Evangelikus lap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1916-04-15 / 16. szám
16. szám. mely mindent megtör, azt a föltartózhatatlan hatalmat, mely szirteket váj csöppekkel, sziklákat repeszt apró jég ékekkel, a tengerbe szállítja a hegyeket iszap alakjában s a szárazfóldeket tengermedencékké zsugorítja össze. Krisztus lelke imádta az Istent, azt az ünneplő, vasárnapi hatalmat, mely zajtalanul dolgozik, mely oly csendes, mint a puszta, oly kísérteties, mint a kripta, oly mozdulatlan, mint a tenger csúcsok csendje, s mégis megőröl mindent. Babylont posványba sülyeszti, Ninivét homokkal borítja, a Fáraókat múmiákká sorvasztja; a palotákból romhalmazt, a vasból rozsdaport, a biborpalástból rongyot, a gránitból sarat csinál. S nem erőlködik, hanem játszik és mosolyog. De mosolya ránk nézve rémíiletes s mi ösztönszerűen leborulunk imádni az Istent. Halljuk a próféta szavát: „Voluntati ejus quis resistet?“ Ki állhat neki ellent?!* Izlatn. A világháború során hűséges szövetségesünknek, a török népnek nemcsak vitéz bátorságáért adóztunk elismeréssel, nemcsak a Vörös Félhold javára gyűjtöttünk adományokat, hanem az egyetértés, a szövetség igaz jelét adtuk, amikor országos törvénnyel vallásukat, az islamot az országban levő többi vallásfelekezettel egyenjogúsítottuk. ltt-ott elvétve halhatszottak ugyan olyan hangok, melyek nem valami nagy örömmel fogadták ennek a szabad elvű törvénynek az életbe léptetését. Jellemző volt a parlamentben a nép párt, a főrendiházban a katholikus papság viselkedése. A néppárt a parlamentből kivonult, a mikor a ház egyhangúlag megszavazta a törvényjavaslatot. A katholikus főpapság pedig addig nem vonult be a főrendiház gyűlésére, míg az izlamról tárgyaltak, hanem a folyosókon időzött és várt, míg a törvényjavaslattal végeztek. Az általános felfogás azonban az volt, hogy már régebben helye lett volna az egyenjogúsításnak, mert az islam mint monotheisztikus vallás csatlakozik a keresztyénséghez és zsidósághoz. Aminek már több, mint egy századja kifejezést adott Lessing is „Bölcs Náthán“-jában. A törökökkel való szövetségünk tehát közelebb hozott vallásukhoz az islamhoz. Annak egyenjogúsítása pedig, ha a missziót nem is zárja ki, de megadja annak a feltételét, hogy a keresztyén vallás mellett azonos célokért küzdjön és céljai elérésében pl. igénybe vegyé az állam támogatását is. S a háború után, amikor Kelettel a gazdasági és kulturális érintkezésünk élinkebb és állandóbb lesz, amikor — mint a nemzet gazdászok tervezik 4 soros sínpár vezet Konstantinápolyig — szellemi értékek, lelki kincsek kicserélése könnyen történik, akkor természetesen előtérbe lépnek a vallásos kérdések is. Sokan ezt az időt tartják alkalmasnak, hogy a félbemaradt mohamedán misszió újból megkezdődjék s nekünk magyaroknak van szánva az a nagy feladat, hogy fajrokonainkat, a törököket a keresz- tyénségnek megnyerjük. * Prohászka: Dominus Jesus 16—17. oldal. 244 Mindez azonban még a jövő zenéje. Tény ellenben, hogy az izlain már a múltban is a keresztyénség legnagyobb ellenfele volt. Elterjedésének az első idején milliók követték a keresztyén egyházból Mohamed üzenetét. Pedig követőinek nem is adott valami gazdagon kifejtett gondolatokat. Az általa hirdetett igazság valami végtelenül egyszerű dolog, de olyan hatású, mint amire sokáig csak az az igazság képes, ami nem tudományos, hanem átélt megismerésnek az igazsága. Ennek az igazságnak az erejével tudta egyesíteni azt a sok különböző népet, ami az ő világtörténeti missziója volt. Mert a mohamedán világ valóban különböző népek konglomerátuma. A vallás azonban olyan erővel kovácsolta össze őket, hogy vallás és állam voltaképen egy fogalmat jelentett. Napjainkban is veszélyes ellenfél az islam. Nem csak azért, mert követőinek száma 270 millióra rúg. Keresztyén missziómáriusok panaszait gyakran olvashatjuk, hogy keresztyén vallásra térített híveik közül sokan átmennek az islamhoz* A panislamizmus igen komoly törekvés, amely az összes mohamedánok össze- tartozandóságának és szolidaritásának tudatát erősíti. Ami reakciókép támadt az európai kultúrával, amelynek Mekka a központja, hol az islam ideálokat ápolják, a melyben a legfontosabb az összes mohamedánok össze- tartozandósága a más vallásuakkal szemben. S bár a világháború az egész islamot megmozdította, még sem volt olyan hatású, hogy a szent háború kihirdetésével mindnyájan a próféta zöld zászlaja alá sorakozanak s egységesen vegyék fel a küzdelmet. Amikor 1912-ben a szultán a próféta zöld zászlaját kibontotta, annak csak szimbolikus jelentősége volt. Nagyobb eredményt ettől maguk a törökök sem vártak. A mohamedán világ 7„ részen uralkodnak. Azok velük harcolnak. De a mohamedán világ másik részét az entente szólította harcba s vannak semlegesek is, akik csöndben élnek. Ha az islam a maga teljességében lépne fel, akkor az összes hitetlenek ellen lép fel. A nyugati kultúra omladékain támadhat az islam világhatalma, amiről a mohamedán-világ csöndesen álmodozik.** Az islam követőinek a hite ebben a rövid, általánosan ismert mondásban van kifejezve: Egy az Isten Allah és Mohamed az ő legnagyobb és legutolsó prófétája. Ez minden mohamedán hitvallása. Kétségesen kívül olyan hitvallás, amit megérthet és őszintén vallhat egyaránt a műveltség alacsony és magas fokán álló mohamedán. Tévedés volna azonban azt hinni, hogy az egy Istenben való hit volt az, amivel Mohamed követőit egyesítette. A mindenek felett uralkodó Isten fogalma a kő, tűz és csillag imádó araboknál nem volt teljesen idegen. Viszont Mohamednél sem volt a monotheizmus a kizárólagos gondolat, amennyiben Isten mellett egy csomó fél istent, djinneket és angyalokat vett fel. Prédikációjában az új, hogy elhivatottnak érezte magát, hogy népének, mely tudatlanságban, * Ezért van túlzás abban az állításban, hogy a török birodalom sorsa attól függ, hogy szakít e az islammal és meghódol e a keresztyénségnek. Ezt a szállóigét leginkább angolok és franciák terjesztették, akik Törökországot halálra ítéltek. ** Das Freie Wort 1915 48,. Der Islam u. der Weltkrieg. 245
