Evangelikus lap, 1914 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1914-09-19 / 38. szám
1914. szeptember 19. 5. oldal. Evangélikus Lap. 38. sz. építsenek. (Nem kapnak külön helyet az urnák Braun- schweigban sem.) A Fridrichswerder I. és II. synodus (Berlin) liberális többsége azonban ezt a korlátozást is törülni kérte még 1913-ban, hivatkozva olyan esetekre, mikor szükségesnek és indokoltnak látszik a hamvaknak beszéd kíséretében való elhelyezése pl. külföldön elhunytak hamvainak a hazahozatala esetén. Ilyen esetben, — hogyha a hamvasztás előtt egyházi szertartás nem tartatott, — Württembergben már meg van engedve a hamvaknak ünnepélyes eltemetése. Lehet, hogy ezen a téren is fog még az evang. egyház engedményeket tenni. A hamvasztás egyházi elismerésének a bizonyságait szolgáltatják az újabb agendák is. A Smend-féle kitűnő: Kirchenbuch für evang. Gemeinden zunächst für die in Elsass-Lothringen (1908.) csupán az áldó formida megváltoztatását tartja szükségesnek. A szokásos: „Nachdem es Gott gefallen hat, unsern Mitbruder aus diesem Leben abzurufen, so bestatten wir seinen Leib in Gottes Acker, Erde zur Erde, Staub zum Staube, Asche zur Asche“ helyett ezt ajánlja: „ ... geben wir seinen Leib dahin, dass er Staub und Asche werde; seine Seele aber befehlen wir der Barmherzigkeit Gottes .. .“(II. 170. I.) A kurhesseni synodus (1913.) szintén annak a kivánságának adott kifejezést, hogy a készülő új agendába vétessék fel hamvasztás esetén használható formula is. Egy pár szóval a „szabad egyházak" és a szekták állásfoglalásáról is meg kell emlékeznünk. Az előbbiek legnagyobb része kezdettől fogva hive volt a halotthamvasztásnak. Papjaik olyan esetekben is sokszor elvégezték az egyházi funkciót, mikor a halott egyháza azt megtagadta. Sőt a szekták is megértik néhol a halotthamvasztás jelentőségét. így a cincinnatii baptista gyülekezet prédikátora a krematórium felavatásánál 1887. junius 22-én felavató beszédében a következőket mondotta: „A halál csak a mi látóhatarunk végső pontja, az Isten számára azonban nincs halott. 6 csak élőket ismer. Akár földbe temetem halottaimat, akár egy hamuvederben úrzom porukat, — reményem mindig előttem világol azon az ösvényen, mely oda vezet, ahová én is vágyom, ck is oly igen vágytak és törekedtek.“ Ezzel végére értem vázlatomnak. A halotthamvasztás történetéből s az egyháznak vele szemben eddig elfoglalt sokféle álláspontjából nekünk tanulnunk kellene. Hogyha az országos ref. és evang. lelkészegyesület Törteli Lajos felszólítása értelmében foglalkozni fog a halotthamvasztásnál és az urnák elhelyezésénél végzendő papi funkciók, valamint az urnáknak a temetőben való elhelyezésének a kérdésével, nagyon óhajtandó volna, hogy ebből a történeti fejlődésből okuljanak s mindjárt kezdetben olyan álláspontra helyezkedjenek, mely legalább egy pár évig fenntartható lehessen. Minek kezdjük mi újra a csetlést-botlást és tanuljunk mindig a magunk kárán, mikor az események nyitott szemmel való figyelése sok tévedéstől megóvhatja egyházunkat.* SzImonideAz Lajos. Szemle. Az evang. lelkészegyesiilet Noszkó István titkár szerkesztésében egy 104 oldalas füzetet adott ki évkönyvül tagjai számára. Az első lapok Veres József emlékének vannak szentelve. Bándy Endre főjegyző csupán egy pár jelentősebb eseményét emeli ki Veres küzdelmes és nem közönséges mederben lefolyt életének. Az alelnöki megnyitó beszéd, a titkári, pénztárosi és az egyházkerületi értekezletekről szóló jelentések, valamint az egylet egyetlen gyűlésének a jegyzőkönyve után négy felolvasás van: Madár Mátyásé „Tudnivalók a behnisszióról,“ Duszik Lajosé „Miben keresendő az evangélium lényege“, Mayer Pálé „Falusi egyházak lelki gondozása“ és Jahn Jakabé „Az örök béke eszméje“ címén. Végül a tagok kétféle névjegyzéke : betűrendben és egyházmegyénként, azután az egylet ideiglenes tisztikarának a névsora, a titkár ajánló sorai. Az évkönyv hü tükre az egyesület eddigi működésének. A felolvasások közül Duszik Lajosé és Jahn Jakabé érdekes és értékes munka. A másik kettő elemi kioktatás számba menő dolgozat, mely már szeinesebb theologusok számára sem nyújt semmi újat. Ilyesmit kár lelkészeknek feltálalni s az egylet „annáleseiben“ megörökíteni. A különböző lelkészegyletekben tartott felolvasások közül mással pótolhatták volna helyüket. A dunántúli lelkészek a püspöki kérdőpontokba foglalt témákat annyian feldolgozták s egyébként is oly intenzív munkát végeztek, hogy erről a legnagyobb tisztelettel és elismeréssel lehet csak szólani. Ezek között bizonyára akadt volna figyelemreméltóbb munka. A dunántúliak általában csendesen, de kitartóan és eredményesen dolgoznak. Kalapot kell emelnünk előttük! Az egyesület — mint azt az évkönyvből konstatálni lehet — néni váltotta be eddig a hozzá fűzött reményeket. Nagyon küzd a kezdet nehézségeivel. Ennek nagy részben a tisztikar ideiglenessége az oka. Ideiglenes tisztikar és vezetőség nem vállalkoz- hatik nagy horderejű akciókra. Az is sajnálatraméltó, hogy a lelkészek közölt kevés vezetésre termett, nagy egyéniség van, aki az egyletnek súlyt adna s úgy judná irányítani a működését, mint a reformátusokét Baltazár Dezső. Veressel leesett az egylet koronája. Utódját keresni kell. Nézetünk szerint azonban nem a * E dolgozatom adait részben egy régi felolvasásomból, részben Törtei! dolgozatából, főként azonban a Schiele-Zschar- nack-féle Lexikonban (Religion in Gesch. u. Gegenwart) megjelent, Schiantól származó „Feuerbestattung“ c. cikkből (II. 881—88ö. hasáb), a Chronik der christlichen Welt, a Protestantenblatt és a „Hamvasztás“ közleményeiből merítettem.
