Evangelikus lap, 1914 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1914-12-12 / 50. szám

1914. december 12.

3. oldal.

Evangélikus Lap. 50. sz.

deidet, hamut hintek a fejemre, zsákruhát öltök bánatomban és ácsorgók nap-nap után irgalmad kapuja előtt és zörgetek-zörgetek és kiáltok az érthetetlenség borzalmas éjszakájába: „Pater Noster!... Atyám, mennyei Atyám!.. . Felelj, hát tényleg te akarod? Ugy-e nem ? Hisz az borzasztó volna ! Hisz te nem akarod a bűnös halálát, hanem megtérését és életét! Mondtad, le mondtad, hisz meg van írva! Hogyan térhet meg az, aki maghalt?“

A kiáltásra csak visszhangom a felelet. Visszhangozza egyszer. .. kétszer.. . sokszor. De nem megyek el irgalmad ajtaja elől, Atyám. Itt maradok. Várok. Felelned kell. Nem bírok megnyugodni addig, mig nem hallom a te hangodat. Szomjas vagyok igéd után, mint a szivárvány, vágyom utánad, mint a szarvas szép hűvös patakra. Nem akarok folyton az utcán ácsorogni, mint a csavargó, hanem be akarok menni hozzád. Beszédedet hallgatni, hogy igaz-e, hogy a te akaratod . . . ?

Nem felelsz. Nem is fogsz felelni soha. Már feleltél. Nem is vagy ott, ahol én kérdeztelek. A háborúban nincs Isten. Akik nyáron a Balatonhoz mennek üdülni, azoknak mesélik, hogy amint a jó Isten szép Magyarországot megteremtette, oly nagy öröme volt rajta, hogy könny gyűlt össze a szemében és a földre gördült s abból lett a Balaton. A jó Isten örömkönnycseppjéből. Most pedig úgy tűnik fel, hogy a mi Atyánk a bánat könnyeit hullatja. Ezért hallgat. Lenéz a földre s fáj neki, hogy az emberek még mindig nem szeretik egymást. Fájdalmas nézése azt kérdezi tőlünk : Gyermekeim, miért nem szeretitek egymást? Azért nem, mert még nem értünk meg rá. A béke magas kultúrájára és a szeretetre még sokat kell érnünk. A háború a mi müvünk. Hétélü lőrdöfés a Miatyánk szivébe!.. .

hndreffy Jáno*.

hitoktatás az iskolában.*

A családi nevelés ideje alatt megalakult alapokra rakja le az iskolai nevelés a továbbépítés köveit. A gyermek itt már nagyobb társadalom tagjává lesz, hol egészen idegen egyénekkel kerül össze, kik nem vele együtt nevelkedtek, nem játszottak vele egy szérűn. Értelme fejlődik, ismeretköre napról-napra tágul, változatos tapasztalatok szívének különféle húrjait pendítik meg és az életnek sok új körülményei merülnek fel szemei előtt, Gyakrabban érzi magát felügyelet és vezérlet nélkül. Sem szülei, sem tanítója nincsenek vele a napnak mind a 24 órája alatt. Minden nap fordulnak elő esetek, amikor saját esze, saját érzelmei, saját akarata szerint kell magát valami cselekvésre elhatározni.

Annálfogva az iskolai nevelésnek legfőképen arról kell gondoskodni, hogy az a fegyelmező, irá* V. ö. a 47. számban a hitoktatás a családban c. közleményt. (Szerk.

nyitó, csalhatatlan és föltétlenül megbizlrató tekintély, melyet a családban a szülő képviselt, ezután már magában a gyermek saját lelkében fejlődjék ki. Ami eddig csak homályos sejtelemként élt lelkében: az Istenség eszméje, az iskolában már határozott formában domborodik ki lelki szemei előtt. Megismerkedik az érzéki s szellemi élet örök törvényeivel, ezeknek működését közvetlen szemléletből tapasztalja, amint azok a lelkiismeretben és a vaskövetkezetességű erkölcsi világrendben megnyilatkoznak.

A tanító buzgó, áhítatteljes szavakkal elmond a gyermek előtt akár a bibliából, akár más írók után, vagy saját élettapasztalataiból egy rövidke történetet, melyből az Istenség egy-egy tulajdonsága világlik ki. Felmutat a gyermekek előtt ősszel egy érett gyümölcsöt, télen egy faág alvó rügyét, tavasszal egy virágot, nyárban egy érett kalászt stb. és a természeti tárgyak szemlélete mellett beszél a gondviselés bölcsességéről, az Isten mindenhatóságáról, atyai szeretettről, mellyel e nagy mindenséget megalkotta s kormányozza. Felhasználja alkalmul az időjárás változatait, a ke esztyén ünnepek közeledését, a községben, vagy a vidéken történt nevezetesebb eseményeket, hogy azok fontosságát az emberek testi s lelki életére nézve megmagyarázza s a gondviselés működését szemléltetve megismertesse. Történeteinek és előadásainak, velejét egy rövid, — lehetőleg a bibliából merített —* mondatban vagy versecskében (például: „Ne gyözet- tessél meg a gonosztól, hanem győzd meg a gonoszt jóval“ vagy : „Akármely rejtekhelyen légy, lát az Isten, rosszat ne tégy") foglalja össze s e mondatot vagy versecskét azonnal betanítja úgy, hogy azt a kis csemeték hibanélkiil föl tudják mondani. A nagyobb gyermekekkel, akik már folyékonyan írni tudnak, e mondatokat, versecskéket le is íratja. Gondot fordít arra, hogy a már betanultakat időmultával újra és újra elismételjék. Repetitio est mater studiorum.

Hasonló módon igyekszik a tanító megismertetni a gyermekekkel az önmagunk és felebarátaink iránti kötelességeinket. Különös figyelmet kell fordítani arra, hogy a gyermek lelkében az erkölcsi törtörvények működése minél élénkebben megvilágosodjék. Fel kell ébreszteni s mélyen bevésni a zsenge lélekbe annak tudatát, hogy az Isten a jót mindenkor és azonnal megjutalmazza; ellenben a gonoszság el nem kerülheti büntetését. A józan, mértékletes élet eredménye egészséges, szívós testszervezet, a mérték- letlenség betegséget okoz. A kötelességek hűséges teljesítése lelki nyugalmat, vidámságot, erőt nyújt az embernek, a helytelen cselekedet, sőt már annak gondolata is háborúságot, levertséget idéz elő s az erő két meglankasztja. Lehetőleg kerülni kell azért oly események elbeszélését, amelyekben véletlen szerencse vagy balsors hozza meg az anyagi jutalmat, vagy a testi büntetést. Arany János elbeszélő költeményeiben