Evangelikus lap, 1915 (5. évfolyam, 1-51. szám)

1915-02-06 / 6. szám

6. szám. visszalielyezési, a szolgálati szerződésből felmerülő, az ideiglenes nőtartás, a házasságon kívüli nemzésből származó követelések iránti perek stb. A járásbíróság elé nem tartozó perek a törvényszék hatáskörébe tar­toznak. Vannak oly ügyek is, a melyek tekintet nélkül az értékre kizárólag a törvényszékek elé tartoznak, ezek azonban mint a hitbizományból biró és közhiva­talnok által okozott kár megtérítéséből és kereskedelmi viszonyokból eredők a falusi embert nem igen érdeklik. A pert rendszerint ott kell megindítani, a hol az alperes lakik vagy tartózkodik. Ha valakit nem a saját lakhelyén perelnek iLetékességi kifogással élhet, de ezt mindjárt a tárgyalás kezdetén kell előadni. Sok visszaélésre szolgáltatott okot a múltban az a körülmény, hogy a kereskedő és iparos könyvkivo- nati követeléseit a más helyen lakó adóssal szemben azon bíróság előtt érvényesíthette, á hol a könyvek vitetnek. Az új perrendtartás ezt a részletkövetelésből eredő követelésre egészen kizárja, más könyvkivonati követelésekre nézve megnehezíti. Mi csak azt taná­csolhatjuk, a ki a vidékről Budapestre jön és itt hitelbe vásárol, ne Írjon alá semmit, ha azt akarja, hogy budapesti járásbíróság elé idézhető ne legyen. Ha levélben tesz megrendelést itt perelhetik. Az illetékességi kifogást nem lehet Írásban elő­terjeszteni, azt a kereset tárgyalására kitűzött határ­napon szóval kell előterjeszteni. A távollakó alperes bizzon meg a bíróság székhelyén lakó ügyvédet a kifogás megtételével. Ha annak helyt adnak, a költ­ségben a felperes lesz elmarasztalva. Mikcr kell a per vitelével ügyvédet megbízni? A járásbíróság előtt a fél személyesen léphet fel és személyesen védekezhetik. Keresetét az arra kiren­delt napokon szóval is előadhatja. Meghatalmazott által is képviseltetheti magát, de a felet, mint meg­hatalmazott csak a következő huszadik életévüket be­töltött személy képviselheti: 1. a felmenő ágbeli rokon felmenő ágbeli roko­nát és viszont, a férj nejét, a testvér testvérét és a pertárs pertársát; 2. a gazdatiszt, az erdőtiszt és a bányatiszt, vala­mint az, a ki valamely ingatlan kezelésével járó ügy­letek kötésére állandóan van hatalmazva, a gazdaság­ból vagy az ingatlan kezeléséből eredő ügyekben azt, a kinél alkalmazva van ; 3. a kereskedelmi meghatalmazott és az iparos­nak üzletvezetője az üzletből származó perekben főnökét; 4. a gazda cselédjét és a gazdatiszt a gazdaság­ban alkalmazott cselédet. A meghatalmazáshoz nem szükséges az aláírás közjegyzői hitelesítése, két tanú elegendő. Ha a per tárgyának értéke 1000 koronát meg­halad úgyszintén váltóperekben a félnek járásbíróság előtt is ügyvéddel kell magát képviseltetni. 83 A váltó és kereskedelmi ügyekben kibocsátott fizetési meghagyás ellen a kifogás ügyvédi képviselet nélkül is benyújtható. A törvényszék, a kir Ítélőtábla és a kir. kúria előtt a félnek ügyvéddel kell magát képviseltetnie. S/tehlo Kornél. Egy tartalékos zászlós levele.* Nagytiszteletü Uram, a táborba küldött lapján azt írta nekem.: Ha nincs az ezrednek papja, legyen ön, annak a szegény, meggyötört népnek apja, papja! Tehát nem csak lelkem sugallatát követtem, hanem az Ön sorai is arra serkentettek, hogy lelkész híján én prédikáljak nekik karácsony ünnepén, hogy messze a Magyar hazától, a családi otthontól, a pusztulás, a borzalmak helyén sem nélkülözzék az öröm hírt: meg­született a Krisztus ! Gondolom érdekli, hogy egy papi dolgokban teljesen laikus ember mit is prédikál­hatott?! Tehát itt küldöm! Mint lelkésznek, lesznek reá észrevételei, de hogy itt volt hatása, azt bizonyították a szegény meg­gyötört katonák omló könnyei. Nekem pedig életem legboldogabb, felejthetetlen emléke marad, hogy pré­dikációm megkönnyebbülést, megnyugvást szerzett embereimnek és az én lelkemnek. Jött a parancs s megfordultunk Magyarország felé, kimondhatatlan boldogító érzés: a hazát védeni! Levelemet is Magyar földön írom . . . * Bajtársak, Katonák, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban. Ágyú dörgések, puska ropogások közepette, a keresztyén világ legnagyobb ünnepén én, aki nem vagyok az Úrnak felkent szolgája hirdetem Nektek a Megváltó születését. Én, aki nem vagyok hivatva, hogy hirdessem én, akit ide állított veletek egy sorba a hívó szó: veszélyben a haza! Egy isteni sugallat­nak engedve megkísérlem, hogy lelki békét, egy kis lelki megnyugvást szerezzek tinéktek, szerezzek magamnak s hogy ez csak némileg is sikerüljön, kérem erre a Mindenható segedelmét! Én édes véreim! A napnak épen abban az órájában vagyunk, melyben szeretett otthonunkban, kis falunkban avagy városunkban oly hivogatóan kong kicsiny templomunk harangja: oh jertek ti, kik megfáradva vagytok és enyhülést nyertek; óh jöjj te bűnös lélek, megszületett a Megváltó, nincs mit félned, ha Őbenne bizol, ha Öt követed, el nem veszhetsz! így kong, így cseng a kis harang, így kong, igy búg a nagy harang! — Testvéreim, ti már vélitek is hallani a harangszót, mentek is már arra az Úr háza felé; de ébredjetek! * Lapunk szerkesztőjéhőz ezt a levelet és prédikáció, küldte Fizély Imre tartalékos zászlós. Örömmel adjuk közret annál is inkább, mert küldője ne n papi ember. 84

Next

/
Thumbnails
Contents