Evangelikus lap, 1915 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1915-06-12 / 24. szám
24. szám. okát megteszik az embed lélek ideáljai összességének, amely csak az emberiség fejében létezik, rajta kívül azonban egyszerűen nem található. Ha valaki a kritikai megismerés fejszéjét vallásosságunk egyik alapmeggyőződésének a gyökerére veti, hogy azt kivágja, akkor nem fogunk vele aprólékos dolgokon fennakadni, hanem a megsemmisítő csapást próbáljuk elhárítani; azért nem vitázunk Jász Gézával lényegtelen dolgok felett, hanem nézzünk a szemébe annak a kérdésnek: Valóság-e az Isten, vagy pedig csak a mi képzeletünk teremtménye ? Jász Géza azt állítja, hogy Isten csak az ember teremtménye, közelebbről az emberi eszmények ösz- szessége, szellemi személyiséggé sűrűsödött emberi gondolat. Bármennyire tiltakozzék is első pillanatra vallásos meggyőződésünk e tétel tlfogadása ellen mégis azt kell mondanunk, hogy van benne igazság. A vallás csakugyan veszedelmesen közel áll ahhoz, hogy némi joggal istenhitével együtt emberi kitalá’ásnak tartassák. Különösen, hogyha az ember a vallástörténet erdejébe tévelyedik, ahol azt látja, hogy a bálványokat, az istenszobrokat s a vallásos tisztelet egyéb tárgyait kétségtelenül az ember csinálja. Carlyle mondja, hogy a néger vesz egy darab fát, egy csomó ruhát, azokból bálványt formál, elnevezi Mumbo-Jflmbonak és remegve forgatja előtte a szemeit imádván azt „nem minden remény nélkül.“ Meg azután az is bizonyos, hogy a vallásosságban meglehetősen sok a képzelődés, a határozott, tapasztalati tényekkel homlokegyenest ellenkező meggyőződés és vallásos szokás. A varázslat és az igézés, a babona ezer primitiv faja a fejlettebb ismeret számára a képzelődés birodalmába tartozik, a vallásban tényleg naey szerepet játszik az autoszuggesztio s általában a szuggesztió minden faja s igen tág terök van a néha minden tapasztalati alapot nélkülöző meggyőződéseknek, vallásos törvényekké emelt különböző dogmáknak is. Az e kategóriába tartozó jelenségek roppant tömege könnyen tévútra vezeti az olyan kutatót, akiben nincs erős tájékozódási érzék, úgy hogy a vallástörténet leszürődött igazságának tartja azt, hogy a vallást emberek csinálják a maguk vagy embertársaik számára. (Folyt, köv.) Az ember származása. ív. Spinoza a három descartesi valóságot, az Istent, a szellemet és az anyagot egybeolvasztotta és belőlük egyetlen egy substantiat, egy általunk felfoghatatlan ugyan, és szabadon működő, de személytelen isten fogalmát alkotta meg, mely Istennek a gondolkodás és és a kiterjedés csak általunk észrevehető, de egymástól teljesen független tulajdonsága. Ettől a substantiá375 tói is épen úgy függ minden szellemi és anyagi létünk, minden lelki és testi ténykedésünk, ez is ép úgy szabadon, önkényüleg alkotta meg az embert, mint a Descartes istene, sőt Spinoza még fokozottabb mértékben szolgáltatta ki hiú, értéktelen játékszerül az embert, azt állítván hogy az ember, valamint az egész jelenségvilág, „csak egy habbuborék“, „mely az isteni fény múlandó sugarait tükrözi vissza“, vagyis az emberi „egyéniséget a végeden puszta módjává sülyeszti.“ Az egyéniségnek a végtelenséggel szemben való ezen lefokozása, alárendelése nem tudta megnyugtatni az emberi gondolkodást, hanem azt további kutatásra sarkalta. De további munkásságra sarkalta azt még magának a spinozistikus philosophiának az anyagról, meg a szellemről megalkotott ama felfogása is, hogy azok egyesültek ugyan a végtelen Istenben, magától azonban teljesen függetlenek. Nem létezhetnek ugyan egymás nélkül, de sem a szellem az anyagiak kifolyása, sem az anyag a szellemnek alkotása. Megindúlt hát a küzdelem a két elvért és a két elv között, a két elvnek, az anyagnak és a szellemnek teljes egyesítése, vagyis az egyiknek a másikból való leszármaztatása céljából. Ebből a küzdelemből két világnézet sarjadt ki: az idealizmus és a realizmus. Amaz az anyag, emez a szellem létét igyekezett bölcseletileg megsemmisíteni. Amaz az anyagot is a szellem, emez a szellemet is az anyag alkotásának hitte és állította. Az előbbi szerint az ember csupán szellemből, ez utóbbi szerint pedig csupán anyagból áll és származott. A realisztikus irány első művelői, amint az minden iránynál tapasztalható, még nem áldozták fel egészen a szellemet az anyag, az Istent a jelenségvilág javára s ícy az ember származására nézve is bizonytalan, a kettő közt lebegő, álláspontot foglaltak el, vagy egyáltalában nem is foglaltak el semminemű álláspontot, mint Verulami Bacon, aki csak az ismeretszerzés helyes módjával és annak tárgyával foglalkozott, megállapítván, hogy ismereteinket csak az inductio utján szerezhetjük meg és vizsgálódásunk tárgya csak a tapasztalati világ lehet. A tapasztalaton kívül eső világra nézve elismeri a hit jogosúltságát, az Isten világ- és emberteremtő hatalmát és a tőle származó kijelentés igaz voltát. Verulami Baco gondolatait mélyítette Hobbes. Szerinte az ismeret csak érzéki benyomásból ered, „a lélek gondolkodó anyag.“ Az Isten létezik ugyan, de objectiv léte nincs, a világ keletkezésére nem folyt be és kormányzására most sem foly be s így az embert csak az anyagi természet alkothatta. Hogy miképen? Arra hiányos természettudományi ismeretei miatt még nem tudott megfelelni. A lélek lényegének felfogására is csak az ismeret forrásáról megalkotott véleményéből levont következtetések útján juthatot el. Mivel az ismeretforrása anyagi eredetű, úgy az ismerő maga is csak anyag 376
