Evangelikus lap, 1915 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1915-07-03 / 27. szám
27. szám. kibogozható feladatot jelentene az a sok erkölcsi összeütközés. Milyen nehéz lehet egy gondolkodó keresztyénnek ! Súlyos nehéz kérdések ezek, melyeket a Christliche Welt 1915, 20-ik számában a frontról egy harcos vet fel. Felteszi a kérdést, hogy mit tett az egyház a tűz- vonalban küzdő katonákért s vájjon lesz e felelete a veszélyes „zónán" küzdő hívei eme problémáira? 11. Érdekesek és tanuságosak észrevételei, melyekkkel az egyház tevékenységét jellemzi. Kétségkívül az egyház nagy szolgálatot teljesített. Tábori lelkészek szép számmal vannak a csata-téren. De abból a szervezetből kifolyólag, mely jellemzi a modern hadsereget és hadvezetést, a tábori lelkészek veszélyes zónán teljesen kívül vannak. Az egyház organizációja a front mögött van, ahol összejönnek a lelkészek és megbeszélik a hadsereg vallásos állapotát. De hogy mi történik a veszélyes területen küzdők lelkében, milyen problémák kínozzák azokat, arról alig tudnak valamit. Különben a tábori lelkészek helyzete semmi tekintetben nem kellemes. Úgy tekintik őket, mint akik a hadsereg apparátusához szükségesek, mint a hadbírót, fizető mestert. Hogyha pedig eljön a frontra, akkor a katonák úgy fogadják, mint akinek jó dolga van s mit sem tud a szenvedéseikről. Azt mondja azonban a tábori lelkész: hiszen ápolom a sebesülteket, eltemetem a halottakat és prédikálok a veszélyes zónán is. Igen, de akkor, nincs ott, amikor az élete forog kockán. Látja az eredményt, a sebesülteket, a halottakat. Néhány lelkész érezve munkája eme hiányát előre ment a veszélyes zónába és kitette magát veszélynek. Katonailag azonban tilos a veszélyes zónán összejönni és tilos a lövészárokban való látogatás. így a tábori lelkészek igazán távol vannak, hogy megismerjék a fronton küzdő katonák élményeit. Azok a lelkészek tudnának itt sokat tenni, kik karddal szolgálják a hazát s igy maguk is a szemébe néztek mindannak, aminek a fronton küzdő katona ki van téve. III. Meglehetősen nehéz tehát az a mód, ahogy a tábori lelkész és így az egyház a veszélyes zónába eljuthat, hogy az ottan küzdő vitézeknek leki táplálékot adjon. Miként hirdeti azonban az Isten igéjét? Végtelenül jól esett a küzdő katonáknak a karácsonyi prédikáció, mely az otthoni boldogságot varázsolta lelkűk elé s a békés élet illúzióját ébresztette fel bennük. De a vallásnak nem a honvágyat kell a katona lelkében felébreszteni. Hanem az erő forrását. Prédikálnak a tábori lelkészek a prófétákból, a zsoltárakból, Izrael népe küzdelmeit tárva a katonák elé. Eszükbe jutnak ilyenkor a hittan órákon tanultak s az egész prédikáció emlékek halmaza lesz, melyben hasztalan keresnek erő után. Sokan panaszkodnak is, 419 hogy ez a prédikáció nincs kontaktusban azzal az élettel, amelyben vannak. A legjobban megfelel talán még az a mód, amely emlékeztet azokra a kötelességekre, melyek nemze- dékről-nemzedékre hárulnak, melyekkel mindnyájan tartozunk hazánk iránt; Isten erőt adjon az engedelmességre, a szenvedések elviselésére. A páli áldozat hit a maga teljes kategorikus erejével helyet foglalhat itt. De az ilyen prédikáció sem felel azokra a kérdésekre, melyek a tüzvonalban küzdő katona lelkében támadnak. A konfliktus akkor lesz legjobban érezhető, hogy ha az Úr Jézus életének, szenvedésének a dicsőségét olyan formán tárják elénk, hogy azt kell hinniük, hogy nem méltók a keresztyén gyülekezetbe. Semmit sem csodálható, ha egyik katona azt mondta, hogy vérrel szenyezett S'ivvel nem tud menni az Úr asztalához. Sokat beszélnek a legszentebb személyiségről, akit a világ látott és semmit sem tudnak a mi életviszonyainkról és arról, hogy ez a kép azok közé a brutális viszonyok közé nem illik. Itt van a hiány az egyház részéről. Nem ismeri a veszélyes zónán a lelkek helyzetét. Az ott küzdő katonák azt hiszik, hogy a tábori lelkészek azokra a kérdésekre megfelelhetnek, amelynek átgondolásához nekik idejük van, amihez a fronton élő katonánik nincs ideje. Krisztus a lövészárokban még sem valami magától értetődő dolog. A tradicionális keresztyénséget nem lehet mindig ráragasztani a fronton lévő katona lelkére. A tapasz egyszerűen leesik. És mit tehet az egyház, hogyha ezeknek a küzdő katonáknak a lelkét nem ismeri? IV. Mindezek a kérdések feleletre várnak. Az egyháznak meg kell érteni azoknak az embereknek a lelkét, akiknél a Krisztus követése nehéz, talán lehetetlen lett, mert a haza iránt való kötelességük teljesítésekor a rosszat, a bűnt kellett cselekedniük. Erkölcsileg a probléma könnyebben megoldható. Az egyes feládozza erkölcsiségét a nagy erkölcsi össz- akaratban. Szociális törvények a]att állunk s az kötelezővé tette, hogy a közösség magasabb erkölcsi szempontja érvényesüljön az egyén erkölcsi követelményeivel szemben is. De vallás, keresztyénség, egyház ilyen könnyen a kérdésre nem felelhet. A frontról író katona azt a kívánságát fejezte ki, hogy az egyház a keresztyénség moratóriumát, amely 100.000 és 100.000 ember számára de facto megvan, értse meg és de jure ismerje is el. Borzalmas követelmény, mely világosan mutatja, hogy milyen lehet a konfliktus a tüzvonalban küzdő katonáink lelkében. Az egyház súlyos kötelességek teljesítése előtt áll. A háború után a vallásosság újraéledését reméli. De ne higyje azt, hogy azok a hazatérők az ölébe sietnek s nála hűségesen megmaradnak, hogyha nem 420
