Evangelikus lap, 1914 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1914-09-12 / 37. szám
Evangélikus Lap. 37. sz. 3. oldal. 1914. szeptember 12. ennek a meggyőződésnek már hangot is adtak. Lie. Witte az Allgemeiner evangelisch protest. Missions Verein missziói felügyelője Japánnak Németországgal szemben való csúnya viselkedése dacára is a mellett tör lándzsát, hogy a japán missziót most is, a háború után is tovább kell folytatni, amint azt a herero lázadás után a Rheinische Mission Német-dél- kelet-Afrikában, az orosz-orthodox misszió pedig Japánban tette az orosz-japán háború után. Krónikás. u—_-r_r_----------. —------------------- ~............■ « F őljegfyzések a háború idején. 1914. aug. 2. Mindenfelé hatalmasan lobog a lelkesedés lángja. A férfiak kész ürömmel mennek a harcba, háborúba. A hivó szóra ott hagynak házi tűzhelyet, megszokott kényelmet, szerető sziveket, hogy fegyvert fogjanak és ha keli életüket is feláldozzák a haza oltárán. A haza minden előtt. E mellett minden más háttérbe szorul, az ellentétek megszűnnek, hogy egyesült erővel siker koronázza ügyünket. A küzdelem a béke érdekében van. Nyugalmat, igazi békességet akarunk. A bizonytalan békét, az állandó nyugtalanságot nem tudjuk elviselni. Ellenségeink már osztozkodni készültek rajtunk. Meg kell nekik mutatnunk, hogy erősek vagyunk s a béke áldásaiért a legnagyobb áldozatra: életre és halálra is készek vagyunk. A háború azonban sok nyugtalanságot, szenvedést, nehéz súlyos napokat jelent. Nemcsak azoknak, akik a harctérre mennek, hanem különösen azoknak, akik otthon maradtak: szülőknek, hitveseknek, gyermekeknek. Vitéz katonáinknak úgy sem lesz idejük, hogy a harctéren félelem, nyugtalanság fogja el szivüket. Ő reájuk a tettek ideje következett el. De az otthon maradottak szive nyugtalansággal, szorongat- tatással van tele, akiknek nagy szükségük van lelki békességre, nyugalomra. De hogy ha olyan könnyen találna megnyugvást a háborgó, aggodalmaskodó lélek. Az emberi szív végtelen örvény. Megmérheted a tengerek mélységét, a csillagok magasságát, de ki tudja megmérni a szív mélységeit? Mentül mélyebb a tenger, annál jobban szokott hullámozni. Mentül érzékenyebb a szív, annál nagyobb hullámok támadnak ott is, melyek az elme- rülés, a kétségbeesés örvényébe vihetnek. Ilyenkor van a békességre, mint a legfőbb jóra a legnagyobb szükség, ügy mint a megfáradt embernek az áldott pihenésre. A sok kínzó gondolat, aggodalom, szorongattatás között békességünk, — bármennyit is hányjuk-vessük a dolgot, más nem lehet — hogy legyen meg az Isten akarata. Az lesz a legjobb. Isten pedig a mi gond viselő édes atyánk Ez lesz a nyugtalan lélek számára a békesség helye. Készitgessiik, erösitgessük már most szivünkben ezt a helyet. Itt találunk a nehéz órákban, a kinos éjszakákon menedéket, vigasztalást, megnyugvást. S ha* nagyon sokat is vesztettünk és úgy tetszik, hogy nincs már senkink, nincs már semmink, lelkünk békességében akkor is megtalálhatjuk az Istent. S ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?? 1914. aug. 7. A német császár augusztus 5-ére általános ima napot rendelt el. Százezrek és százezrek keresték fel a templomokat s kérték a királyok királyát, hogy áldja meg fegyvereiket győzelemmel, dicsőséggel. Amikor válságos időkben az emberek templomba mennek, akkor bizonnyára nem csak a száj mormol, hanem a szív is imádkozik. S az ilyen imádságban inkább bizalom van és megnyugvás, mint kívánság, óhajtás és sok beszéd. Az ellenséges felek hasonlókép imádságban szállanák fel a magasba. Az Istenhez fordulnak és kérik öt, hogy az ő fegyvereiket koronázza sikerrel. Melyik imádság talál meghallgatást? Azé talán, amelyik többször fordult az Istenhez, azé talán, a melyik nemzetnek több papja van, akik ej jel nappal ráérnek, hogy imádkozzanak és imádkozzanak?? Az ember gyakran hallja az intést, hogy csak imádkozzunk, könyörögjünk, hogy fegyvereink diadalra jussanak. De gyarlóság volna azt gondolni, hogy Isten azért, mivel a nehéz napokban hozzá fordulunk, győzelemre vezeti fegyvereinket. Mintha e két dolog közt olyan összefüggés volna, hogy esik az eső, tehát nedves lesz a föld. Ha csak pusztán imádsággal ostromoljuk az eget, győzelmet sohasem adna a Mindenható. Nem mindenki, aki azt mondja Uram, Uram megy be a mennyországba, hanem aki cselekszi a mennyei Atya akaratát. Csupán azoké a siker, akik az imádságból erőt tudtak menteni, s ez az erő őket munkára, tettre, a háborúban harcra, küzdelemre serkenti. Az igaz imádságban nem a kérés, az óhajtás a fődolog, hanem a biz lom, az Isten akaratán való megnyugvás. Az Istennek elmondjuk, ami a szivünkön fekszik. Úgy mint a gyermek szerető szülőjének baját, örömét. S hogy bizalommal elmondjuk neki, tudjuk azt, hogy a jó Atya javunkat akarja. Vagy tálán előírhatjuk neki azt is, hogy mikép, hogyan? A bölcs, a mindentudó Istennek, aki, mielőtt elhagyná'ajkunkat a szó, ismeri szivünk minden érzését, agyunk minden gondolatát. A háború nehéz idejében imádkozzunk csak gyakorta. Kérjük az Istent, mondjuk el neki, hogy áldja meg fegyvereinket, legyen a mi segítségünk. S ha igy mindent igazán reá helyeztünk, akkor megtelik szivünk bizalommal és megnyugvással. Akkor azután el tudjuk
