Evangelikus lap, 1915 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1915-01-16 / 3. szám
3. szám. érkezik. A háború, melyet eddig oly egyszerű, természetes valaminek Tartottunk, egyszerre rettenetes világtalányként meredezik elénk, mely eszünket, szivünket gyötri és megoldást követel. Úgy állunk vele szemben, mint egy nagy természeti katasztrófával, mely az emberek ezreit értelmetlenül elragadja. Gondoljunk a Titanic szerencsétlenségére vagy a messinai földrengés áldozataira. Mindezek emberi tehetetlenségünket juttatják eszünkbe. Úgy látszik, hogy amint nem bírunk az elemek irtózatos hatalmával, úgy a háborút sem tudjuk megakadályozni, bármennyire akarjuk is. , . j i riiTiriv i-i—!-■—n ■*.“** r ■ ■ i • 1 — — — - -- — ****** Bártfa az oroszok kezén. Homola István kassai lelkész volt szives részünkre Szlabey Mátyás bártfai lelkésznek egy hozzá intézett levelét közlés végett átadni. A bartfai rémnapok leírása bizonyára érdekelni fogja lapunk olvasóközönséget. A levél ekkép hangzik; Kedves Barátom! Az első napok izgalmain túlestem s szavamat meg akarom tartani. Soraimat azzal kezdem, hogy», az én házamban is elég sok kárt okoztak a vad csordák. Az egyházi Wertheim szekrényt több ízben szerették volna feltörni, de a nálam elszállásolt ezredestől való félelmükben s gondnokunk ügyes taktikája következtében, ettől elállottak s így az érintetlen maradt. Amint Nálad említettem, én itten egy hivemet hagytam, aki bennt a szobákban mindent őrzött, azonban méhesemet mégis feldúlták s az ösz- szes méheimet elpusztították. A padlásra tett holmim egészen eltűnt. Három ágyra való ágyneműmet, egy téli és egy őszi kabátomat s egy nyári ruhát 4 darab teppichot elvittek. S így a méheket s egyes elvitt dolgokat beleszámítva, a károm meglehetős nagy. Úgy látszik, az őrség tudtával s beleegyezésével vitték el a hátulsó kapun, amelyet feltörtek. Mind ezt csak későbben vettem észre, mert addig a pádon nem voltam. Mint érdekes dolgot említem, hogy a könyvtáram egy részét és a püspöki körleveleket fűtőanyagnak kezdték használni, de a könyvtáramat az ezredes tiltó parancsa mentette meg. Ő maga elvitte a funeb- rálisomat és temetési ágendámat „Mert erre esetleg a háború folyamán szüksége lehet“ de a háború után köszönettel fogja visszaküldeni s Írni fog nekem. Nevem az agendában volt felírva. A mint az ezredes bejött kérdezősködött a „Pastor“ után s mondta, hogy kár volt nekem szökni, ő szeretett volna egy cvang. magyarhoni lelkésszel beszélni, mert ő is evang. vállásu. Azután kinyitatta a templomunkat, leült egy pillanatra az első padba s fejét lehajtva röviden imádkozott s azután megnézte a templom berendezését, megdicsérte annak egyszerű, de igaz prot berendezését s különösen tetszett neki az ablakon lévő két üveg ^festmény,, Luther és Me- lanchton képe. A templomot bezáratta s azonnal a templomunk elé őrséget állíttatott úgy, hogy ott senki más nem volt s gyertyák sem tűntek el. 39 Ami a városunkat illeti, az oroszok elfoglalták. A kálváriái hegyoldalon volt a csata, rövidesen szuronycsatává változott át s akik látták, most is borzalommal gondolnak reája. De a mieink a túlerővel szemben kénytelenek voltak a városba hátrálni s új csata folyt az eperjesi utón ahol a sebesültek jajgatása, a haldoklók haláltusája, a csataordítás sok egészséges embert beteggé tett. Krisztust hivták: Kriste pomoz, családtagjaik nevét emlegették mind a két oldalon. Borzasztó lehetett! Itt is a mieink kénytelenek voltak hátrálni, a várost elhagyták s kezdődött a rémuralom. Ennek nyomai máig és még nagyon-nagyon sokáig bosszúért fognak kiáltani az égbe. Az oroszok az összes boltokat, takarékpénztárakat, patikákat, korcsmákat kirabolták. Azután a befalazott pincéket keresték és a legtöbb helyen meg is találták s ott az összehaímozott holmit, a piacra hurcolták s készen tartott kocsikra rakták s egyenesen Galicia- felé vitték. Következett a lakások fosztogatása s ezt most is megnézni, szivettépő látvány. Dr. Weisz közjegyző, a városi főkapitány, a járásbiró lakásai leginkább szenvedtek. Ott a selyem paplanokból kapcákat varrtak, bútorokkal fűtöttek, iratokat vagy a trágyadombra, vagy klosettbe szórtak, lovakat állítottak be a szobákba. Az összes házakból, amelyekben nem találtak senkit, az ágyneműt és ruhákat elcipelték és a vidékről mint egy vezényszóra beözönlő rusznyákoknok 20—30 fillérjével eladták. Most szedi össze a hatóság a lopott holmit. Francznál is garázdálkodtak, kántorunk lakását is kifosztották. A falusi néppel nem bánták kegyetlenül. Ott inkább csak húst és kenyeret és — ami náluk a fő — tyúkokat requirálíak, egy-két helyen azonban lovakat, teheneket és különösen sertéseket elhajt dtak. Az iskoláink közül a kislankásit fosztották ki, — de azt teljesen s a felsöszabadosi tanítónő asztalából egy tiszt kilopott 100 koronát. Mint érdekes dolgot felemlítem, hogy a parancsnok, aki a polgármesterünktől úgy búcsúzott, hogy „viszontlátásra“, tényleg egy hét múlva, mint fogoly jött vissza Bárfára. Az oroszok egy-két embert, akik ellene akartak szegülni, magukkal vittek, de azok egytöl-egyig Zborán — midőn az őrségük részegen elaludt, megszöktek és haza jöttek. Asszonyokat azonban sehol sem bántottak. Népünk az első két napon nagyon félt tőlük, de későbben, ha csak két-három jött a házba és nem egyszerre többen, kikergette őket. Sőt az erdővágásaik — ahol 200 orosz volt, össze akarták fogdosni s a mi katonáinknak kiszolgáltatni, de féltek a bosszútól. A terv már készen volt. Itt jeleztem mindent, objektive. Ebből alkothatsz magadnak tiszta képet. Az Úr legyen velünk! Isten veled! Ölel szerető hived: Szlabey flátyás. 40
