Evangelikus lap, 1914 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1914-02-14 / 7. szám

IV. évfolyam.

/. szám.

Aranyosmitrót, 1914. február 14.

EVANGÉLIKUS LAP

EGYHÁZI, ISKOLAI ÉS TÁRSADALHI HETILAP.

Szombalonként jelenik meg.

A 1. pót illető közlemények és kiilde- uiények, az előfizetési és hirdetési dijak ;i lap szerkesztősébe címére N’ajtyI- r/sönybe (Hontmegye) küldendők. Iliónyzó lapszámokat a nyomda pótol —

Főszerkesztő: SZTENLO KÖKNÉL Felelős szerkesztő: SZIHONIDESZ LAJOS l'ómunkatársak :

IIORNYAKsZKY A I. ADAM Lie. PIZÉ1.Y Ödön óm SZHI.ft.NYI ÖDÖN dr.

Az. előfizetés ára : Egész évre 12 K., Fél évre G K., Egyes szám ára 30 fill.

II Irilctéi dija:

l'RÍM oldal 2*í K , fOlolil.il I! K., ncgycdoldnl 7 K. Kisebb liirdcldsew (pályázatok) minden szava 0HM. TObbszftr megjeleni) hirdetésnél árengedís.

Tartalom: Klnctlerné Solcz Inez: Reminiscentiak és még val mii — Krónikás: Ki az igazi katholikus? — II. József három levele. — Irodalom — Külföld — Kiil nféle. — Hird lések.

Reminiscentiak és mé£ valami.

Itt ülök íróasztalom mellett s kinézek a szabadba. Apró hópelyhek szállingóznak a levegőben, lassan-lassan az egyenlőség fehér leplével takarva el mezőt és rétet, gyalogösvényt és széles országutat. S mialatt nézem a bűbájos téli tájat, lelkem elkalandozik és maga elé varázsolja a bimbófakasztó, virágillatos tavaszt, csacska, könnyelmű pillangóival, munkás, dolgos méheivel, életadó napsugarával, termékenyítő zivataraival. S mialatt lassan-lassan ezüstszálak szövögetik át sötét hajamat, mind gyakrabban el-elkalandozik képzeletem ifjúságom verőfényes tavaszába, újra meg újra elém tárja azt a víz- cseppet a benne nyüzsgő-zsongó élettel, az intézetet, hol szászhúsz fiatal leányszív szövögette álmait s ébren álmodta a Jövőt, az Életet, amely aztán úgy hiszem — mindenkinek meghozta azt, amit • zokott: kevés örömet, több szomorúságot és sok-sok csalódást.

Mert nem ismertük az életet. Hiába hívtuk intézetünket „emberismerö ketrec“-nek, nem ismertük mi meg egymást, s ha megismertük volna is, nem embereket, hanem pillangókergető, ideálok után futó naiv gyermekeket ismertünk volna meg.

És a nagyvilág? Az élet a mi parányi víz- cseppünkön kívül ? Az bizony tíz hónapig kínai fallal volt elzárva előlünk. Azért, aki csak tehette, két hónapig szorgalmasan gyűjtögette az édes emlékeket, melyeket aztán tíz hónap unalma szivárványszinekkel szövögetett, hímezgetett cso- dásszépségü képpé.

S akinek nem voltak emlékei, s az emlékeknek nem volt hőse, az egyszerűen képzelt magának emléket is, hőst is, szebbet, tökéletesebbet, mint Jókai bűverejü fantáziája, mert nincs művésze ke ek e világnak, ki képzeletben eszményibb lényt tudna megalkotni, m nt egy ideális szerelem után sóvárgó, nyiladozó ábrándos fiatal leányszív.

És ha hús és vér is kellett az eszményi lélekhez, a legelső szép fiú, egy fess theológus, kit sétaközben vagy templomba menet-jövet utunkba sodort a véletlen, odakölcsönözte szép szemét, csinos alakját. Hogy ki volt? Hogy. hívták? Az akkor nem érdekelt minket. És szebb is volt így. Egy név különben sem hozott zavarba. Mert hisz Berend Ivánnál, Kárpáthy Zoltánnál zengzetesebb neveket alkotott a mi fantáziánk. S ha a tanárnőink — kik, ma sem tudom, mi okból, megtiltották, hogy nyíltan, az ö bevonásukkal alkossunk önképzőkört — kézhez kapták volna a mégh megalkotott, titokban gyűlé- sezö körtől rendezett ünnepélyek műsorát,Ibizony zavarba jöttek volna a szereplők miatt, mert mindenki az () szép és zengzete; nevét viselte.

Óh, azok a gyűlések! A legábrándosabb szerelmi lyrát, a legszentimentálisabb epikát, a leglelkesebb hazafias költeményeket hogy el- suttogtuk, képzeletben hogy átéltük, s ha kellett, hogy elharsogtuk azokat! S még ma is őrzöm az akkor az én gondjaimra bízott irodalmi szárny- próbálgatások immár erősen megsárgult lapjait; köztük az én e’beszélésemet is; hőse egy ide-