Evangelikus lap, 1915 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1915-02-13 / 7. szám
7. szám. gondoskodni köteles, és a félnek a perköltség viselésére való tehetetlenségét. Gyámság vagy gondnokság alatt állók részére a bizonyítványt a gyámhatóság is kiállíthatja. Az a fél a ki a szegénységi jog megadását a vagyoni feltételekre nézve tudva hamis döntés alapján eszközölte ki, hatszáz koronáig terjedhető pénzbírságban marasztalandó. A szegénységi joggal perlekedő fél azokat az összegeket, a melyek fizetése alól szegénységi joga alapján felmentetett, utólag köteles megfizetni, mihelyt a szegénységi jog feltételei már nincsenek meg. A szegénységi jogot megtagadó határozat ellen felfolyamodásnak van helye. Ezt járásbíróság előtt szóval is be lehet jelenteni. Sztehio Kornél. A magunk lábán. Míg állami életünk új fejlődésének mesgyéit az ágyúkerék-nyomokkal jelölik meg a mi dicsőségesen küzdő seregeink, itt belül, a háború hatalmas szavától megriadt életünk vérkeringése tovább mozog s fejlődésünk is felszínre veti a figyelmet igénylő hullámait. Egyházunk, míg templomaiban buzgó imákkal esd áldást a lőporfüstben hajladozó zászlainkra, míg iskoláiban a kihordott padok helyére fektetett hősök testét és lelkét melengeti, erősítgeti, a háború minden erőt lekötő hatalma alól fe szabadulható energiájával készülget a — holnapra. Tegnap kezdett munkáját ha félkézzel is, de rendezgeti. Nem lehet még ezekben a honfiúi egész buzgó- ságunkat, reménykedő bizalmunkat és részvétünket lekötő napokban sem elhaladnunk egy gyászjelentés mellett, mely a nagygeresdi egyezmény elhunytát tudatja. Egy kapcsolattal, egy a magyarhoni két protestáns egyház testvéries „leikéből lelkezett“ szervvel megfogyott a mi közös intézményeink, közös kapcsolataink — amúgy sem túlnagy — száma. Fájlaljuk megszűntét, de bátran megyünk — tovább. Ha a természettudomány a sejtek oszlását, tehát a közös keretek szétesését az élet jeleként állapítja meg, e több lelkesedéssel, mint jövőbelátással, több jóhiszeműséggel, mint jogászi leleményességgel megalakított jogi keretnek a túlnövése — mert szerintem ez és csak ez lehet oka a felbontásának — a fejlődés jele. Egy korszak becses emléke marad ez az egyezmény. Szeretném ezt a korszakot a magyarhoni reformáció romanticizmusának elnevezni. Micsoda szép idők levegőjében született ez meg! A nehéz, viharos napok elmúltak, a börtönök és gályák lelkesítő emlékké lőnek, a hősök neveit áldva, imádkozva mondották el s a vérkeresztséggel testvérré avatott, a 99 szenvedésben bajtárssá ölelkezett egyházak az emlékbeli és a reménybeli közösségnek jogi alakot adtak, 1833-ban. így született a szerződés, melyet később — talán, amikor már gyengülése szembetűnt — megerősítettek. A közös, vállvetett munka, békés időkben a romokra új falak emelésének munkája állott az egymás kezét testvéri melegséggel megszorító eleink előtt: erre szövetkeztek. Most felbomlott a szerződés. Nem azért, mert gyenge lett, hanem, mert a felek lettek erősekké. Az erő kétségtelen életnyilvánulása pedig a függetlenűlés. Közös intézményeink — csak figyeljük meg — lassan a vérszegénység halovány arcát mutatják. Hályogos szemű pesszimista láthat e jelenségben gyöngülést.* Ellenkezőleg. Az élet, mely annál rendezettebb, annál gyorsabb tempójú, annál elevenebb lüktetésű, mennél differenciálódottabb, a funkciói mennél körűlkerítet- tebbek és mégis egybevágók, az élet kívánja az önállósulást. A centralizáció, még részletekben, itt sem egészséges törekvés, mert ez a szerzódés-meg- szüntetés igazolja, hogy a mi jól felfogot érdekünk a két testvéregyháznak a maga lábán járása. Sokkal őszintébb, mélyebben alapozottabb az a tesívériségi viszony, mely a felekezeti sziliek teljes respektálása mellett a célok és törekvések közösségében és nem az egymás erőinek felszívásában áll. Mi nem nevelhetünk igaz, meggyőződéses reformátusokat, mint ahogy nein kaphatunk erős öntudatú evangélikusokat református kézből. Senkisem szolgálhat két úrnak. Ha lesz — mint ahogy lenni kell — a két felekezet között valaminémű szerződés-pótló megállapodás, annak csupán a két egyház u. n. végvidékein meglevő állapotok rendezése lehet a rendeltetése. Itt belül pedig, egyházunk szent műhelyeiben indúljon meg fokozottabb buzgalommal, tüzesebb lélekkel a munka. Vessük csak mélyebbre azt a péteri hálót. Mélyre, a mi eddig csak idegen hálókkal bolygatott mélységeinkre, a — szórványokra. Ezekben tűntek el azok a számok, melyek a mi percentuális elmaradásunkat növekedéssé, gyarapodássá változtatnák. Mindegy, bármi lesz is a szerződést helyettesítő újabb direktíva a két egyház közös területein folytatandó munkavállalásra nekünk már most kell a szórvány-ügyet beilleszteni egyházunk munkaprogramin- jába. S ha a közalapi járulékot azok után a hittestvérek után is be kell szolgáltatniok az anyaegyházaknak, kik annak nemcsak nem adóznak, de még lelkészét sem látták és akik csupán papiroson evangélikusok, valójában kivált gyermekeikben, már átfejlödtek * Érdemes munkatársunk bennünket is bátran a hályogos szemű pesszimisták közé sorolhat. Mi úgy látjuk, hogy nekünk ettől a dif erencializálódásíól nem lesz pezsgőbb az életünk. Bár neki volna igaza! (Szerk.) 100
