Evangelikus lap, 1915 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1915-12-25 / 51. szám
EVANGÉLIKUS LAP EGYHÁZI ISKOLAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP ARANYOSMARÓT * ÖTÖDIK ÉVFOLYAM. * 1915. DECEMBER 25-én. 1915.- Szombatonként jelenik meg. - A lapot illető közlemények előfizetési és hirdetési dijak a lap szerkesztősége címére Nagybörzsönybe (Hont vni.) küldendők. FŐSZERKESZTŐ: SZTEHLO KORNÉL. FELELŐS SZERKESZTŐ ÉS KIADÓ: SZIMONIDESZ LAJOS főmunkatAksak: HORNYÁNS7.KY AI.ADÁR LIC. FIZÉLY ÖDÖN És ENDRF.FFY JÁNOS Az előfizetés ára: Egész évre 12 k. fél évre 6 K. Egyes szám ára 30 f Hirdetés dija: Egész oldal 28 K Kisebb hirdetérck (rályázatok) minden szava 6. fillér. - Többs/ör mepjelenő hirdetéseknél megfelelő árengedmény. Tartalom: Tat A'..- Karácsonyi fohász. — Schult: Aladár: A földön békesség. — Wolf Jóatef: Himnusz a leiekről. — II. M : A theologiai oktatás eszménye. — Levél egy sebesült barátomhoz. Szemle. Irodalom. - Különféle. — Hirdetések. Karácsonyi fohász. Míg reng a föld a harci zajtól, S a világ vérbe öltözött : E félelmetes harci zajban Szavam imára csendül halkan A megszentelt falak között. Kelet csillaga, tűnj fel újra! Karácsony, bűbájos éjjel: Ragyogtasd reánk csudás fényed, S e véres földi messzeséget Áraszd el szent békességgel! Jelenések, szent éj csodái, ím, titkon alá lengenek. A magasban zsolozsma rendül, Angyalok szállnak le a mennyből És békességről zengenek. Tas K. A földön békesség. Irta: Schultz Aladár. Mint álom tűnik fel messze idegenből karácsony szent napja. A csillogó hóban álomképek rajzolódnak elénk, az esthomályban karácsonyi ének hangja csendül fel a néma éjszakában és egy országból a másikba áthallatozik az ének: „az Úr megszületett!“ Megszületett a harctereken is. És a nyirkos lövészárkok falára odarajzolódik a Megváltó: Jézus képe: mintha átvarázsolódnék minden és megannyi szűk fedezék egy-egy Betlehemmé válnék. Meghatottan tekint kiki maga elé, mint a szent család; ez órában a hit vette át a harctérek uralmát. És mi eltűnődünk. Szívünk mintha hangosabban dobogna, az érzelem ragad magával, csaknem elfeledjük, hogy ellenséggel állunk szemközt. Es elvonul szemeink előtt sok boldog karácsony szép emléke, melyre az isteni béke rálehelte egykor az örömnek és szeretetnek hamvát. Gyermeki arcokat látunk pírban égni, ragyogó sze805 meket felcsillanj és gondolatban oly sokszor szorítjuk őket szívünkhöz, hogy szivünk csak annál jobban vérezzék és érezze azt a nagy bánatot, mely e világnak zaklatott, meggyötört lelkére reá nehezedik. Már másodízben oly szomorú a karácsony, hiányzik belőle az öröm s a béke. Ha fakaszt is mosolyt, ha hoz is örömet, nem sokat. Minden mosolygásban ott bujkál a bánat, minden sóhajtásban az a gyötrő kétség: visszatérek-e még, visszatér-e még? Vergődése ez a léleknek a háborút felidézett bűnök özönében, szabadságért kiált, hogy újra emberivé lehessen. Mert szabadság nélkül mit ér az élet? Mit ér a tavasz, ha nem hoz virágot és a karácsony, ha nem fakaszt örömet ? Mit ér a szív, ha dobbanását nincs aki hallja, és a gondolat, ha röptét aki értse? mit ér az érzelem, ha testet nem ölthet és mit a szeretet, ha haldokolni hagyják; mikor a szíveknek hallgatni kell, tűrni, mindig reménykedni, bízni, végig hinni; mikor e szívtelen szomorú világban minden könnyre fakaszt: óh lehet-e akkor boldog karácsonyról szólni ?! A harctér ma egy hatalmas templom, ahol bár az ágyúk szava hangzik is, mégis emelkedett, áhítatos a hangulat mikoi leszáll az esthomály és a lövészárkokban sok ezer apró, hóval fedett karácsonyfán kigyúl az ünnepi gyertyafény: akkor millió szem könybelábad. A fürkésző tekintet a csillagos égeken túl, ahová csak az érzelem és gondolat jut el, keresi azt a kivilágított kis ablakot, ott is a szerető hitves és gyermeki arcot, az aggódó szülőt, ahol ma némán, csüggedve ül a kis család és szomorúan gondol azokra, akik nem lehetnek velük. Ez a katonák karácsonya távol idegenben. Hogy tűnik az idői Egy év a másikat fegyverben találja; sokszor úgy elmosódik az ismert tájék, sok szép emlékre fátyolt von az idő, csak a szeretet az, mely mindig új marad. Hogyha van érzelem az emberi szívben úgy az ez órában olyanná lesz, mint a viharverte gálya, keresi a partot, a biztos kikötőt, ahol elpihenhet; de hasztalan minden, csak egy forró könnycsepp suttogja titkon: „légy csendes szívvel!“ 806
