Evangelikus lap, 1915 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1915-12-25 / 51. szám
51. szám. aeterni eszmény és igazságkeresést szalon majommá akarja lefokozni. Amig evangélikus lelkész számára evangéliumi karakterré való fejlődés lesz az elérendő eszmény, addig a művelt társadalom és közvélemény soha sem fogja bennök osztatlan gyönyörűségét találni. Ennek az oka kézenfekvő. A társadalom a maga könnyűvérű elvtelenségével, epikureizmusával és raffináltságával ellentétbén van a keresztyénség komolyságával és gyermeteg őszinteségével. Ez az ellentét folytonos konfliktusok melegágya, úgy hogy ha meg akarnánk botránkoztatni olvasóinkat, azt is mondhatnánk, hogy az osztatlan társadalmi közkedveltség és a papi karakter szilárdsága rendesen fordított arányban viszonylatiak egymáshoz. (Folytatjuk.) Levél egy sebesült barátomhoz. Múltkori lemondással teli, panaszos leveledre hamarjában Tolsztojnak egy mondásával feleltem: Aki boldog akar lenni, annak hinnie kell a boldogságban. S amikor most válaszodat olvasom, úgy érzem magam, mint Prohászka, engedd meg ezt a merész összehasonlítást, akinek egyik beszédjére azt mondotta egy édesanya: „Ez a püspök mindenről beszél, hogy kell bírni, hogy ki kell tartani, hogy remélni kell, csak egyet nem mond, hogy vissza jön-e a fiam.“ A püspök így felelt: „Valóban, azt nem mondtam: sokan nem jöttek vissza, akik nagyon hittek, nagyon reméltek, nagyon imádkoztak, mert hisz nincs harc áldozatok nélkül. Édes testvérem, nem arról van szó, hogy ne legyenek áldozataid, hanem hogy áldozataid dacára is hű maradj Istenhez, hozzá tapadj, hitedben meg ne inogj, meg ne tántorodjál, megnyugvásodat el ne veszítsd és Istent mindig nagy kincsnek tartsd.“ Hogy az az asszony megnyugodott-e, nem tudom, azt azonban sejtem, hogy te azt gondolod, a püspök úr, most sem mondott sokkal többet, mint előbb. Egyet azonban éreztetett, ha nem is mondotta ki nyíltan, hogy az életnek magasabb céljai vannak, mint a szenvedésektől ment zavartalan boldogság. Legalább Jézus, az életnek kétségen felül legnagyobb mestere és elhomályosíthatatlan ideálja ezt hirdette, sőt mi több, mert enélkül a szó semmi, ezt élte elő példakép nekünk gyarló, de hozzá felemelkedni akaró embereknek. Készséggel elismerem, hogy ezt megérteni nehéz, nagyon nehéz, hogy sorsodat zokszó nélkül elviselni majdnem a lehetetlenséggel határos, de ez mit sem von le az ideál kötelező imperatívuszából! A tanítványok láttak glóriát ragyogni a Mester nemrég még tövissel koszoruzott fején, látták bízó hittel viselni szenvedését, de látták a húsvéti dicsőséget is, és mégis, amikor sejtette velük, hogy rájuk is hasonló sors vár, megremegett a lelkűk, tekintetük tanácstalanul meredt az Úrra, mintha azt akarta volna mondani: „Elviselhetetlen, kemény beszéd ez.“ És akkor Jézus talán eszükbe juttatta, amit a szőlőtő és szőlővesszők hasonlatában mondott: ,,A szőlőmives (Isten) minden szőlővesszőt, amely gyümölcsöt nem 813 terem, lemetsz, mindazt pedig amely gyümölcsöt terem, megtisztítja, hogy még több gyümölcsöt teremjen.“ Valahogy ide kellene felemelkednünk, valami ilyen leikiharnioniáért kellene imádkoznunk, kedves Barátom, hogy bírjuk Pál apostol lelkét, aki nyavalyás testtel „az élet kenyerével“ táplált sokakat s neki öreg napjaira a rabság keserű kenyerét kellett ennie és mégis azt tudta írni fogságából sanyargatott, szenvedő filippii híveinek: „örüljetek az Úrban mindenkor, ismét mondom, örüljetek.“ Tiszta szívből kívánom, hogy bírjad ezt a lelket, de imádkozzál érte te magad is. Szeretettel ölel jó barátod Gőg. Szemle. Független egyházi bíróság! Ref. egyházi lapokban független, azaz hivatásos és kizárólag egyházi törvénykezéssel foglalkozó bíróságok felállításának a gondolatával foglalkoznak és azok létesítésének a szükségét kezdik hangoztatni. Egyházi nyomdák. Az egyházaknak meglehetősen nagy a nyomtatvány szükségletük. Újabban mindenfelé követelni kezdik egyházi körökben, hogy az egyházak erőik koncentrálásával maguk állíttassák elő nyomtatvány-szükségletüket. A mi Luther-társaságunk nyomdáját évek óta sürgeti Kovácsi Kálmán. Mint korszerű eszmét, ezt fel fogja a mi lelkészegyletünk is „karolni.“ ... A Magyar Prot. írod. Társaság a debreceni városi nyomda átvételéről tárgyal, hogy saját nyomdájában magyar bibliá* is nyomasson. (Ez a debreceni nyomda arról is híres, hogy a tiszántúli ref. egyházkerület kerületi gyűlésének a jegyzőkönyvét akkorára elkészítette, mire a gyűléstől a referállak a hetilapokban megjelenhettek. Vagy ez a gyorsaság nem csupán a nyomda érdeme?!) Az Unitárius egyházi főtanács évről-évre tőkésít bizonyos összeget, amiből majd unitárius-nyomda készül. Ürmösi József pedig azt kívánja, hogy a nyomda szövetkezeti alapon mielőbb létesüljön. Az adóalapi segélyek decentralizálása az a legújabb törekvés, amely közegyházunkat fenyegeti. Egyes okos kerületi politikusok rájöttek arra, hogy néni minden kerületben vannak egyformán elosztva a szegény, létért küzdő egyházak, azért józan önzésből azt követelik, hogy az egyetemes egyház először a kerületek közt, ossza négy részre a segélyt, azután minden kerület elégítse ki a maga szegényeit. Igaz ugyan, hogy a segélyek tiz évre meg vannak állapítva, azonban a mindenható zsinat egy törvényalkotásával egyszerre felboríthatja a maguk végzésében bizakodók vélt jogait. Az ötletet a reformátusok is pertraktálják. A Protestáns egyh. és isk. lapban Benedek Zsolt dr. foglalkozik a decentralizálás kérdésével. 814
