Evangelikus lap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1916-08-19 / 34. szám
34. szám. és kivánatos volna a bölcseségnek megnyeréséért: szakaszta annak gyümölcseiben és megevé: és ada az ő férjének is, hogy vele együtt enne, és az is evék“. S milyen nagyszerűen építi fel az egészet Milton a világirodalom legjobb protestáns époszában: „Az elveszett Paradicsomban“, hol a költő Éva jellemzésében remekel. Igaz, hogy három különböző feleségén: egy hiú és házsártos, egy angyali, de hamar eltűnő és egy jólelkű, de prózai teremtésen — eléggé tanulmányozhatta a nőt, hogy annak tipikus képét megrajzolhassa. De viszont nem is csodálkozhatunk, ha Milton Évájában mind a három asszony jelleméből találunk valamit. A bűnbeesést a nagy éposz IX. éneke tartalmazza. Felmosolyog a Paradicsomban a hajnal, az utolsó, melyet az első emberek még ártatlanul élveznek. Isten Rafaellel már előre figyelmeztette őket a Sátán gonosz terveire s mikor Éva külön akar munkára indulni, Ádám figyelmezteti e kisértésre, mondván: „Ahol veszély s szégyen leselkedik, a nő maradjon térje oldalán“. De Éva elbizakodott, sérti a gyanú, mintha ő nem lenne elég erős, hogy a kisértésnek egymaga is ellenálljon, s egyedül indul a rózsamező felé. Ott már várja a Sátán — ki éjjel kígyóalakot öltött — körültáncolja s végre megszólítja. S miután Sátán — ki az egész éposz legsikerültebb alakja, mondhatnók cselekvő hőse — jól ismeri a női természetet, először az asszony hiúságának hizeleg, s Éva rögtön a patakhoz fut, hogy gyönyörű képét abban megnézze, aztán hiszékenységét használja ki, mikor Éva csodálkozására, hogy kígyó létére beszélni tud, ezt a tiltott gyümölcs élvezésének •tulajdonítja; végül kíváncsiságát kelti fel. Éva látni akarja a gyümölcsöt, Sátán tehát a tudás fájához vezeti. — Ragyogóan süt le a déli nap a felhőtlen égről. Évának melege van; reggel óta nem evett; éhes, szomjas. A gyümölcs meg oly szép, oly édes, illatos s oly csábítóan ingerli érzékiségét, Nem akarja elhinni, hogy ily gyönyörű gyümölcs halálos lehetne. íme, egy újabb általános asszonyi tulajdonság: a gondolkodás felületessége. Kinyújtja kezét, leszakít egy almát és megeszi. Megtörtént a bűn, s Éva jelleme egyszerre rosszra fordul: felébred benne az önzés, az irigység és a más veszedelmének kívánása. Első pillanatban csak arra gondol, hogy nem szól Ádámnak, s akkor a gyümölcs élvezése biztosítja neki a felsőséget, ő lesz az úr a házban. De aztán eszébe jut Isten fenyegetése: „Valamely napon abban cendesz, halálnak halálával halsz meg“. De hát akkor neki meg kell halnia és Ádámnak nem. S Isten teremt neki egy új, talán szebb Évát, kivel ő ép oly boldog napokat fog tölteni a Paradicsomban, mint ő vele: talán az új Éva mellett hamarosan el is felejti őt. . . . Nem, nem, ennek nem szabad megtörténnie; haljon meg inkább Ádám is! . . . Iszonyodra hallja, Éva mit cselekedett. De ő nem gondolkodik, nem töpreng, nem haboz egy pillanatig sem: osztozni akar Éva sorsában, legyen az élet vagy halál — s ő is eszik a gyümölcsből. S mikor a Paradicsomot el kell hagyniok, Éva sír és jajgat, Ádám némán viseli fájdalmát. Éva kislelkű, gyáva, öngyilkosságot ajánl, Ádám bátornak és erősnek érzi magát, dolgozni akar, ha már eljátszotta utódai 534 örökét, legalább példát akar nekik adni, miképen kell az elkövetett vétséget nemes tettek által jóvátenni. S míg Éva csak virágai elvesztését siratja, Ádám azon búsúl, hogy Isten arcát nem láthatja többé.