Evangelikus lap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1916-04-08 / 15. szám
Evangélikus Lap EGYHÁZI, ISKOLAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP Szombatonként jelenik meg. A lapot illető közlemények, előfizetési és hirdetési dijak alap szerkesztősége címére: NAGYBÖRZSÖNY (Hont m.) küldendők. VI. ÉVFOLYAM. FELELŐS SZERKESZTŐ ÉS KIADÓ: SZIMONIDESZ LAJOS. FÓMUNKATARSAK; HORNYÁNSZKY ALADÁR LIC. FIZÉLY ÖDÖN KS ENDREFFY JÁNOS. POZSONY, 1916 ÁPRILIS 8. Az előfizetés ára: Egész évre 12 K, fél évre 6 K. Egyes szám ára 30 fillér. Pályázatok minden szava 6 fillér. - Egyéb hirdetések megegyezés szerint. 15. SZÁM. TARTALOM: Endreffy János: Tavasz. — Lie. Fizéiy Ödön: Jövendölések. — Cz. G.: Időszerű gondolatok. — Szemle. — Külföld. — Különféle. — Szerkesztő közlései. — Hirdetések. Tavasz. A galíciai hósikságot meleg csókkal végig csókolta a tavasz, úgy hogy olvadásnak indul. Sárgás, piszkos lében ereszkedik le a hóviz a lejtőkről s bevonja az utakat nyúlós rétegével. A kocsi, a lovas, a gyalogos lekivánkozik az útról a földekre, hogy ott a puha talajon több erőlködéssel bár, de kevesebb lucsokka! keresz- tül-verje magát célja felé ; a századik kocsi, lovas és gyalogos már kitaposodott nyomokon jár a földeken, így képződnek a régi utak mellett új utak a szükséghez képest időjárásról időjárásra. Ilyenkor mindig eszembe jutnak a szellemi élet új utai. Az élet kon- zervativsága oly álláspontot foglal el az új utakkal szemben, mint a galíciai paraszt. Apja, öregapja, dédapja ameddig családi tradiciós eszét tudja, mind-mind ezen a kerülös úton jártak ; jön a hadsereg s megállapítja, hogy az erdőn fél annyi idő alatt, kétszer olyan jó úton oda lehet érni, ahová a szegény galíciai paraszt tradícióból kinos-keservesen vergődött. Esetleg nem kell mást tenni, mint a mocsáron vagy patakon átfektetni egy pár gerendát, egy kicsit kitaposni az utat — és megvan a pompás új út. De ahogy a galíciai parasztot erre a jobb belátásra csak egy nagy megrendülés vezette, úgy a szellemi élet új utait is krízis, megrendülés előzi meg. Csak egy akarati körén kívül eső megrázkódtatás képes kiölni belőle tradiciós tévedéseit. Hányszor összeült volna a vének tanácsa a községházán, hányszor hozott volna soha nem teljesedő határozatot az új utak mellett, hány egyéni érdekbe és hány vagyonosabb ember szántóföldjébe ütközött volna az új út létesítése és Isten tudja mi minden akadályozta volna az új út jobb belátását, — háború megrázkódtatása mindezt elvégezte egy megértő tiszt pillanatnyi megvilágosodásában s esetleg egy napi trainmunkában ! A tavaszi langyos szellő szét fúj egy csomó tavaszi hangulatot. A „Hinterland“-ban ez nem újság, ott már hónapokkal előbb kinyílott az ibolya.—, jól tudjuk : erre mifelénk is elhozta, még a hósikságra a tábori pósta a kék ibolya aranyhajszállal, gondos szeretettel átkötött illatos csontvázát. Nemsokára itt is kereshetünk ibolyát a nyirfakeresztek tövében ... Az őszinte pityer dalos-madárka nem birja tovább örömét elpalástolni az érkező tavasz közeledtél! s ágról-ágra ugrálva mindenhol újból kezdi tavaszos csicsergését. Talán nem is azért énekel, mert tavasz van, hanem mert kell énekelnie. Valahogy belső kényszerből dalba ömlik át szive öntudatlan érzése. Kapitányon huszárja is valahogy hosszabban felejtette fönn a bajuszkötőjét a tavaszi veröfényben, mintha készülne valakinek tetszeni s még a láda fenekéről a harmonikája is a kezébe került, hogy hogyan, tán maga sem tudja s egymásután muzsikálja rajta az édes-bús nótákat. Tán a pityer nótáját irigyelte meg a faágon? Isten a megmondhatója: tavasz van... És a harctéren tavasza egy kissé más, mint a változatlan szalonok unalma ... Sokkal emberibb ... Elnézem a nádas fölött húzó vadlibákat. Párosával röpülnek, előre nyújtva hosszú karcsú nyakukat. A nádas tövén fészkük van ... Tán ezt panaszolja a kapitány huszárjának harmonikája, hisz oly bánatosan húzza : Oda kinn tavasz van De én nem tudok róla ... Lesütött szemmel hallgatjuk a harmonikát az innen onnan előkerülő katonák. Mintha elmélázásuk azt beszélné hangtalan hangokon : hazudik a pityer tavaszt jelentő csicsergése, hazudik a fészkére repülő szerelmes vadlúd gágogása, az az igaz, ami ott van a dombok mögött, ahonnan a mennydörgés félelmetes misztikája hangzik ... Nincs tavasz, emberek és népek tavasza ... Még télben állunk... Anachronizmus a szivem érzése, ábránd elpuhulása és hazagondolása ... Oda kinn tavasz van De én nem tudok róla ... De érzem, hogy meg fog jönni a tavasz, az igazi tavasz. A bocsánat és szeretet evangeliomának prédi- kálása csodálatosan új lesz a népek előtt s nem fognak többé gyermekes kíváncsisággal belekivánkozni a télbe, hol nem pusztán szűz hó van, hanem vércseppek is 224 225
