Evangelikus lap, 1914 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1914-12-19 / 51. szám

1914. december 19.

Evangélikus Lap. 51. sz.

3. oldal

nyékét alkotni, a melyekkel a kormányzó hatalom az ó saját céljaira vissza ne élhetne, vagy a melyeket a ravasz polgár ki ne játszhatna. Nincs oly éles elme — mondja Szilágyi Dezső — melynek élét egy még élesebb elme pengéje ki ne csorbíthatná. Ellenben meg nem felelő vagy elavult törvények mellett is nyugodtan fejlődhetik a társadalmi élet és boldogok lehetnek az egyesek, ha azok végrehajtásában a kormányzó hatalom az alattvalók iránt jó indulatot tanusit és ha a polgárok leikületét általában törvénytisztelet és emberszeretet hatja át. Sok oldalról halljuk ma már azt az állítást, miszerint megszűnnének sok bajaink — mondhatnánk: minden bajaink — ha valóban jó keresztyének volnánk. Csak azok nem ismerik el e tétel helyességét, kik nem ismerik a keresztyénség lényegét és a külsőségeket, a szertartásokat, meg a hitcikkek szerkezetét összetévesztik a benső tartalommal. .

A hitoktatásnak arra kell törekednie, hogy a köz- szellem levegőjét az igaz keresztyénseg eszméi sugározzák át. Azok a törvények, melyek szerint a polgárok küzszelleme Ítélkezik és az Ítéletet végre is hajtja, keresztyéni érzület megnyilatkozásai legyenek cs viszont az állami törvények, a bírói ítéletek is a polgárok közszellemében gyökerezzenek és abból szívjanak tápláló erőt. Ha a gonosztettet az államhatalom megbünteti, a közszellem pedig fölmenti; sőt mikor maga a bíró is csak azért Ítéli azt büntetésre, mivel a törvény szakaszai parancsolják, de lelkében azon a gonosztetten felháborodni nem tud, akkor az a büntetés csak egy felmerült és eltűnő villanása a közéletnek, de nevelő, jobbító hatása alig van.

A házasságtörést például a törvény tiltja és bünteti; de az irodalom — a mi pedig a közvélemény tolmácsául tekinthető — ezer meg ezerfélcképen dicsőíti ama házasfelek bátorságát, kik a hűség bilincseiből kiszabaditják magukat. A vadházasságot a polgári törvény nem ellenzi ugyan, de a keresztyén társadalom közvéleménye elitéli. De sem a törvény tilalmának, sem a közvélemény helytelenítő Ítéletének nincs az a hatása, hogy a házasságtörési esetek szaporodásának, vagy a vadházasságok terjedésének gátat tudna vetni. Erkölcsi szempontból — és mivel nem kell feledni, hogy kifogástalan közerkölcsök nélkül társadalmi nyugalom nem képzelhető, tehát társadalmi szempontból is elszomorító jelenség. Oka pedig nem lehet más, mint hogy a birói ítéletet nem támogatja megfelelő közvélemény, viszont a társadalom az ö ítélete végrehajtásában erélytelen, gyámoltalan. Sem az egyesek, sem a társaság nem rendelkezik azzal a lelki erővel, mely ily eseteknél legyőz minden mellékes érdekeket és tekinteteket és egyedül a minden emberi lét alapját: az erkölcsiséget tartja szem elölt. Hiányzik az a szent meggyőződés, hogy jó erkölcsök, vallásos hitbuzgóságból fakadó erkölcsök nélkül boldog élet sem az egyesre sem a társadalomra nézve nem létezik.

Innen van, hogy olyan eseteknél, melyekre rosszaló véleményt kellene mondani, a nagy többség habozva áll meg; a polgári törvény, a társadalmi törvény és a saját egyéni gondolkodásmód közt ingadozó lélekkel határozott véleményt alkotni nem képes és végre is közönyös vállvonogatással tér az esemény felett napirendre.

Van azonban ezen erélytelenségnek egy másik oka is. A keresztyenség által tanított emberszeretet ferde irányt veve túlságos kiméletesscggé nőtte ki magát, mélynél fogva mindenki félve tartózkodik attól, hogy felebarátját valamely hibájára figyelmeztesse. De viszont abban a felebarátban sincs annyi józan belátás, mely a kevélység, hiúság fölé tudna emelkedni s hálával fogadná a jóakaralu figyelmeztetést. Azt lehet mondani, hogy e tekintetben: a kölcsönös bizalom tekintetében az egyének ma távolabb állanak egymástól, mint akár félszázaddal ezelőtt. Nem akarva fele- baiátunkban a szégyenérzetet felgerjeszteni, vagy az ő haiagjál magunkra vonni, jámbor lélekkel szemet hunyunk az ő viselt és általánosan ismert dolgai felett közönyösen szemlélve annak fokozatos sülyedését a lejtőn, melyen megindult.

De nem kell megfeledkeznünk arról a tényről sem, hogy a tnivelődés folytán a világfelfogás is sok tekintetben megváltozott. Új viszonyok, új körülmények jöttek létre, regi rendszerek felbomlottak, újabb és újabb irányok keletkeznek gomba módra, a melyek kielegitő, megnyugtató egységes rendszerbe jegecedni még nem voltak képesek. Hiányzik az alap. melyre az ember az ő szelleinvilágának épületét, erkölcsi nézeteinek megállapodott rendszerét megingathatlanul elhelyezhetné.

Nem működik a lélekben az erős hit, miszerint a Mindenható erkölcsi törvényei örök érvényűek, nincs a lélekben bátorság, mely a közéletben tapasztalt fer- deségek irtására minden alkalmat felhasználna, ennek folytán az egyesek véleménynyilvánításából nem alakulhat ki oly határozott jellemű közszellem, mely a feltűnő helytelenségeket elítélné vagy a féktelenkedési hajlamot csirájában elfojtaná. Viszont, mivel egységes gondolkodásmód által áthatott közszellem nem tud az egyesek magatartásából kialakulni, hiányzik a társadalomban a szilárd alap, melyre a közerkölcsök szelidi- tésére törekvő egyesek bizton támaszkodhatnának.

Világos tehát, hogy a közerkölcsiség fejlődése úgynevezett „circulus vitiosus“-ban kering, melynek vegnélküli forgatagából nem lehet más módon kimenekülni, mint ha hitbuzgóság által áthatott keblű egyének Istenbe bizva, bátor elhatározással szánják el magukat a hittérítő önfeláldozással teljes pályájára. A vallásos nevelésnek a családon, iskolán és a templomon kívül ki kell terjednie a közéletre is. És ebben a nagy munkában síkra kell szállniok mindenekelőtt a társadalom által vallásos nevelésre meghívott egyé-