Evangelikus lap, 1915 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1915-11-06 / 44. szám
44. szám. A Mammon imádás istenmesszesége fölütt otthá terű f<n. U l • |; I: 111 s *. < : j ; ; 1 í teljesen látjuk fényleni az Atya szent orcáját. Vonásai örökké- fölébreszteni. Egy szomorú conclusió, amelynek okát valók és szentek ... én nem vagy°k hivatva kutatni, nem is teszem, csak Alant a kufárok hemzsemgnek a templomban ... Érzem eleven bizonyossággal, hogy nemsokára pattogni fog az Úr Jézus Krisztus ostora . . . Endreffy János. Teremtsünk öröm alapot! Ismét alapot teremteni — gondolják sokan, hisz úgyis van elég tengődő alapunk, minek még egyet hozzá — bár mindenki érzi és tudja, hogy egy folyton növekvő, erősbödő alapra, az egyház érdekében, hogy az a haladó korral lépést tarthasson s hogy jövendő fennállását biztosithasruk, okvetlen szükség van. Evangéliumi híveink anyagi helyzetén javítani, már évek hosszú sora óta egyházi lapjaink s közgyűléseink főtárgya. Sokat vitatkoztak már e kérdésről, de valljuk meg őszintén, nagyon-nagyon kevés történt ez irányban, ha csak nem számítjuk ide, alkotmányunk rovására kiutalt, fokról-fokra nagyobbodó államsegély elnyerését! Bármennyire jogos az államsegély követelése, hisz egyházunk is a nemzeti érdeket szolgálja, mindamellett nem tudok teljesen egyetérteni Kovács Andor lelkész úrnak, a bányai kér. közgyűlésén elhangzott ama véleményével, mely szerint mi már önmagunkon nem tudunk segíteni s csakis a fokozódó államsegélybe vethetjük minden bizodalmunkat. Nem, ne mondjunk le minden reményiől, igyekezzünk legalább részben önmagunk segíteni sorsunkon. Ez az elv vezérelte áldott emlékű Veres József esperest is, midőn néhány évvel ezelőtt ezen indítvánnyal lépett elő, hogy minden gyülekezet, anyagi helyzetéhez mérten, évente ICO—300 koronát tegyen félre, ezt állandóan kamatoztassa s 100 év múlva majd oly tartalékalap fog rendelkezésére állani, mely megvédi az egyházat még az esetre is, ha netán később, bármily ok miatt elesnénk az államsegélytől is. A terv mindenesetre elismerésre méltó volt, de sajnos, nagyjából eredménytelen volt az igyekezet, mert bizony a legtöbb egyház még a legszükségesebbre sem találja meg a fedezetet, nemhogy még tartalékalap gyarapítására is gondolhatna.* A terv tehát dugába dőlt, nincs is kilátás anyagi helyzetünk javulására, átalakulására, pedig amig napjainkban a samaritánusi intézményekkel, alapokkal szemben a nemzeti áldozati készség csodákat teremt, addig — amit ezt a bányai egyh. kér. gyámintézete, közgyűlése alkalmából is constatálta — az egyház iránti áldozatkészség évek óta stagnál s e mindeneket felforgató vérzivataros * Dicséretes kivételt képeznek a dunántúli egyházkerület egyházai, amelyeknek nagy részében folyton növekvő örök egyházfenntartási alapok vannak. Mert csak fel kell karolni egy eszmét, a siker nem marad elf (Szerk) 693 megkísérlem keresni az egyik módot és állapot megváltoztatására s a Veres-féle indítvány megvalósulására. E mód szerény véleményem szerint, nagyon egyszerű. Adjunk híveinknek alkalmat, az egyház iránti áldozatkészség lerovására! .. . Ugyebár, szinte hihetetlennek hangzanak e szavak, alkalmat adni az áldozat- készségre, pedig gondoljuk meg a dolgot s belátjuk e hihetetlennek látszó állítás helyességét. A nagyobb hagyományoktól, alapítványoktól eltekintve, egyházunk semmiféle adományokban nem részesül (eltekintve a csekély perstly gyűjtéstől), még pedig egyszerűen azért nem, mert az egyes hivő különösnek találja, hogy 50 fillért, 1—2 koronát a lelkész lakására vigyen, azon megjegyzéssel, hogy ő azt az egyháznak szánja, hisz ezért nem várhat jegyzőkönyvi köszönetét, vagy presbyteri tisztelgést, amint ez nagyobb adományoknál szokásos s így megtelelő alkalom hiányában, máshová juttatja adományát. Élhetünk ugyan itt ellenvetéssel, mondván — hisz ott a templomi persely, rójja le ott áldozatkészségét — de én úgy vélem, ne áltassuk magunkat, ne követeljünk híveinktől túl nagy idealizmust, hogy amig más helyen, a legkisebb adományét is, újságban nevét kinyomtatva, nyugtázzák, addig mi még nagyobb névtelen adományokat várjunk. Azt hiába várjuk, ne ragaszkodjunk ez esetben szigorúan a bibliai elvhez, hanem adjunk alkalmat a híveknek, hogy nyíltan adakozhassanak s teremtsünk ily módon örömalapot. Szoktassuk hozzá híveinket, hogy amikor öröm éri őket, szerezzenek akkor egyházuknak is örömet. Ily kedvező öröm alkalom, amikor az ember szívesen adakozik, van bőven. Keresztelő, esküvő, ezüst- annylakodalom, név születésnap, betegségből való fölépülés, fontosabb családi esemény, jubileum, kine- veztetés, magasabb fizetési osztályba való jutás, mind nagyszeiü alkalom, hogy a lelkész, különösen a v dé- ken ismerve híveit, felhívja figyelmüket e létező örömalapra.* Szerezzünk be minden lelkészlakon az adományok beszerzézére alkalmas könyvet, lássuk el az „Öröm alap“ felirattal, jegyeztessük be ide az adakozó nevét, az összeget (a legkisebbet is), az adakozásra szolgáló alkalmat s végül olvassuk fel havonta, egyszer az adakozók neveit. Megvagyok győződve arról, hogy mindenki igyekezni fog, évente legalább egyszer az adományozók sorában helyet foglalni s így egy kis jóakarattal könnyen megvalósíthatjuk a Veres-féle indítványt. Úgy vélem, hogy ily módon, egy közepes gyülekezetben nem is lesz oly nehéz évente 100—200 • Ezt a szokást követésreméltóan, az egyház nagy hasznára meggyökereztette egyházában Lovászpatonán egyetemes gyámintézetünk elnöke Bognár Endre. Tőle bízvást eltanulhatnánk, hogyan kell megnyitni az áldozatkészség forrásait kitartó neveléssel és nem lankadó buzgósággal! (Szerk,) 694
