Evangelikus lap, 1915 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1915-01-16 / 3. szám
3. szám. keresztyénséget a mongol-tatár vihar és az izlám fegyverek ellen, újra világtörténeti hivatást teljesít, midőn megvédi a nyugati kultúrát a kelet előrehaladása ellen. Nem csoda, ha újra fölzeng a régi dal, a régi magyar dicsőségről . . . L)e nem ezekről a mindenki előtt ismeretes napi eseményekről akarunk szólni e szent helyen, nem is győzelmet akarunk kérni dicső csapataink részére és gyűlöletet, átkot szórni ellenségeink ellen. Nem, hanem felejtsük el egy percre az ott kint tomboló véres zivatar dulásait, felejtsük el a napi híreket és emelkedjünk a vallási tiszta magaslatba, mert a vallás megvilágitásában minden tetszetőssé válik, minden békét és nyugodalmat sugároz. Amit eddig mondtunk a háborúról, a mi háborúnkról, az kielégít bennünket politikai, történeti és erkölcsi szempontból, de nem elégíthet ki vallásos szempontból. A háborút is bele kei) tudni helyeznünk az örökkévalóság világába, ha azt akarjuk, hogy lelkünk megnyugodjék. A háborúnak csak a legközvetlenebb okait soroltuk fel, de a vallásos ember ezeknél meg nem állhat. Ha a kis gyermek meghal, az orvos megmondja a halál közvetlen okát, a betegséget, de a szülők, ha vallásosak, mindjárt felvetik a kérdést, miért kellett annak történnie. Így vagyunk a háborúval is Mi nem érhetjük be azzal, amit a politikusok nekünk mondanak és a hazafias érzés nekünk sugall, hanem tovább kutatunk és felvetjük azt a kérdést, mi van a háború mögött? Csakugyan az emberek gonoszsága és féltékenysége okozta, másfelől pedig a jogos önvedekezés? De hiszen az emberek túlnyomó többsége mindig jobban szerette a békét, mint a háborút és a háborúk meg sem szűntek meg a földön. Akkor talán Isten akarja ? De hogyan akarhatja az Isten, aki maga a jóság és szeretet, a háborút a maga borzalmaival? Hiszen a Jézus Kiiszlus evangéliumában egy szó sincs, amely felhatalmazna minket a háború viselésére. Úgy látszik tehát, hogy mint keresztyének nem helyeselhetjük a háborúul, mint hű hazafiaknak pedig akarnunk kell, legalább a mostani háborút ^ mindenki akarta, aki a haza sorsát szivén viseli. Úgy érezzük mindnyájan, hogy a mi részünkön van az igazság es azért tiszta szívvel kérhettük az Istent, hogy legyen a mi vitéz seregünkkel és adja a mi fegyvereinknek a győzelmet. De ugyanakkor azt is halljuk, hogy ellenségeink hasonlókép tesznek, ők is igaznak tartják ügyüket és ők is ép úgy térdelnek templomaikban és ép úgy fohászkodnak ugyanazon Istenhez, mint mi. Sut ha egy pillantást vetünk az emberiség történetébe, mindig azt fogjuk tapasztalni, hogy nem volt nép, mely ne a maga háborúját tartotta volna igazságosnak és ne a másik félt okozta volna a háború elő37 idézésével. Ha most is igy áll a dolog, vájjon kinek az akaratát fogja az Isten teljesíteni, a mienket vagy az ellenségeinkét, hiszen mindketten a magunk ügyét tartjuk igazságosnak ? Úgy látszik, hogy az a legegyenesebb eljárás, mely mindenféle háborút elvet, mert méltatlannak tartja a keresztyén valláshoz és a keresztyén emberhez. Legerősebben a nagy orosz iró és próféta Tolsztoj támadta a háborút legutoljára az orosz-japán háboiú kitörése alkalmából. Hadd halljuk öt magát, mert szavai sohasem vesztették erejüket. „Újra itt a háború. Olyasmi történik, aminek nem szabadna megtörténnie, azt hinné az ember, hogy álmodik, pedig nem álom, hanem borzalmas valóság. Hogyan is képes az úgynevezett müveit osztály a háborúi prédikálni, benne résztvenni és szerencsétlen megcsalt testvéreit feltüzelni és a harc veszélyének kitenni. Hiszen tudniok kellene, hogy a háborúk nemcsak milliárdokat, tehát mérhetetlen emberi munkát pocsékolnak el csupán azért, mert mindig háborút várnak az emberek, hanem hogy ép a legderekabb, legmunkásabb emberek millióinak halálát is idézik elő. Békés, ártatlan embereket, kiket kezük munkája táplál, arra kenyszeritenek az állítólag művelt emberek, hogy iszonyúan lelkiismeretlen, vallástalan es vétkes tetteket hajtsanak vegre. Mikor az aszirok, görögök, romaiak háborút viseltek, meg voltak győződve arról, hogy nemcsak a lelkiismeret szava szerint cselekszenek, hanem általában jó inunkat végeznek. Máskép allana a dolog nálunk keresztyéneknél, akik teljesen áterezzük a harcnak esztelenségét e.s kegyetlenségét es azért nem viselhetjük a háborút azzal a nyugalommal, mellyel a régi népek tették. Vagy hiába tanította volna Jézus az emberek testvériségét, az isteni es felebaráti szeretetet ? A háború soha sem volt szükséges. Soha, soha. Minden időben megakadályozta az emberi fejlődést, megsértette a jogot, feltartotta a haladást. A baj, amely miatt a keresztyén viiág emberei szenvednek abból áll, hogy a vallásukat veszt tték el. Mert a keresztyén vallás a testvériség elve és e törvény: „amit nein akarsz, hogy neked tegyenek, te se tedd azt másnak. Hogy kiírtassék a baj, a háború, úgy szükséges, hogy ne csak egyesek, hanem valamennyi ember eszre térjen és hogy valamennyien életüknek céljául az isteni akarat betöltését és a felebaráti. szeretetet vallják.“ Bizonyára senkit se hagynak érzéketlenül Tolsztoj eme komoly szavai és különösen egy gondolatra irányítják a figyelmünket. Ha az Isten csakugyan rosszalja a háborúkat, miért engedi meg és ha megengedi, hogyan fér össze az emberek tömeges pusztulása azzal a keresztyén tannal, mely minden emberi léleknek örökértéket tulajdonit? íme, nem fogyunk ki a kérdésekből és kétségekből. Lelkünk kétségbeesetten sikolt bele a jövő sötétségébe, de onnan visszhang nem 38
