életet nyerjen; ott látja Krisztust, ki az igazság és élet, hallja Pál apostol szavait: senki sem igazolhat meg Isten előtt a törvény cselekedeteiből, hanem Isten kegyelméből azon váltság által, mely a Krisztusban vagyon. Most már tudta, mért nem talált lelke eny- hiiletet az egyedül üdvözítő egyház kebelén. Mert az egyház nem ismerte vagy nem akarta ismerni azt a forrást, a melyből merítve híveinek igazi égi italt nyújthatott volna, mert nem ismerte vagy nem akarta ismerni azt a tanúbizonyságot, mely szól a Krisztusról s megváltó haláláról. Luther tehát belátta, hogy az üdvöt közvetítő hierarchiának semmi alapja s így előtte semmi hivatása többé nincsen. Figyelmen kívül hagyva annak intézkedéseit, hozzá fog a keresztyénség reformálásához, a Szentirás alapján hibáinak javításához. A középkori katholicismus hibái három alap hibára vezethetők vissza, ezek: az üdv, a hagyomány és az egyház elveinek ferde felfogása. Első hibája a középkori egyháznak az üdv elsajátításának ferde felfogása, mely szerint az üdvöt az egyházi kegyelemben részesülő ember saját cselekedetei által éri el. A hívőnek a külső egyház, mint üdvbiztosító intézet, tagjává kell lennie, melyben természet feletti módon élvezi a kegyelem eszközöket s így a katholikus üdvről szóló tan az üdv bizonytalanságával végződik, mert senki sem tudja, mikor tett eleget s e bizonytalanság szüli az egyesnél a terrores conscientiae-t, lelki aggodalmakat. Egyeseket ugyan vigasztalhat az a remény, hogy talán eleget tett, vagy tehet annak, amit üdve követel tőle, de így egy és ugyanaz a tudat, nevezetesen a bűnösség tudata, egyikben a reményt, másikban a contritió cordis-t szüli, ez pedig ellentmond egymásnak. Ugyancsak áll az is, hogy e tannál csak követelés kielégítéséről lehet szó, melyhez az egyes reményének teljesedését fűzi és nem bizalomról egy személy iránt, kinek segítségével véli üdvét elérhetni. Második hibája, mely a hierarchia uralom vágyából, eredt, az, hogy még az írást, a Bibliát is hatalma alá rendelte s mellé sorozta, mint vele egyenrangút a traditiones ecclesiasticae-t. Az Írást az ecclesia doccens magyarázza, amint erre nézve a zsinatokon a pápa és a püspökök megegyeztek. Ezek szerint már most a vallásos igazság kútforrása nemcsak a biblia és a tradíció, hanem főképen az ezekhez fűzött egyházi magyarázat, interpretatio. Utolsó hibája az egyház elvének ugyancsak hierarchikus felfogása. Tévedett abban, midőn a klérust a laikusok fölé helyezte. A papság áldozati functióiban a zsidó papság eszméje, a szertartásokban pedig a pogány elem hatolt az egyházba. E hibákat kellett tehákat kellett tehát kiküszöbölni. Lássuk miként tette ezt Luther? (Folytatjuk.) Éva. Az Úr pedig ezt is mondotta vala: „Nem jó az embernek egyedül lenni, szerzek nékie segítőt, mely mindenkor ő előtte legyen“. S megteremtő Évát, a nőt, a férfi sorsát, kísérőjét élete utján, ki neki jó vagy rossz szelleme, angyala vagy ördöge, ki felemelheti a hetedik mennyországba, mint Éva Ádámot a felébredés boldog pillanatában, de aki magával ránthatja, letaszíthatja a legrémségesebb poklok fenekére, mint ugyancsak Éva Ádámot, mikor a bűnbeesés után mind a kettőnek megnyilatkozának szemeik s rettenetes bűnük tudatára ébredve s az isteni átoktól kisérve örökre elhagyták a legfőbb boldogság földjét. Soha semmisebb, igénytelenebb cselekedet nagyobb következményekkel nem járt, mint Éva almaevése, mely a földre hozta az eredendő bűnt, mely azóta átokként ivadékról-ivadékra száll. Mily egyszerű, mily semmis az egész a világnak azóta lezajlott s most is lezajló nagy eseményeihez képest. S mégis, talán nincs a világ történelmének még egy eseménye, mely művészt és költőt annyiszor inspirált volna nagyobb és kisebb, jobb és kevésbbé jó müvek alkotására, mint Ádám és Éva esete a Szentírástól kezdve napjainkig. Mily röviden, minden fölösleges szó, magyarázat és jellemzés nélkül állítja elénk a Genesis szerzője nemcsak az eseményt, de magát Évát is, mondván: „Mikor azért látná az asszony, hogy jó volna annak a fának gyümölcse enni, és hogy igen kedves volna a szemnek 532 533
