Evangelikus lap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1916-06-03 / 23. szám
hanem a Krisztus ismeretében, a vele való hitteljes, misztikus egyesülés által már bírják is azt! Ezekben a Krisztusról való különböző bizonyságtételekben további fejlődés csirái rejlenek. A fejlődés nyomon való követése igen tanulságos vándorlás, a huszadik század vallásos elmélyedésre nem túlságos sok hajlandósággal biró emberét azonban igen kevéssé érdekli. A „mi tetszik néktek ama Krisztus felöl“ kérdés helyét világnézeti problémák kezdik elfoglalni. A Jézus Krisztusról való bizonyságtétel a mi reális korunknak nagyon szubjektív állásfoglalás. Míg hajdan a vallásos világnézet egyező vonásai nem tudták egyesíteni s a világnézeti meggyőződések intenzitását előbbi korok nem tudták vallásos igazságokká fokozni; míg régen azonos erkölcsi fundamentumon álló emberek közt nem volt a tisztesség és a becsület elég összekötő kapocs —- most egyre több szószólója akad a tárgyilagos szempontok szerint való igazodásnak. Hithűség és konzervativizmus tekintetében minden kétséget kizáró meggyőződésű körökben is vannak, akik a chris- tologiai kérdések előtérbe helyezésével szemben theo- centrikus theologiát követelnek, vagyis azt kívánják, hogy vallásos világnézetünkben és igehirdetésünkben a domináló szerep ne a Krisztusproblémáé, hanem az Istenhité legyen s theologiai kutatásunk és gondolkodásunk foglalkozzék többet az isteni gondviselés és világvezetés fürkészésével. A monizmus és a pantheisz- tikus világnézet hódításai és térnyezése ezzel a jelenséggel állnak összefüggésben. A nagy figyelmet keltett Jatho-eset is ebbe a szellemi áramlatba tartozik bele. Viszont az erkölcsi szempont feltűnő előtérbe nyomulását állapíthatjuk meg annak a problémának a felvetésében, lehetséges-e istenhü'nélkül tökéletes erkölcs ? Ez is háborús probléma. Rittelmeyerék Nürnbergben tavaly sokat beszéltek róla; nálunk is vannak, akiket foglalkoztat s akik hajlandók keresztyén alapon is vitatni ennek a lehetőségét. A háborús vallásosság különleges színezetét épen az adja meg, hogy előszeretettel foglalkozik ezekkel a kérdésekkel. Isten és a háború — ez a háborús vallásosság kardinális problémája. A christocentrikus egyházias vallásosság képviselői riadtan nézik az idők változását és aggodalmaskodva kérdik: hol marad a Krisztus? Miért nem Krisztusról való bizonyságtétel a mai idők vallásossága is s fájdalommal mutatnak rá arra a tényre, hogy Jézus a megfáradtak és megterheltettek üdvözítésére jött el s hogy a keresztyén vallásosság alapvető meggyőződése épen a Krisztusban való üdvre jutás. Hivatkoznak arra, hogy nem adatott más név, amely által megtartatnánk és hogy egyedül ő általa lehetünk részesei az isteni kegyelemnek, — azonban oanaszaikkal s a háborús vallásosság helyes mederbe való terelésével nem érnek célt. Az ellentét a theologiai kérdésekkel viaskodó, forrongásban levő aktuális vallásosság és a Krisztusmisztikában kielégülést találó hagyományos kegyesség között megvan és mind nagyobbá válik. Konzervatív egyházi körök ezt az új vallásosságot egy időben vallási hanyatlásnak bélyegezték. Mert szerintük a Krisztus ismeretére való eljutás magasabb és tökéletesebb vallásos álláspont, mint a szentháromság dogma 354 és a Jézus Krisztus kiküszöbölésével nyert deisztikus vagy pantheisztikus istenhit. Kégőbb kijelentették, hogy ez a vallásosság egészen új vallás, amelynek a keresz- tyénséghez nincs semmi köze és arra törekedtek, hogy a theologiai liberalizmust, amely ezt az álláspontot képviselte, az egyházból kiszorítsák s esetleg hajléktalanná tegyék, vagy vele békességben megosztozva minden esetre szabaduljanak tőle. A háború szerencsére megakadályozta a kérdés további tárgyalását és papiroson való elmérgesítését, de az ellentéteket el nem tüntette. Ennek az ellentétnek a keresztyén vallásosság keretén belül tulajdonképen nincs jogosultsága. Igaz, hogy a christocentrikus theologia bizonyságtétel a Krisztus mellett. Azonban nemcsak a christocentrikus theologia az! A theocentrikus theologia — esetleg a Krisztusról szóló tan leghatározottabb kizárásával — szintén nem más, mint bizonyságtétel a Krisztusról. Azonban inig a christocentrikus theologia az apostoli hitvallás második részére hivatkozik és az üdvtörténeti tényeket hiszi és vallja, Pál apostol és a többi újszövetségi iratok Krisztusról tett bizonyságtételét veszi kiindulópontul, ezeket rendszerezi és ezekre építi a maga hitét, addig a theocentrikus theologia a bizonyságtétel súlypontját nem arra helyezi, hogy hogyan fogant, miképen született, hogyan élt és hogyan halt meg az Úr Jézus, hanem abba, hogy mit akart, mit hirdetett, hogyan akarta az embereket Istenországa számára megnyerni, mi volt az az evangélium, amelynek hirdetése végett az Úr is ott hagyta otthonát, bejárta Galileát, bolyongott a Dekapoliszban, Tirusz és Szidon határában s végül odaszegeztette magát a golgatai keresztre. Az egyik bizonyságtétel a Krisztusról felelet arra a kérdésre: mi tetszik néktek ama Krisztus felöl ? — a másik pedig keresése és kidomborítása az evangélium ama tanításainak, amelyek Jézus igehirdetésének a lényegét képezték, bizonyságtétel a Krisztus tanításáról. A keresztyénség tudniillik oly gazdag, hogy kei evangéliuma van. Az egyik a Krisztusról szóló evangélium, a másik pedig az az evangélium, amelyet Jézus Krisztus maga hirdetett, a Krisztus evangéliuma. Az egyik evangélium a szegényeknek, az alázatosaknak a békességre törekvőknek, és e tiszta szivűeknek hir- detetett öröm hirdetése, hogy elközelgett az Isten országa, hogy ebben az Istenországában a nyomorultak szenvedése véget ér és részesei lesznek az istenfiú- sággal együtt minden jónak. A másik arról szól, hogy Isten fia leszállóit az égből, emberré lett, halála és feltámadása által a hívőket a bűntől, haláltól s az ördög hatalmából megváltotta s ez által Isten örök üdvakaratát megvalósította. Ez is Isten országáról szóló evangélium, de tökéletesen egybeforrva a Jézus Krisztusról való hitvallással, mert az Istenországa javait csupán a megfeszített és feltámadott Krisztusba vetett hit által lehet megszerezni. A Krisztusról szóló evangélium legfontosabb dokumentumai Pál apostol levelei és János evangéliuma ; ezekben találjuk a Krisztusról szóló tant klasszikus és a további tanfejlődést megalapozó formájában, Krisztus evangéliuma pedig ott van a három első evangéliumban, Jézus beszédeiben és példázataiban. Ez a két evangé355
