Evangelikus lap, 1914 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1914-10-17 / 42. szám
1914 október 17. Evangélikus Lap. 42. sz. 3. oldal. folytatott szorult helyzetben van s hogy rehabilitatióját elérje, könnyen lesz reábirható oly lépésre, amely különben saját jobb meggyőződésével ellentétben van. Ez a szempont vezérelhette a törvényhozást akkor, mikor úgy rendelkezett, hogy megegyezés hiányában csak a 7-ik életévet meg nem haladott fiúgyermek követi az apa vallását. Azon további kérdésre nézve, mikép orvosoltas- sék a sérelem, ha vagy az anyakönyvvezető a gyermek vallását helytelenül beirja, vagy a lelkész vagy hitoktató a gyermeket az őt meg nem illető vallásban való oktatásra kötelezni akarja az a véleményem, hogy először is az anyakönyvet kell rendbehozni és abban a gyermek vallását a kifejtettek értelmében kitüntettetni. Az anyakünyvvezetö megtagadó határozata ellen felebb- vitelnek van helye a belügyminiszterig. Ha az anyakönyvnek a belügyminiszter által történt helyesbítése után valamely vallásfelekezet papja vagy hitoktatója ezt respektálni nem akarná, a tan- felügyelő esetleg főigazgató és utolsó sorban a vallásügyi miniszternél lehet orvoslást keresni. SHchlo Kornél. Az adventisták és a háború. A német adventisták (Adventisten vom siebentem Tage) a most folyó világháború által teremtett kényszerhelyzetben nem tarthatják meg mereven és feltétlenül egyes szokásaikat és törvényeiket. Illetékes helyről tehát nyilatkozatot bocsájtottak ki, mely állásfoglalásukat magyarázza és menti. A nyilatkozat igy hangzik : „Dacára annak, hogy mi a szentirás alapján állunk s arra törekszünk, hogy az őskeresztyén elvek szerint rendezzük be életünket s ennek következtében Isten által rendelt pihenő napnak a szombatot (sabbath) tartjuk s ezen a napon minden munkától tartózkodunk, a mostani komoly háborús időben mégis kötelességünknek ismerjük, hogy hazánk védelmében helyt álljunk s hogy ezen körülmények miatt szombaton is (sabbath) fegyvert hordjunk. E tekintetben is a szentirás szavaihoz tartjuk magunkat. Péter 1. lev. 2i2 t7. „ . . . engedelmesek legyetek minden emberi rendelésnek az Úrért, akár a királynak, úgymint felső méltóságban helyeztettnek, akár tiszttartóknak, úgymint kik attól bocsáttatnak mind a gonosztevőknek bünlet- tetésekre, mind a jóltévőkuek dicséretekre.- Erre a szabályra hitsorsosainkat is figyelmeztettük." Ez a nyilatkozat a szombat megszentelésének a nagyon érdekes kérdésére hívja fel a közfigyelmet. A kérdés csak érdekes, mert most gyakorlati jelentősége nincsen. A roppant horderejű események egyszerűen lehengerelnek minden theoriát. Most nincsenek elvek, most csak szükségszerűségek vannak. Egyetlen egy feladat: menni, harcolni, győzni! . . . Ezt bizonyiija az adventisták nyilatkozata is. Valamikor a szombatért megkövezték az embereket s voltak olyanok, akik megköveztették, lemészároltatták érte magukat. Ma azok, akik rendes körülmények között fanatikusai a biblikus világnézethez, a biblia betűjéhez való ragaszkodásnak, s ennek kedvéért ott hagyják egyházukat, külön szervezkednek, áldozatokat hoznak, fanatikus lelkesedéssel, miszszionálnak, — arra keresik a bibliában a szankciót, hogy a haza iránt való kötelességeiket vallásos meggyőződésük és szokásaik árán is teljesítsék. Nálunk egy nazarénus agyonlövése — mit a lapok közöltek — elég volt arra, hogy a többieket észre- téritse. Békés időkben évekig sínylődtek várfogságban, de nem tört meg a fegyverfogás ellen érzett iszonyatuk. Most mennek ők is egy sorban a többiekkel. A jó magyar vér bizonyára forr bennük is, a lelkesedés megkapta őket is és harcolnak ők is. Nem félnek már a bibliai elvtől: Aki fegyvert fog, fegyver által vész el — mert ez a veszedelem úgyis elkerülhetetlen. Mindenfelől golyó . . . akkor inkább védelem és harc közben jöjjön, mint az engedetlenség megtorlásakép. Az adventisták nem várták azt, hogy köztük is példát statuáljanak, hanem lelkiismeretüket ezzel a nyilatkozattal felvértezve indulnak a háborúba. A nyilatkozat azonban a kényszerűség előtt való józan meghajtáson kívül annak is jellemző bizonyítéka, hogy a biblikus világnézetnek milyen óriási még most is a vonzóereje és a súlya. A világteremtés bibliai elbeszéléséből a szombat megszentelésére vonatkozó parancs most is betüszerint való hívőkre és teljesítőkre talál még magukat igaz keresztyéneknek valló körökben is. Mintha Jézus ama mondása: Nem az ember van a szombatért, hanem a szombat van az emberért — nem volna ugyanabban a bibliában! A keresztyén történeti fejlődés eredményeit a szombatot tartó különféle szekták semmibe sem veszik. Ók a zsidó tradíció felelevenitői és követői, még pedig a feltétlen tekintélyű biblia különböző isteni parancsaira és történeti példáira való hivatkozással. Az ótestamentum kétségtelenül isteni intézménynek minősíti a szombatot s parancsolatok egész sorozatával igyekszik megtartani azt. Mióta a zsidó nép egy része a babyloni fogságból visszatért Jeruzsálembe, ott a templomot felépítette és vallásos közösséggé szervezkedett, azóta a zsidóság egyik nemzeti és vallásos ismertctőjele a szombat megtartása volt. Hogy a vallásához Ilii zsidóság mennyire hajhatatlan és alkut nem ismerő volt a szombat megszentelésének a kérdésében, annak különösen jellemző példáit a makkabeus idők szolgáltatják IV. Antiochus Epiphanes (Kr. e. 175—164.) ki akarja irtani a zsidó vallást. Halálbüntetés terhe alatt megtiltja a zsidóknak, hogy a „törvény" rendelkezéseit, különösen a körülmetélkcdést és a szombatot megtartsák. 168. decemberében a jeruzsálemi oltárra pogány oltárt építtet. A rendelet szigorú végrehajtását és a
