Evangelikus lap, 1915 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1915-08-14 / 33. szám
33. szám. szabadkőmives páholyokat érti és az indítvány meg- tevésére az a szomorú tapasztalat vezette, hogy egyházi tisztviselők, különösen tanárok ott vannak a páholyokban és az evangélikus iskolákba is beviszik azt a szellemet, n ely a szabadkőmivességet áthatja. Mint hazafi, mint egyházi ember és mint szülő fejezi ki aggodalmait. Egyházi és hazafias szempontból elítélően nyilatkozik a szabadkőmivességről és mint szülő kérve-kéri a tanárokat, ne engedjék csalódni azokat a szülőket, akik bíznak iskoláink evangélikus szellemében és gyermekeiket e\angelikus szellemben óhajtják nevelni és neveltetni. Az érdekes és közérdekű vitát gyorsírói feljegyzés hiányában csak főbb vonásaiban ismertetjük. Az a kérdés volt itt felvetve, összeegyeztethető-e az evangélikus sz* Hern a szabadkőmives szellemmel? A felszólalók tekintélyes része nem tartja összeegyeztethetőnek Ilyen értelemben nyilatkoztak Gyürky, Matherny és Terray főesperesek, Medveczky Sándor egyhm. felügyelő, Eöttevényi Nagy Olivér dr. jogakad. tanár és maga a kerületi felügyelő Szent-lványi Árpáit, mig Korbély Géza fö- espert s (kijelentette ui yan, hogy nem szabadkőmives és n<m is lesz soha !) Gömöry János, Dr. Vietoiisz József főgimnáziumi igazgatók szavaiból az volt kivehető, hogy igenis összeegyeztethető; körülbelül ez világlott ki Mayer Endre eperjesi theol. dékánnak az eperjesi theol. tanári kar egy tagját védő felszólalásából és Draskóczy Lajos theol. tanár közbeszólás.iból is. Nem a felterjesztés és az előadói javaslat szerint csoportositottam a felszólalókat, hanem a L nt jelzett lényeg szerint. És a neveket is azért voltam bátor kiirni, mert az egyházkerületi gyűlés nyilt fórum, meg azután- azt hiszem- egy evangélikus ember nem esi nál titkot a meggyőződéséből és képes azt is be al- lani, (ha nem is kivétel ndkül) hogy ő szabadkőmives. Ezt láttuk Loysch Ödön rimaszombati főgimnáziumi igazgató és Gömöry János eperjesi fögimnáziumi igazgató evangélikus tanár egyesületi titkár felszólalásában is. Nem foglalkozunk bővebben ezzel, oak a felállított tételhez füzünk egy-két megjegyzést. A szabad • kőmüvesség belügyminiszterileg jóváhagyott alapszabályai dacára is bizony c^k titkos társulat marad. A páholyoknak a légköre még sem az, amelyben vallásunk megalapítója, Jézus Krisztus otthonosan érezné magát, és amely a mi egyházunk tiszta és szent ügyét szolgálná. Az a tiszta, felséges, ideális és mégis any- nyira emberi erkölcsi világnézet, melyet Jézustól örökölt az emberiség, össze se hasonlítható más világnézettel, annyira abszolút értékű, hogy enr.él csak tökéletlenebbet lehet elképzelni. Mi pedig ennek a tökéletesnek vagyunk a papjai, apostolai, tanítói és csak addig vagyunk azok, amig nem fél szívvel, fél lélekkel, hanem egész szivvel, egész lélekkel és teljes odaadással szolgáljuk. Jó evangélikus embernek nem 517 kell, mert nincs szüksége más életfelfogásra, mint amit evangélikus meggyőződése ad neki. Ha eszményi célokért hévül és eszmények szolgálatában akarja gazdaggá és értékessé tenni az életét, hozza azt áldozatul evangélikus egyházának, melyről az ezévi püspöki jelentés olyan igazán és helyesen mondja, hogy „a legideálisabb élethivatást teljesítő emberi közösség“, (10. oldal.) Ez az egyház, mely a szép, jó, igaz, örökkévaló kultuszát vallja életfeladatának, hanyatlóban van, mert hűtlenek a fiai: elhagyják, elfelejtik, vagy I' lekben távolodnak messze tőle. Vigyük oda az igazán nemes szolgálatára szánt minden energiánkat és ne menjünk idegen mezőre kalászokat tépni, maradjunk itt, mert bizony „a bokorban, itt az ősi fészek, mely növelte könnyű szárnyatok, megpihenni most is abba tértek, bár a fellegek közt járjatok." Ha pedig tökéletesebb, igazibb eszményt és szervezetet találunk, mert igen nagynak képzelt intelligenciánknak kicsi a régi keret akkor ne kérkedjünk egyháziasságunk hangoztatásával, hiszen csak a működési kőit becsüljük meg benne, ahol idegen eszmek szócsövei vagyunk. Igaz, hogy az ilyen szerepre igen alkalmas az iskola, és talán a szószék, de itt mégis és egyedül egyházunk igazait védeni és hirdetni a mi erkölcsi kötelességünk. Különben erkölcsi téren a szabadkőmivességnek elég tág fogalmai vannak, sőt a jezsuita morállal érintkezik. A keresztyén ethika azonban egészen más. Épen ezért e ismerjük, hogy vannak egyházi tisztviselők, akiknek egyházi tevékenysége kiemelkedő, de ezért az evangélikus egyház többet kiván, mint iránta teljesített — talán meg is fizetett — kötelességteljesitést. Pozitiv odaadás kell ide ! Hol nevelhet magának az egyház ilyen férfiakat, leendő vezéreket ? Nagyon jogos a kérdés. Hol van az evangélikus szellemű gimnázium? — Egyetlen főgimnázium részéről hallottuk a nyilatkozatot: nálunk voltak szabadkőműves tanárok de már nincsenek ! — Megmondjuk, mert megérdemli, hogy megmondjuk melyik volt ez : a rozsnyói evangélikus főgimnázium. Fölvetjük ezek után a kérdést, a sokszor felvetett kérdést ; miért nem nevelnek főgimnáziumaink evangélikus szellemű, buzgó egyháztagokat? Miért van az a felpanaszolt közöny ? Miért vészit tért egyházunk ? Miért rossz a gyümölcs? — Mert a veteményes kertben van a hiba ! De legyen elég ! Megértjük, hogy derék papjaink egy része ingerülten jött ki a teremből és keserű kifakadásokat mondott. Megértjük, hogy egyik neves papunk megállva egy volt tanára előtt fájdalomtól rezgő hangon mondta: „hát nincs már nekem tanárom közöttetek ?“ — „Még én ott vagyok" — volt a válasz. A két őszülő férfi összeölelkezett és talán könny is csordult a szemökből, mert érezték, hogy az az idegen szellem nem a mi szellemünk, hogy az az alattomos, láthatatlan szellem eltemeti az igazi 518