Evangelikus lap, 1915 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1915-03-06 / 10. szám
10. szám. Crux theologorum. — Gondolatok Nagy Lajos „Isten és a háború“ című füzete olvasása közben. — Kevés irat csapott belém oly elemi erővel, mint Nagy Lajos gyúrói lelkész $ssay-je Isten és a háborúról. Nem is essay-je, hanem hitvallása. Nemcsak azért, mert a szerző remek stiliszta, kinek minden mondatában vér és élet van, mely pezseg és pezsdít, nemcsak azért, mert bátor hitvallása tiszteletet kelt, nemcsak azért, mert az igazi jézusi szellemben szólalt fel, hanem az igazat megvallva azért, mert az én témámat dolgozta ki, amelyen pedig én már a hetedik hónapja nehéz lelki harcokban tépelődöm. És most előttem fekszenek egész és fél gondolataim kulimázos ruhába öltöztetve és én vigasztalhatom magam — Goethe szavaival: Közelgtek újra, ingó tünemények Kiket korán derengve láthatik Vájjon ez egyszer tán leköthetnélek. Szivembe csap, mint ifjúkor varázsa, Lélekjárástok bűvös szélcsapása! Bernhard Shaw-ról mondják, hogy annyira híve volt az őszinte irodalmi iránynak, hogy nem is akarta darabjait másként kiadni, minthogy a mű előszavában rendre elmondotta, hogy ebben a darabban ezt, meg ezt akarom mondani, evvel ez, meg ez volt a célom. Nem akarnék Bernhard Shaw őszintesége mögött elmaradni már azért sem, mer Nagy Lajos őszinte hitvallása is megérdemli az őszinte szót s bizonyításkép arra, hogy tényleg az én témámat (mondjuk hozzá: is; de melyik teológus, foglalkozik most más problémával?) dolgozta föl, szabad legyen elmondanom kételyeimet is, melyek a jelenkor zűrzavaros teológiájában kisértgettek. Az irigyelni való teológus, aki a háborút kételyek nélkül, biztos kézzel tudja elhelyezni már meglévő kategóriáiban, de a gondolkodó teológus nincs mindig abban a helyzetben, hogy mindenre végérvényes isteni receptet firkantson. Ezt mentségemül mondom. Meg azért is, mert nagyon megtudom becsülni a vallási kételyek értékét és a belőlünk bontakozó isteni életet tisztító hatását. A szerző eredményei nagyjában azonosak a svájci teológusok (P. Hitz, Hermann Kutter, Karl Barth, prof. Ragaz) háborús állásfoglalásaival. A múlt év őszén Melanchton rabies theologorumjára emlékeztető hevességgel folyt a küzdelem a német és a svájci theologusok között Isten és a háború viszonyáról A svájci Karl Barth összeakadt Martin Rade-val, a Christliche Welt kiadójával, a zürichi teológiai professzor Ragaz pedig a Gottfried Traub volt dortmundi lelkésszel. D. Traub nyílt leveleket Írogatott lapjában, a Gastliche Freiheit-ben Ragaz-hoz, ő meg a Neuen Wegenn-ben felelt neki (ugyanitt Barth is Rade-nak, mindkettő megjelent az októberi számban). A vitába 147 beleszólt az egyháziatlanok lelkésze Johannes Müller is Mainberg várában, intve a neutralis svájciakat, hogy ne nagyon buzgólkodjanak a német háborús teológia döngetésében. Az utókor számára ezt annál is inkább meg kell örökítenünk, mert Joli. Müller a személyes vallási kultúra nagy harcosa. Miben áll már most a német és svájci háborús teológia összeütközése? Áll mindenekelőtt abban, hogy míg a németek Istent beleviszik a háborúba, hogy részt vegyen benne, sőt a háborút mintegy Isten ügyévé teszik, teljesen az ótestamentumi izraeliták értelmében, addig a svájciak ezt kikérik maguknak és élesen és szigorúan különbséget tesznek Isten és a háború között. A svájciak nem látnak a háborúban német létkérdést, hanem látják benne az emberiség univerzális borzalmát, melyben egész Európa bűnös az Istentől való elszakadás lázadó szellemében és az öndicsőség hajhászásában. P. Hitz a kiáltó ellentét gyökerét a teológiai istenfogalomban pillantotta meg.41 A teológiai istenfogalom az idők, események és a történelem tapasztalatait figyelmen kívül hagyta. Nem becsülte meg mások Istentapasztalásait. Isten lényegét a szentiratokból lekszikonszerüleg kivonatolta és tanította, mintha az egyáltalában vallási szempontból megengedhető volna. Az istenfogalom megmaradt minden új vallási élmény dacára is régi kátéfogalomnak, zsúfolva csupa emberi vonásokkal, melyek annyira emberiek, hogy még a háború mesterségét sem zárják ki s maga ez az isten annyira emberi, hogy megfér mindennel e széles világon, csak éppen a modern vallásos éleménnyel nem. Ez a háború mutatja meg a maga drasztikus valóságban, hogy vallásos életünk az idők jártával mennyire megfinomodott és fejlődött. Minden háború eleddig összeegyeztethető volt a vallással, sőt bizonyos mértékben Isten ügyei voltak, most — így folytatja P. Hitz fejtegetéseit — az első ízben tűnik fel, feltűnő módon a háborús dolgok abszolút összeegyeztethetetlensége Isten képzetével. Egyeseknek már a búr háború is megzavarta vallásos életét. De ez abban maradt az isteni világkormányzás igasságosságának gondolatával. Mivel itt tartunk az új vallásosság misztériumainál, nem szabad elfeledkeznünk a katolikus modernizmusról sem, mely szintén állást foglalt a háború teológiájában. A katolikus modernizmus a háborúban ortodoksznak bizonyult. Akik ismerik Jászi Oszkárt és Prohászka Otokárt, azt beszélik róluk, hogy rokonszenveznek egymással, egymás előadásait és írásait kölcsönösen meghallgatják, megbírálják. Annyi mindenesetre igaz a dologból, hogy Jászi szorgalmasan és barátságos aíyafisággal kutatgatja Prohászka filozófiai * Idevágó fejtegetéseit lásd „Das freie Wort“ 1915 januári számában (Frankfurter Halbmonatsschrift für Fortschritt auf allen Gebieten des geistigen Lebens, herausgegeben von Max Henning> a következő cim alatt: „Die Bedeutung des Weltkrieges für den theologischen Gottesbegriff.“ ■EHBHh 148