— Tagadhatatlan, Milton Évája igazi asszony, szőve jóból és rosszból. De az is igaz, hogy Ádám mellett kissé kevéssé szipatikus, amit azonban a költőnek első és harmadik feleségéért megbocsáthatunk, kik miatt kissé lenézi és megveti a nőt. De Éva utolsó szavai, mikor Ádámmal a Paradicsomot elhagyja, némileg kiengesztelnek gondolkodásával és jellemével: „Mert vele menni annyi, mint a Paradicsomban maradni“... Az olasz renaissance legnagyobb titánja: Michelangelo — kivel csak Bramante irigysége és féltékenysége cseréltette fel egy időre a vésőt az ecsettel, hogy az isteni gondviselés csodálatos utjai szerint ezzel is csak növelje művészi hírnevét — szintén megörökítette Évát a Sixtina-kápolna menyezetének örökbecsű — de sajnos már kissé repedező — freskói közt. Az V. mező Éva teremtését mutatja, amint épen kilép Ádám oldalából. Éva teste a létrekelés első pillanatának hatása alatt csupa élet, csupa mozgás, ami rendkívül sikerült ellentétet képez Ádám mellette nyugodtan fekvő, az alvásból elernyedt teste mozdulatlanságához. Éva még nem is látja élete párját, csak az Urat látja maga előtt, azt nézi, s mint a menyezet freskóinak első kritikusa, Michelangelo egyik tanítványa, Ascanio Condivi mondja — „s mikor Isten felé nyújtott karokkal, édes mozdulattal meghajol, úgy látszik mintha Istennek hálálkodnék, Isten pedig megáldaná őt“ A VI. mezőn megint csak Évát látjuk. Ez kettős kép a bűnbeesést és a Paradicsomból való kiűzetést ábrázolja. Középen hatalmas fa törzse, mely körül a kígyó teste csavarodik. A fának csak balfelé terjedő ágai vannak, melyeknek sűrű lombkoronája alatt Éva guggol, hátat fordítva a fának. De milyen Éva! A testi és lelki tisztaságában és ártatlanságában csodálatosan szép, földi gond- és szenvedéstől még teljesen érintetlen gyönyörű nő, a gyermeklelkű és mégis meglett asszony, kinek lelkében most zajlik le az első nehéz tusa: a külső kényszer és a saját érzéki vágya közötti harc. — Elfordult a gyümölcstől, hogy ne is lássa, de hallja a női testben végződő kígyó csábító szavát; odafordítja éjsötét szeme gyönyörű tekintetét, mintegy öntudatlanul kinyújtja karját s a kígyó — nehogy még meggondolja magát — hirtelen gyors mozdulattal kezébe csúsztatja az almát. Ádám hatalmas alakja Éva mellett áll, s a vágyakozástól mintegy lihegve maga nyújtózkodik, hogy elérje az almák közül a legszebbiket. Mig a mező bal oldalát a bűn, jobb oldalát a büntetés tölti ki. A fa jobboldali ágainak helyét a láng- pallosos angyal foglalja el, a kritika szerint jelképezve, hogy a bűn és büntetés egyugyanazon törzs gyökeréből származik. S arrébb menekülnek a kiátkozottak üldözve az angyal haragjától. S itt is az a végtelen különbség férfi és nő között, melyet Miltonnál is láttunk. Ádám férfiasán, méltóság teljes megadással és szomorú arckifejezéssel távozik, csak erőtlen, gyenge mozdulatot téve kezével, mintha védekeznék. Évának a félelem és kétségbeesés majdnem eltaszítja arcát, jajgatva menekül 535
