Evangelikus lap, 1915 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1915-10-16 / 41. szám
41. szám. Akármint volt, egyet nem felejthetünk: a más oglalkozási ágakban működő ily nemű intézmények áldásos, tevékenységét erkölcsi és anyagi tekintetben való sikerét. Az ev. lelkész mindeddig azonban csak aggódik. Gyötrődik, ha gyermekét kell csak felnevelni is, még inkább taníttatni, láz veri ki homlokát ha övéi közül beteg valaki, mégjobban ha ő beteg, kín a gondolat, hogy aggsága kenyerét egyedül, támasz nélkül egye; gyötrelem a gondolat, hogy övéit miként kell elhagynia; ha pedig a halál angyala kopogtat be, ezt kinteljesebbé teszi egyéb költségek fedezését követelők kilincselése. Kellene-e valami, hogy a lelkész gyermeke a lelki kenyéren kívül egyébként is jó táplálékhoz jusson, az elemi iskolán kívül máshova is járjon, a lelkészi család betegség, halálozás esetén méltányos és gyors segélyben részesüljön, magára maradva egyik v. másik rész, koldusbotot kénytelen ne legyen kezébe venni? Kérdések ezek, melyek mlndenképen égetnek. Ég arcunk tőle, ha csak szóba kerül ez a dolog, mert történnie kellett volna sok mindennek még inkább éget, haj bennünket szorongat egyike, másika. Mikor jobban, ki mondja ezt meg ? S ezeket a kérdéseket veti fel, a M. E. L. E. kérdőivé. Ama nagy tekintélyre hivatott testület, a M. E. L. E. vezetősége azért kérdezi ezt, hogy ő nem tudja, vagy azért, hogy ez égető kérdéseket mi ismerjük meg? Hogy a kérdés igy vetődik fel: keresztül vihetö-el ez imbolygásunk ingadozásunk, tehetetlen óhajtozásunk gyászos forrását hirdeti, ezután már csak egyetlen kérdés lehet rosszabb: egyáltalán tehetünk-e valamit? Eddig nem mertük a világ elé vinni a lelkészi kar érdekeit, vagy magunk sem ápoltuk eléggé úgyhogy most már önmagunk előtt is fel kell vetni: keresztül vihető-e, egyáltalán csak valami is keresztül vihető-e? Ha a trombita bizonytalan zengést tészen, kicsoda készül a harcra? Mintha mi nem ismernők az ó tes- tamentomi iró e szavait; A M. E. L. E. kérdőivé ingadozásunkat, bizalmatlanságunkat, nemtörődömségünket, talán fásultságunkat, tehetetlenségünket tárja fel. Nincsen meg a vezér, kinek szava félreismerhetlenül harcba hiv, vagy nincsenek helyükön a közkatonák, hogy megvívják becsülettel a harcot az otthonért, mely őket s övéiket védi s ápolja? Hasonlatba merültem, de nem, valóság a harc, mely körülöttünk, bennünk és értünk folyik. Ez azonban egy másik harc: a haza küzdelme. Most minden ezért, minden a létért! Szabad-e kicsinyes, egyéni érdekeket felhozni, istápolni? Nehéz kő nyomja szivem, már-már elűzök minden kérdést magamtól. Nem időszerűek ezek most! ... De — valami megzavarja az elmélkedésemet. Engedjék meg, hogy felemlithessem. Ki a leginkább magyar minden időben ? Testvéregyházunk részéről nem az a lutheránus, aki ha tót, ha német megtanul szólni és érezni magyarul, de az a kálvinista magyar, aki csak magyarul tud Ki fogja 643 hát jobban nézni elsőbb a haza sorsát minden saját ügyét félre téve? Ép ezért lepett meg, hogy a nemzet egy évi élethalálharca után s közben — és 6 évi pauza útán az x-i ref. egyház az államnak kétszeres kongrualis hozzájárulásával, mint amit eddig az egyesült egyház élvezett, s ezenfelül, még négyszeres hatszoros más, szintén állami forrású dotációval megalakult. Mi ez kicsiben? Nem ugyanaz-e a nemzet harca nagyban? Nem a jelenért, de a jövőért való harc, nem a most élők, de az eljövendők életének, szabadságának, jólétének biztositása. És mi evang. lelkészi kar mit teszünk? Még mindig csak panaszkodunk: nem aikalmasak az idők, nem időszerűek az alkalmak! A legtöbbször a külsőségeken akadunk meg. Egy kicsi mustármag valahol növésnek indul, rögtön az a kérdés, hát lehet-e valami a hivatalos egyház nélkül? Mégis a mit a hivatalos apparátus készít, arról a priorj|rosszul®vélekedünk vagy legalább is szívvel lélekkel nem vagyunk mellette, így vagyunk itt is. Meg vagyunk győződve, hogy szükséges, mégis azt kérdezzük lehetséges-e s azt fogjuk rá felelni, hogy nem vihető keresztül. Megindult fejlődésnek valahol az a kicsi mustármag hittel, bizodalommal ügye, jövője iránt, de gyenge arra mégis, hogy hegyeket mozgató hittel ügyét diadalra vigye. Tönkre tette félig a dér, fagy, valaki megszánta, aki nem ismerve a szép növényke természetét üvegházba vitte, hogy ott növekedjék, de ki birja-e az átültetést? Ha ott növekedett volna kezdettől, az más volna. Általános lelkesedés, pártfogás az ügyet úgy látszik még nem kiséri. Nem egy egyházmegye tért felettők napirendre így sem Lutheraneum, sem lelkészek háza fel nem állítható. Ez a forrásunk a lelkesedés, tettre és áldozatkészség jeleivel nem bátorít. Nézzük azonban a kérdést más oldaláról. Hogy a fenti két eszme hézagot pótló volna, hogyha fenn- állana, áldásos is volna az bizonyos. De mert csak eszme még, tervezgethetünk, változtathatunk rajta Mily szép volna a gondolat egy nagy evang. központban összes, támaszuktól megfosztott papi özvegyek es árvák együtt egy nagy családban mégis külön- külön otthonban. És mégis. Egyet kihagytunk a számításból. A vért, mely nem válik vízzé. Az az elárvult család nem egy könnyen hagyja el a talajt, amelyekhez odanőtt, vagy amelyből nőtt. Szép érem a fenti kép, de nem az a pénz, aminek a gyakorlatban teljes értéke volna. Úgy hiszem, e gondolatcsomót ketté vágva helyesebb útra jutunk. Egyfelől legyen meg a tisztességes megélhetési mód az özvegy, másfelől köny- nyitessék meg az árvák neveltetése. Amazt a még itt ott fennálló helyi gyámoldákon kívül oldaná meg a nyugdijintézet, emez esetleg a lelkészek háza tervével valósulhatna meg úgy, hogy az kibővülne a középiskolai tanulók alosztályával, avagy úgy hogy ily árvák részére tett és gyűjtött alapítványok kamatai egyenesen 644
