Evangelikus lap, 1914 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1914-02-14 / 7. szám
2. oldal. Evangélikus Lap. 7. sz 1914. február 14. ális falusi pap, a vége esküvő. Azóta se mertem hasonló genreban megpróbálkozni ............. S folyt az élet szép csendesen, nyugodtan a mi vizcseppiinkben. De volt egy dolog, amely egy szempillantás alatt iszonyú kavargásba hozta az egész kis világot. S ez a vallás kérdése volt. Akkor is, később is, sokat gondolkodtam, bennünk vagy a külső körülményekben rejlett-e ennek az oka. De sokáig nem tudtam rájönni. Míg aztán — mikor már a tudományos munkák foglalták el Marlitt, Werner, Haimburg, sőt még Jókai helyét is — megtaláltam a magyarázatát: a i 4—20 éves leányok lelkét nemcsak a szerelem utáni vágyódás emészti, hanem a vallásos érzelmek túlkapása, a földöntúli, a misztikus dolgok utáni sóvárgás is. Tehát ez lehetett az oka annak a sok vitának, ami erősen megzavarta ami csendünket, nyugalmunkat. A történelemtanár magyarázata, egy- egy megjegyzés Luther életviszonyaira és halálára, egy kérdés a keresztvetés, térdelés és böjt körül, már elég volt, hogy élénk polémiát idézzen elő, mialatt meggyőződhetiünk, hogy mi menynyivel többet tudunk az ellentábor vallási dolgairól mint ők a mieinkről. S ha már nagyon magasan csapkodtak a felekezeti ellentétek hullámai olyan kérdések miatt, melyekkel nem akartuk vallástanárunkat zaklatni, akkor a bátyámhoz fordultunk, kit minden felekezeti különbség nélkül mindenki, tekintélynek ismert el, mert nagyon szép ábrándos szemei voltak a fényképen. Ezek a kisebb-nagyobb fontosságú polémiák vallásos lelkületűnk, protestáns öntudatunk kialakulására a legjótékonyabb hatással voltak, mert még a leglanyhábbat is feltüzelték és gondolkozásra, ellenállásra, visszavágásra kényszerítették. S szerény magamról szólva, biztosra veszem, hogy az intézeti élet ezen sajátossága erősen befolyásolta vallásos érzületem kialakulását. Nem tudom, hogy áll ma az állami tanítónőképzőkben a protestáns növendékek dolga. Remélem, jól. Nekünk akkor — apró kellemetlenségektől eltekintve, melyeket vallástanáraink a legnagyobb tapintattal intéztek el a mi javunkra — szintén nem volt okunk panaszra. Sőt még ma is hálával gondolok egyik tanárnőnkre, ki katholikus létére, négy éven át — lehet, hogy tovább is, de én csak ennyiről beszélhetek — minden vasárnap elkisért a mi templomunkba, s ha ő valami okból nem jöhetett, vagy egyáltalán nem mentünk, vagy a minket kisérő betegápolónővel a mi istentiszteletünk után el kellett mennünk az ő templomába is. Újból ismétlem, nem tudom, hogy férnek meg ma egymással az állami képzőkben a különböző felekezetű leányok s hogy milyen módon és milyen eszközökkel erősíttetik és fejleszttetik vallásos érzelmük. De azt tudom, hogy milyen nehéz manapság állami tanítóképzőbe bejutni, mennyi és milyen magas protekció kell ehhez. És ha egy szegény ev. leány nem kap helyet állami intézetben, elmegy katholikusba, az apácákhoz, s még nem hallottam rá esete1, bár megengedem, hogy előfordúl, hogy az apácák egyetlen protestáns leányt visszautasítottak volna. Nos, hogy áll majd az ilyen leány protestáns lelkülete, ha életének a külső behatások iránt legérzékenyebb négy évét apácák közt tölti ? Még akkor is, ha soha semmiféle térítési szándékot sem árulnak el előtte. De ha valaki négy évig részt vesz kath. ájtatosságokon, minden tantárgy magyarázatát kath. világításban hallja, nem tudom elképzelni azt a vallástanárt, aki az előirt tanítási anyag elvégzése mellett még mindezt ellensúlyozni bírná. S ha egy ilyen leány ev. iskolához kerül, szivvel-lélekkel fogja-e szolgálni az evangyé- lium szent ügyét? Bele fogja-e tudni csepegtetni a gyermeklélekbe azt a hithüséget, azt a lelkesedést, melyet manapság annyira nélkülözünk? Nem lesz-e legaláb is közönyös egyházunk érdekei iránt? S ezzel szemben a 21 kath. nőképző hazánkban csak úgy szórja magából a buzgó, lelkes, bigott tanítónők harcrakész csapatják Viszik minden reggel a gyermekeket a templomba, kereszíjáró napokon a kápolnákhoz, ünnepeken a körmenetbe, búcsúkra; rendeznek vallásos előadásokat s nevelnek egy generációt, melyet mi megmosolygunk, hogy a felvilágosodott XX. században is vannak még müveit,