Evangelikus lap, 1915 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1915-03-13 / 11. szám
11. szám. sír fel. Hiszek . . . hiszek . . . hiszek, helytelen, rossz mind, bár színpadi hatása nagy lehetett, de én a keserű vallási díszharmóniákból kihallom az igazi hit utáni leplezett, szellemes fordulatokkal takargatott mélységes sóvárgást, melyet azonban a kultur francia restell bevallani. Elvetette apái hitét, becsukta templomait és mégis visszasír a lelke gyermekkori hite romjaihoz. De hogy mások ne lássák visszavágyását, csinál hiszek- többet s abba valahogy észrevétlenül belecsempészi a szentelt vizet . . . rózsafüzért . . . s mikor már jó sokat elmondott, nagysokára kivallja azt is, hogy hiszek az Istenben ... A tékozló fiú ott áll atyja előtt, kit hűtlenül elhagyott. Szégyenli, hogy visszajött, de vissza kellett jönnie. Hogy az igazi Atya előtt áll-e, azt nem tudom, de legalább is hasonlít hozzá. Úgy tesz, mintha megtalálta volna, hogy ezáltal is közelebb jusson hozzá. A hitetlen hiszekegy pedig kaján mosollyal árulja el, hogy mily nagy szükség van hitre nemcsak ott, ahol nincs, hanem ott is, ahol nem is akarják. Hiába hagyjuk el a mennyei Atya hajlékait, velünk marad az utána való vágyás ősösztöne. Ezt pedig nem lehet kiperzselni keblünkből tüzes vassal sem. Belém van forrasztva sejtelmeimben, lelkem feszülésében, gravitációmban az örökkévalóság felé, jóra való hajlandóságomban, szellemem látásaiban és szárnyalásaiban, bűnömben és bűnbánatomban. Bennem van az Isten, hiába tagadom meg, hiába futok előle, mégis velem marad, vádol, korhol, elcsüggeszt, porba súlyt, fölemel, megvigasztal, dacomat letöri, énségemet kipusztítja, hogy ő uralkodjon helyettem, ha elhagyom s a hajnal gyors szárnyain menekülök előle a tengernek túlsó határára: oda is a te kezed vinne engemet és a te jobb kezed megfogna engemet! Ha Istent elhagyjuk, kényszerít bennünket, hogy térjünk vissza hozzá. A nyomorúság és kényszer elemi erővel fölibénk kerül és reánk nehezedik s a nyomás alatt a lélek oly mágneses lesz, hogy nem bir élni egyedül. Magához akar kapni Valakit. Nélküle elsorvad a vonzástól. Keres, kutat, sóvárog, mint gyermek anyatej után. Csak akkor nyugszik meg, ha — Istenével egyesült. A francia credo ennek a lefátyolozott, öntudatlan Istenkeresésnek bizonysága. 0 Deus, si Te homines nossent! Endreffy János. A háború leszármaztatása* i. E borzalmas időben, vajmi sok jaj hangzik el az emberek ajakán. Kétségtelen azonban, hogy sokakra * Ez a józan, alapos, a természettudományos világnézet egy fontos tételét hangsúlyozó elmefuttatás szinte jóleső ellentéte. sok, az élet realitásaival egyáltalán számot nem vető háborús cikknek. Mikor közzéteszem, egy megjegyzést el nem hallgathatok. S ez az, hogy a létért való küzdelem hatalmas kényszerítő ereje mellett ebben a cikkben nem jut őt megillető szerep sem a vallásnak, sem speciell a keresztyénségnek. E tekintetben tehát kiegészítésre szorul. Mert a valóságban az egyéni érdek és a vallásos altruizmus mint a mindeneket kény163 Ki ezen háború Istenhez vezető üt. Borzalmai megtanijták imádkozni az embert. Mikén; lehet azonban a háborút, a tömeges embergyilkolást összeegyeztetni az Istennel, az isteni gondviseléssel? Az Evang. Lap hasábjain is felvettetett ez a kérdés és többen hozzá is szóltak már. Legyen szabad ha elkésve is, talán még mindig nem későn — nekem is kifejezésre juttatnom erre vonatkozó nézetemet. Az élettan tudománya egy axiómát állít fel a háborúról. Tanítja, bizonyítja, tényekre, példákra rámutatva, hogy az egész természetben, minden létező élőlény között, egy folytonos harc, a létért való küzdelem folyik. Nézzük hát vájjon e tanba a háborút, a jelenleg folyót is bele lehet-e illeszteni? Ennek a felszínre való kiemelése végett szükséges némileg a természet háztartásába, az örök alkotó által adott, uralkodó törvények működésébe, nyilvá- nulásaiba betekintenünk. Ott látjuk azután, hogy minden élő lény, a bacil- lusoktól kezdve fel az emberig, szükségei sokféle kellékeket, rászorul sok feltételre, hogy általuk pótolja az anyag és energia veszteségét, szóval, hogy folytathassa az ő léteiét. Csak hogy ugyanazon létfeltételekre, az élő világban, vajmi sok egyén és sok faj pályázik egymással szemben, ami mellett nem lehet figyelmen kívül hagyni az ivadékok folytonos szaporulatát sem. Ez a körülmény létrehozza a versengést, küzdelmet közöttük. így folyik a küzdelem az élőlények között a levegőért, vízért, helyért, élelemért, melegért, villamosságért, chemiai elemért és mindazokért az egyéb javakért, amiknek szükségét érzik. Ennek a küzdelemnek következménye azután — ami úgyszólva szemünk előtt folyik le, hogy a növény és állatvilágban nemcsak egyedek, de fajok, nemek is lemaradnak a versenyben s pusztulnak, elenyésznek, mások ellenben terjeszkednek, sokasodnak, aszerint, amint egyik vagy másik erősebb, edzettebb, rátermettebb, alkalmazkodóbb, avagy gyengébb, gyámoltalanabb, a helyzettel nem megalkuvó. Itt van készen, a létért való küzdelem és meg van adva a fajok kiváló - gatódásának létrejötte. Nézzük most már, vájjon másképen vagyunk e ezzel mi, tökélyesebb lények, emberek? Oh mily számtalanami életfeltételünk is, lelki s testi szükségletünk, hogy előhaladásunk, boldogulásunk, létünk biztositvalegyen ! szeritő küzdelem hatalmas fékezöje érvényesül. Az örök béke ugyan ködbe vesző ideálnak látszik, azonban a küzdelem ütötte sebek gyógyításában, némely összecsapás elhárításában lehet és bizonyára van is a vallásnak és a keresztyénségnek is szerepe. Sajnos nem olyan, mint aminőt sokan szeretné.íek. Ezt mind klasszikusan fejtegeti: Kidd Benjámin; Társadalmi evoluezió c. munkájában, amit nagyon ajánlok különösen most raerőknek alapos tanulmányozásra. (A M. Tud. Akadémia kiad )
