Evangelikus lap, 1915 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1915-02-13 / 7. szám
7. szám. a többség vallására, első sorban ennek az alapnak szélesítése, növelése révén az anyagi erőforrást kell megterem ten Unk, hogy az erre juttatott fillérek és koronák igazi rendeltetésüket szolgálják. És nyíljanak meg végre a szemeink. Mozduljunk meg. Lássuk be, hogy a mai felekezetközi elhelyező- elés nem felel meg a mi áldásos és boldogító misz- sziónak. Nekünk látnunk kell már, hogy ebben a korban, elsőbb helyre kell jutnunk s azt a nagy lélek- jobbitó, életszépitő hatalmat — az evangéliumot — épp most közelebb kell vinnünk e tépelődő, vagy tépett ltlkekhez. Tehát lássuk be, hogy bizonyos ügyünk szentsége és igazsága e szót is megszenteli — propagandára is be kell rendezkednünk, mert e világvajudás után a sok-sok felsíró kérdésre a választ, a lelket megvilágító választ Krisztus, csak Krisztus, az evangélium Krisztusa és nem a babona és varázslás fogja megadhatni. A szó és betű álljon most készen a munkára s ahová a szó el nem repülhet, szálljon oda a betű. Csak legyünk készen, legyünk résen. Kivált a — véghelyeken. És ha ezt a munkát, melyre el vagyunk híva, úgy végezzük, mintha csak magunk volnánk e nagy feladattal szemben, ha a világosság szent szikráit a templomuktól messzelakó híveink szívében a mi lelkesedésünkkel, a mi lelkületűnkkel fogjuk szitogatni, mintha e szent munka csak a mi rendeltetésünk volna, az a meghalt egyezmény feltámad, feltámad a szellemében, az egymás, al a célokban, a törekvésekben, a munkás buzgéságban testvéri kezet szorító, egymást megértő és megbecsülő evangéliumi egyházak közszellemében. Akkor az egyezmény a papírról átrepül a szívekbe, az életbe. Készüljünk erre az önálló munkára. Megszűnt az egyezség és mégis ha valamikor, úgy most kell együttartania a két protestáns egyháznak. Jól van ez így; most fog eldőlni: papíroson, vagy a porondon vagyunk e testvérek? . . . Szatinár, 1915. jan. 25. üu»zik i.ajo.«* cv. lelkész. Alom a sátorban. Mihály főhadnagynak, akivel az ítélet harmadik hónapjában az ostromlott várban testvéri ölelésre összehozott az Clr Már Észak véres éjszakái Mögöttem lesznek. Délfelé megyek. Köszöntlek áldott róna, erdőnk fái 5 vértől pirosló kincses szent hegyek. J\ dombon, melyről falum látszik, Könnyel köszöntöm a drága határt. Zsoltáros ajkam érinti a földet, Melyen rabolva bitang csorda járt. 101 fidlieiuja! új mese-ország; Áldott új magot zsendülő mező. halleluja I megcsókolom a szent nőt, fi ki elébem lelkendezve jő. Karját karomba büszkén ölti, 5 megállók vele a kapuk előtt, J\ hős társakat dallal köszöntíii . . . # 5 megkeresem a g'>cni temetőt. Szegény öreg pap lent a sírban T\z én apám, tudom, hogy nem aludt, Mig messze Észak gyilkos éjszakáin Fiai fölött égtek a faluk. Szent öreg úr, néhai pásztor Sírja tövében pihenőt lelek. Beszélek néki népe tavaszáról S megáidnak áldott ap3i kezek. harcos dicsőség koszorúját Szegény öreg pap sírjára teszem, fiz (Jr velünk volt, apam visszajöttünk, Szabad földben nyugodj már csendesen. Przemysl, a második ostrom alatt. Gyóni Achim Géza. Ez a költemény is Achim Géza „Lengyel mezőkön. Tábortűz mellett.“ c. köteléből való. A költő és müvének egész kiadása Przemyslben van „koríilzáiva.“ A kirepült egyetlen példányból lelkes barátja, szerető rokena küldte meg az E varig. Lap-nak négy versét. Egyet mar közöttünk, a másik kettő hamarosan sorfa kerül. Nem kérek bocsánatot olvasóimtól a közlésükért, mert tudom, hogy velem együtt örülnek a „pionír-káplár“-kő tő megérdemelt sikerén. A gyóni szalma- fedeles parókia szülöttére leszünk mi még büszkébbek Isi.. (Szerk.) IRODALOM. Mostani munkánk és segédeszközeink. A háború a szellemi tevékenység terén is nagy feladatot ró egyházunkra, különösen pedig lelkészeinkre. Nemrég a szószék, sokunk szószéke, az a tengerből kiálló szírt volt, hova az élet huTmni soha KI nem értek, bpistolai és evangéliumi textusokról szóló csendes elmélkedéseket tartanunk, róluk s ezeket a textusokat is minden harmadik vagy legfeljebb negyedik évben újra elővettük. Az egyházi esztendő során kimagasló üdvtörténeti eseményekre élőké zitettiik hive nket, az ünnepeken ujjongó érzése.k szószólói voltunk s az ünnep után a szent érzések mélyítésére irányúit minden törekvésünk, bz igy ment esztend röl esztendőre, legfeljebb a szentháromság-vas rnapok egyikén-másikán vettünk elő más textusokat és más kérdéseket. A háború ennek a csendes épitőmunkának is egyszeriben végit vetette. Szerencsétlen trónörökösünk gyászos halála cta, a szomorú alkalmak egymást érték. Útra kellett bocsátanunk híveink sziné-java fiatalságát, azután sorra jöttek a szomorú és örvendetes hírek, 102
