Evangelikus lap, 1914 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1914-10-31 / 44. szám
1914. október 31. Evangélikus Lap. 44. sz. 3. oldal. Hiszen október 3l-ike ugyancsak nagy gondolatoknak, szent eszméknek emléknapja. Évfordulója az egész emberiségnek. Évszázados börtönéből, a babona és tévhit béklyóiból e napon szabadult meg a meggyötört lélek ; s a szív mélyéből e napon előtört sóhaj, egy szabadabb, igazabb életnek előhírnöke volt. Luthert többé nem lehet kitörölni, excoinmunicálni az emberiség történetéből. A nagy reformátor emlékezete* kalapácsával olt áll mindenütt, ahol a lélek szabadsága, az élet .'gazsága megláncolva, megvasalva sinlődik. A nagy kalapáccsal most is oda sújt, ijesztő dörömböléssel, félelmetes zajjal odacsap, ahol zsarnoki kegyetlen kéz az isteni léleknek láncokat kovácsol. Luther kalap csn Istennek eszköze; az 0 Jegyen“ szavára emelte azt fel. Igaz, kérlelhetetlen e kalapács. — Munkáját nem lehet megtéveszteni, hamis emberi találmányokkal megakasztani. E kalapács nem személy válogató; oda sújt, a hová Is ennek igazsága parancsolja. E kalapács nem kíméli a sziveket, temjdomokat, trónokat; neki sújt a csalhatatlan oroszlánnak: „ha azt mondjuk, hogy biinünk nincs, önmagunkat csal uk meg s igazság nem lakozik a mi szivünkben.“ E kalapács megostromolja az észt s megmondja a maga igazát a lázongó tömegeknek, c vakult fejedelmeknek, papoknak, főpapoknak: „az en h izam imádságnak háza, ti pedig tettétek azt latroknak barlangjává !“ E kalapács nem fél az egyetemektől, theologiák- tol, azoknak is szemükbe néz: „ha n ti igazságtok nem lesz feljebbvaló a farizeusok és Írástudók igazságánál, semnuképen sem mehettek bé a menyeknek országába." E kalapács munkája örök, mint a nagy természetben a folytonos megújhodás. A hol megszűnik munkája, ott megszakad az élet s bekövetkezik a bűnnek rohadása s beáll a rideg halál örök álma. E kalapács folytonos önvizsgálatra, bünbánatra, tökélete bülésre serkent. Ébresztő szózata ott hallatszik a szív mélyében! „Oh én szegény ember! Kicsoda szabadit meg engem a halálnak testéből!" Itt, itt v..n a reformatio igaz forrása; ott a szívben, a szívnek mélyében, folytonos gyötrelmeiben, őszinte fohászaiban és felemelkedéseiben ! Kérdés; vájjon az a kalapács ott dolgozik-e szivünk ajtaján, egyházunk kapuján. Ez bizonyos és azt minden öntudatos protestáns Látja és érzi, hogy egyházunknak egy belső reformatióra, magunk reformálására nagy szüksége, égető szüksége van. A megreformált szivekben van egyházunknak jövője és biztosítéka. Le kell rombolni a hierarchikus pilléreket, a melyek egyházi életünkkel meg nem egyezhetek; nemes haragunkban összezúzni a törvények kötábláját és igy megakadályozni a szakadatlan törvénygyártást. Fel kell emelni a nagy reformátor kalapácsát s oda csapni, ahol ínzö, zsarnoki elbizakodottság, emberi gőg gátat emelnek a haladásnak, boldogulásnak. A régi csapáson nem haladhatunk, nem élhetünk! Mélyebben az ekevassal, feljebb a nagy kalapácscsal ! „Szántsatok magatoknak uj ugart és ne vessetek a tövisekbe!" (Jer. IV 3.) Selmecbánya, 1914. október 25-én. /jámbor Pál, ev. lelkész. — rri—ivorw/j-i'rtWi SZEMLE. Dryander a világháborúról. Mint Harnack Chamberlain és W/undt professor az angoloknak, úgy Dryander a német császári ház kiváló udvari főpapja a franciáknak ugyancsak megfelelt a világháború dolgában. Egy tekintélyes francia főpap adott neki arra alkalmat azzal a kérelmével, hogy „a humánus hadviselés nemzetközi követelményét" sürgető jegyzékét aláírásával ő is támogatná. Dryander ezt az al.iirást a következő erélyes nyilatkozattal tagadta meg: „Kerülni akarjuk még a látszatát is amink, mintha Németországban valamelyes figyelmeztetésre volna szükség, hogy a háborút a keresztyén felfogás s a könyörüle- tesség és emberiesség szellemében kell viselnünk. Hadvezetőségünkre s népünkre nézve magától értetődik, hogy a harcnak csakis katonák között kell lefolynia, még pedig a védtelenek és gyengék gondos kimérésével s a sebesültek és betegek különbség nélküli ápolásával. Alapos az a meggyőződésünk, hogy ezt az eljárást egész hadseregünk tényleg követi s hogy a mi részünkön az önfegyelinezésnek, lelkiismeretességnek és kíméletnek olyan mértékével küzdenek, amilyenre még nem igen volt eset a világtörténelemben." M.ijd hangsúlyozza a német tudós főpap, hogy az orosz gyilkolással és égetéssel s a franciák és angolok kegyetlen hadviselésével szemben dum-dum lövegeket sohasem használtunk. Azután pedig igy folytatja tovább: „Bizonyára szükség van a keresztyén lelkiisineret protestánsára. De nem a mi részünkről kell annak megtörténje, mintha az népünkre és hadseregünkre is vonatkoznék. S ez vezet bennünket arra a föokra, amely miatt ezt a deklnrátiót mi alá nem írhatjuk. Es engedje meg, ha annak megindoklásáuál talán olyan szavak is kerülnek a mi toliunkra, amelyek Önökre egyénileg nehezek lesznek. A császártól kezdve le a napszámosig nem talál Németországban olyan száz gondolkodó embert, aki szomszédainkkal ezt a világháborút akarta vagy kereste volna. Hasonlók voltunk mi németek alioz a békés férfiúhoz, akit 3 vérszomjas hyäna egy időben megtámadott. S ha amellett Anglia szenteskedve a belga semlegesség brutális megsértésére utalt, úgy
