Evangelikus lap, 1914 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1914-12-19 / 51. szám
4. oldal. Evangélikus Lap. 51. sz. 1914. december 19. neknek: a lelkipásztoroknak, tanítóknak, felügyelőknek; de ezeken kívül mindenkinek, akiben van lélek a közjóiét iránt, érdeklődő, ki eléggé íelviiágosodott annak belátására, hogy az egyesek jólétének elengedhetetlen föltétele a társadalmi nyugalom és aki érez magában képességet, mellyel felebarátaira nevelő hatást gyakorolhat. Vannak már jelenségei ilyen irányú tevékenységnek. Vallásos estélyek, felolvasások, ifjúsági egyesületek, gyermekvédő, cselédelhelyező, mértékletességet gyakorló körök és más hasonló célú mozgalmak, melyek a vallásos életet ápolván, a közerkölcsöket nemesíteni igyekeznek. Azonban ez még mind nem eieg. Az ember elmegy azokra az ülésekre, áhítattal hallgatja ott a beszédeket, felolvasásokat, nem restellj megnyitni erszényeit sem, ha a körülmények úgy kívánják; de amint kilép mindennapi foglalkozása körébe, háta mögé rak mindent, amit azokon a gyűléseken látott, hallott, nem törődik családi kötelességével, zsarolja munkását, megcsalja munkaadóját, hamis árucikkeket árul, az egészség fentartására szolgáló törvényeknek nem engedelmeskedik, a látszatnak dolgozik és önző célja felé törekedvén kíméletlenül leszorítja az ösvényről felebarátjait, vagy azokon keresztül gázol, nem riad vissza milliárdokaí érő közvagyon elpusztításától és gyászba borúit milliók könyzáporától, ha anyagi érdekei úgy kívánják. A mindennapi életben keli tehát fölkeresni az embereket. Mulhatlan kötelessége mindazoknak, kik az emberiség szebb jövőjéért, az igazi keresztyénség eszméinek a közéletben megvalósulásáért akár hivatalos kötelességből, akár önkénytes elhatározásából munkálkodnak, hogy emberbaráti köteiességérzetre támaszkodó bátorsággá! és testvéri szeretettől áthatott tapintatossággal belenyúljanak az emberek mindennapi életébe s az intésre, tanácsadásra, buzdításra minden alkalmat telhasználjanak. Azután, a műhelyben, a szántófölden, a hivatalban, az üzletben, az irodalomban, a társaságokban mindenütt figyelemmel kell kísérni az ember gondolkodásmódját, szavait, cselekedeteit és ahol téves irány, helytelen cselekedet, veszedelmes életelv üti föl fejét, nem szabad előtte sem félénken szemet hunyni, sem könnyes lélekkel mellette elhaladni, hanem lövelje fényét Krisztus urunk tanításainak vezérsugara mindenüvé, hol az emberiség haladásának, tökéletesedésének bármiféle akadályai feltünedeznek, hogy eloszlassa a tévelygés homályát és elsorvassza a korcs kinövéseket. E működés sikerének nélkülözhetetlen föltétele azonban a szent meggyőződés (nem hit!), mely szerint az, aki Krisztus urunk tanításait hűségesen követi, az biztosan fentarthatja az élet változó körülményeinek korlátái közt testének és lelkének jólétét, elérheti az emberi élet legfőbb célját: a boldogságot. Lelki béke s vidámság, megingathatatlan bizodaloin, tartós jó egészség, elégedettség és acélos akaraterő jellemzik a jó keresztyént. Szükséges továbbá a sikerhez az a rendíthetetlen hit, mely szerint a keresztyénség aiapelveire a bölcs gondviselés tanította s tanítja az embert. Szükséges végre, hogy a tanításoknak, intéseknek a saját példaadás legyen leghatalmasabb támasza. Aki e kertben munkálkodik, annak lelkében olthatlan lánggal égjen a bizalom, hogy bármiféle hataiom szálljon táborba ellene, az igaz kereszténység eszményeinek győzniök kell; „mert Istennek hatalma az minden hívőnek üdvösségére.“ Apostoli lélek kell e munkához, meiy bátran dicsőíti az erényt és kárhoztatja a bűnt, még ha áldozatokba is kerül. Apostoli buzgóság kell ide, mely minden tekintet, minden érdeket félre téve egyedül az egy célért dolgozik, hogy létre jöjjön társadalmunkban oly magasabb fokú közszellem, mely a különböző irányokat egyesíti, miután azokról a vadhajtásokat, az ember boldogitására alkalmatlan kinövéseket gondosan elsorvasztotta s a közerkölcsök birodalmában biztos vezérfényül szolgálván előkészíti az úri imában naponta elmondott kérésünk beteljesedését: „Jöjjön ei a te országod.“ Sass János. ima.* Irta: Jeszenszky k'ároly S. Hatalmas Isten, jóságos szent Atyánk! Templomodba gyülr össze néped, Te hozzád tértünk, Téged kerestünk, mint fáradt vándor az üdítő forrásvizet. Hová is mehetnénk máshová, ha sebeinkre Gíleád balzsamát szomjazzuk, aggódó fájdalmainkra megnyugvást, s oly sokszor el-el csüggedő reményeink helyére megújult bizodalmát keresünk ? ! Hiszen Te voltál mindeddig segedelmünk, erősségünk Uram ! Nemzetünk ezer éves múltja, a kiállóit ezernyi vész, zivatar, a sötét éjszakában a biztató szó: ne félj, én veled vagyok . . . mind, mind atyai jóságodra emlékeztet. Ki a múltban nem vontad el tőlünk áldó jobb kezed, ki a hibáinkért ránk mért súlyos megpróbáltatások idején nem hagytad elveszni népedet — oh hisszük, tudjuk a nehéz napoknak e súlyos idején sem engeded veszni gyermekeid. Egy szem ügyért küzdő nemzetnek segedelmet könyörgő kiáltása hangzik feléd; Uram hallgasd meg imánk! S az enyémet is, ki e nemzetnek még csak kicsiny leánya vagyok. Én is hozzád emelem fel szavam, a röpke fohászt, mi szívemből fakad. Leány vagyok s hozzá gyermek csupán; karom nincs munkára edzve még. * Elmondta Adv. 1. vasárnapján Kovács Éva 1. o. polg. isk. tanuló Salgótarjánban a templomban tartott protestáns estón.
