Evangelikus lap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1916-05-13 / 20. szám
20. szám. nek nevező Spectátor állít, még pedig azért, quia absurdum. Igaza van. A baj főoka először is az, hogy alig rázzuk le magunkról az iskola porát, már is zsíros eklézsiákba kerülünk — no egy-kettő híján. — Evés közben jön meg aztán az étvágyunk is. A nagy vagyon még nagyobb igényeket támaszt bennünk s mihelyt a legelső alkalom adódik, hogy a gondnok úr sziveségére vagyunk utalva, már is sóhajtozunk, dühösködünk, nyomorról stb.-ről beszélünk. (Sajnos csak egymás között, ha ugyan ott is nem adjuk a bankot). No de ez már még sem járja! Csak nem akarunk azonnal római pápák lenni? Különben igaz, ő is panaszkodik, nem tudom én hány millió jövedelme dacára. — Ez azonban ugye hogy egyéni dolog?! Tessék kivárni az alkalmas időt s ne mindjárt eklézsiát megpályázni. Istenem! hány fényesen dotált káplani állás vár direkte csak arra, hogy megfékezze a magasba törőkét? Igaz, hogy gyakran ott ólálkodik körülöttünk valamelyik renitens egyház, hogy kongruás papi állását reánk tukmálja és mivel mindenkit érhet baleset, tessék ez allattomos törekvéseket nagyban elősegítő, sőt végzetesnek mondható bajuszt levágatni, hangszálakat letompitani, esetleg tessék fél lábra meg- sántulni. — A kinek sorsát pedig úgy intézte a jó Isten, hogy korát meg előzte, az ne okvétetlenkedjék, hanem tűnjön el az élet forgatagában s várja a jobb kort, mely után epedez. Baj továbbá az is, hogy hamarosan észrevesszük, miszerint nem jó az embernek egyedül lenni. Pedig hát megszívlelhetnénk Pál apostol szavait, s bátran nőtlenséget fogadhatnánk. Nem tesszük ? Akkor sem szükséges okvetlen minden számítás nélkül per sun- dain-bundam beevezni a házas élet révébe, hanem -— ha már rá adjuk fejünket — ismeretségünk hiányára hivatkozva apró hirdetés révén keressük meg azokat az ezreket, melyek majdan a bő gyermek áldás idején nélkülözhetetlenek lesznek. Magunkra vessünk, ha nem így cselekszünk s ne követeljük minden gyermekünk részére küíön-külön egy-egy papi fizetést. Quisquid agis prudenter agas et respice finem. Baj, hogy az óvári gazdasági akadémiát el nem végeztük, mert hát a legtöbb eklézsia hiványainak számottevő része a tulajdonjog alapján közprédának minősített prima szántó. — Egy 100 holdas, megfelelő élő s holt felszereléssel ellátott s szakszerűen vezetett birtok mellett lehetne-e nyomorról szó? Úgy-e, hogy nem. Ide tartozik szorosan még az is, hogy nem tudjuk a börze konjunktúráit kedvező időben javunkra kihasználni. Gabonánkat, zabánkat mihelyt megkapjuk, drága fuvarvu azonnal a legközelebbi terménykereskedőhöz visszük és sokszor siránkozva kínáljuk megvételre azt a látszatot keltve, hogy a nagy nehezen kivárt utólagos évi fizetésünket kénytelenek vagyunk sürgősen, tehát potom áron eladni. Pedig ugyebár tavaszkor többet kapnánk érte? Baj, hogy nem végeztünk jogot. Olykor egy pár zsíros per is segíthetne rajtunk, meg hogy nem tanultunk fotografálni, hogy azzal is gyarapíthatnók a jövedelmünket stb. stb. Komoly dolgok ezek és megszívlelendők. Hiszen Pál apostol maga is a sátor kénités mestere volt. Nem volna megvetendő, különösen a mai időben, a suszter mesterség sem, csak óvatosan kéne kezelni az árat, nehogy valaki a fülünkbe súgja: Ne sutor ultra crepidam: íme hát sok a baj s e bajok minden oka bennünk keresendő. -— Nyomorunk, ami különben mese, élhetetlenségünk, hiányos kiképeztetésünk következménye. — És ez okokat akarjuk mi egyszerűen azzal megszüntetni, hogy a tanárokével egyenlő fizetést kérünk? Ez nem megy. Először is azért nem, mert a mi fizetésünk kezdettől fogva nagyobb mint a tanároké. Hiszen a tanár helyettes, okleveleden korában csak 2000 kor.-át kap mindaddig mig oklevelet meg nem szerzi. Mi pedig okleveles korunkban már is 1600 kor. fizetést élvezünk és pedig életünk végéig hiványilag biztosítva és fixirozva, Másodszor pedig nem megy azért sem, mert röviden szólva nem ez a felfedezett baj árkánuma; — a megfelelő orvosság sokkal komplikáltabb. „De ha egyházunk a lelkészek javadalmazásának kérdését célszerűen és főkép igazságosan akarja rendezni, ami föltétien szükséges volna a legnagyobb nehézségek elől sem szabad kitérni“. A nemes cél megkönnyíti a nehézségeket. Finis sanflfeficat. .. . A rendezés elő feltételei: Az egyetemes püspöki állás szervezése, papi nőtlenség rendszeresitése, a gyülekezetek és papok osztályozása, a reverenda kötelező viselete a megfelelő szinű és széleségű cingulu- sokkal, a gyakorlatban jól bevált felsőbb helyről leérkezett atya; utasításokat semmibe sem vevő gyülekezetek szabad választási jogának a semmiig való redukálása. Az osztályozásnál szemérmetlenül okvetetlenkedő nyelvi kérdést, bizonyára el lehet lesz simítani egy internacionális istentiszteleti nyelvnek a meghonosításával (nem rég fedeztek fel egy újat). Mind ehez járulna még egy lelkész fizetési alap — talán a szekularizáció esetleg a Prohászka féle örök bérlet segélyével létesített egyházi birtok, melynek jövedelméből egyesek kellő protekció mellett segélyben is részesülhetnének. Ezen előföltételek áldásos következményei egyenként és összesen a lelkész fizetés rendezését vonnák maguk után. — És pedig oly képen, hogy a primus interpares helyett lesznek prímások a páriák között. Az egyházi közigazgatás igaz ugyan, hogy megdrágul kissé, de az időközben észrevétlenül különválasztott alsó papságnak legalább nem lesz oka többé a panaszra, mert hát kitűnő árkánumul ott lészen a feltétlen engedelmesség. Aki pedig az ellen vét, kongruája, mint a nagyravágyást elősegítő fölösleg — elkobo^tatik és ha ez sem hasznát internáltatik valamelyik időközben létesített kolostorba. Mind ezek megvalósítása nehézségekbe fog ütközni ugyan, de nem szabad előlük kitérnünk. Kövessük Spectator úr példáját s dolgozzunk a szent ügy érdekében egy akarattal, hogy a reformatio 400 éves évfordulóját Mindszentek napján kellőképen megünnepelhessük. Ezt az időt várjuk be hát kongruás testvérek s akkor mindannyian beléphetünk majd valamelyik kolduló 310 311
