Evangelikus lap, 1915 (5. évfolyam, 1-51. szám)

1915-07-03 / 27. szám

27. szám.

tapasztalnak nála megértést s ha az egyház úgy gondolja a vallást s újraéledi st, hogy az a régi protesláns dogmatika újraéledését jelenti. Az egyháznak meg kell értenie a harcztéren küzdő katonái sajátos helyzetét, hallgatnia kell azok tapasztalataira és figyelni azok éleményeire is. Akiknek a háborúban nem csak a hazáért való küzdelem jutott ki, hanem akiknek küzdeniük kellett, hogy bűn, gonoszság, rossz közepette az Istent keressék és találják meg, azok egészen más emberek lesznek. Vessen számot mindezzel az egyház hogy ha a háború után a vallásos megújúlást nem csak remélni akarja,hanem élte a legmesszebbmenő fáradságra kész.

Lie F. ö.

Ai tutu es u iijKüi foztden ItifesEiol

Nagy örömmel és megértő léleklel olvastam Marcsek lelkész úr cikkét „Az egyház és az ifjúsági mozgaloméról. Hangsúlyozom, hogy nugértö lélekkel, mert hiszen azok, akik nemrég hagyták el a főiskola padjait, érzik s értik a maga nagyságában e kérdés fontosságát. Ifjúság és vallásosság úgyszólván két különböző fogalom s ezek összekapcsolására a közelmúlt napjaiig alig, vagy egyáltalán nem történt kísérlet. Az említett cikk ezt az óriási hiányt világosan kiemeli s az ügy fontosságát minden o'da’ról megvilágítja súlyt helyezve különösen az egyhf’zi szempontra. És tény: épen itt a súlypont. Az ifjúság intenzív vallásos nevelésére, mordjuk ily irányú ifjúsági mozgalomra az egyháznak van szüksége. Eddig egyetértünk. De legyen szabad a továbbiakhoz nehány szót fűznöm.

Az eg)háznak két okból van szüksége az ifjúság valláserkölcsi nevelésére: mint üdvintézménynek kötelessége, hogy az ifjak lelkiüdvét munkálja, de szüksége van iá azért is, hogy magának egyházias jellemű, hü egyháztagokat neveljen. Ez a kettő azonban két teljesen összefonódó elv, amelyeknek lépésrŐI-lépésre egymással karöltve kell haladnia. Távolról sem áll az, hogy az egyik ulán a másik“ majd csak később és Önmagától történik." De nem is történhetik, mert hiszen minden egyház keresztyéneket nevel s azok a keresztyenek mégis különböznek egymástól. Ez tény, amelyen változtatni nem lehet. A munkatér egy: az Úr szőlője. A munkálkodás kereteit azonban az egyes egyházak hitvallásai adják meg. Mint mindenütt, itt is nagyon fontos az, hogy a munka biztos meghatározott alapra támaszkodjék, rögzített kiindúlási pontja legyen. Ilyet pedig csak az egyház nyújthat.

Ebből is nyilvánvaló, hogy vallásos irányú mozgalom csak egyházi alapon lehetséges. S most nézzük megint azt a szempontot, miszerint az egyháznak szüksége van az ifjúság vallásos nevelésére. Ha így áll a dolog — pedig így áil — akkor az egyháznak kell hozzá is nyúlnia. Aki nem vet, nem is arat. Ha

421

az egyház aratni akar, úgy neki kell vetnie is. Ha az egyház nem viszi bele abba a mozgalomba a maga specifikus szellemét, a maga lelkét, felfogását, múltját, jelenét, úgy nem várhatja, hogy az az ő számára teremjen áldást és gyümölcsöt. Vagy legalább is nem várhatja, hogy az eredmény reá nézve kielégítő legyen. Mert hiszen természetes, hogy a felekezetküziség elsősorban a felekezetköziségnek s nem neki fog gyümölcsöket teremni

Rátérek még a két — Marcsek lelkész úr által említett ifjúsági egyesület egyikének (a másikat nem ismerem) az evangéliumi kér. Diákszövetség dolgára. Talán tévedek, de én ennek is legnagyobb hibáját abban látom, hogy felekezetközi Nem akarom ezzel kisebbíteni a Diákszövetség n így érdemeit Távol legyen tőlem, nagy és komoly munk-'t végez. Sokakat megmentett már az ifjú évek katasztrófáitól. Tagjait evangéliu mi szeretettel öleli kebleie s lel ^szükségleteik kielégítéséről példás lelkiismeretességgel gondoskodik. Ennek legfőbb módja a Szentírás olvasása és tanúl- mányozása. A tagok csoportokba tömörülve tanulmányozzák a Bibliát s adott alkalmakkor mindenki elmondja észrevételeit, feltárja kételyeit és élményéit.

Ezt a munkálkodást nyilvánitották református részről — ha jól emlékszem egy. ref. theol. akad. tanár — felelőtlen bibliamagyarázatnak S ha a kifejezés kissé erős is, de alapja van. Hiszen természetes, hogy minden csoport mellett nem állhat hivatásos, képzett theologus, aki a megbeszélés fonalát a kezében tartaná s helyes felvilágositasokkal szolgálhatna. Es ha ott is állna, vájjon melyik felekezet hitvallását venné pártfogás alá a felekezetközi társaságban?- így csa^ természetes, hogy lehetetlen bizonyos tévés felfogások, helytelen szempontok s ultraindividuális nézetek elterjedésének gátat vetni. Szinte hallom az ellenvetést, hogy a bibliat3nulmányozó körök az élő hit táplálásának szolgálatában állanak és hogy ott nincs szó theologiai szőrszálhasogatásokról. Erre a felelet csak az lehet, hogy szilárd s meggyőződésszerü vallásosság csak bizonyos alapvető theologiai álláspontok elfogadásából, illetve az egyes egyházak lelkének megértéséből és befogadásából fakadhat. Annak a kérdésnek újból való felvetésénél pedir, hogy az akarva nem akarva előálló túltengő individualizmus lehet-e az egyház, vagy akár a keresztyénseg érdeke, a felelet azt hiszem egyszerű. Nekem elrettentő példaképen lebeg szemem előtt a szekták hazája Anglia es Amerika, ahol a jelek után ítélve a keresztyénség igen gyenge lábon állhat.

Volt idő, amikor oly helyzetben voltam, hogy sokat kellett a Diákszövetség dolgaival foglalkoznom. Ebben az időben erősödött meg bennem a meggyőződés, hogy ami jó Angliában az angolnak, Amerikában az amerikaiaknak, éppen nem valószínű, hogy az ne422