Evangelikus lap, 1914 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1914-09-12 / 37. szám

1914. -szeptember ;12.

2. oldal ' Evangélikus Lap. 37. sz.

miről van szó . . . Nemcsak a keresztyén missziói munka, hanem minden gyarmatosító feladat is a legnagyobb veszedelmekben forog, hogyha az afrikai ősiakók tanúi lesznek a fehérek háborújának. Nem elég, hogy egész Európa lángban áll ? Mi szükség volt arra, hogy most a háborút Afrika földjére is átplántálták, ahol a keresztyén missziók még úgyis rengeteg nehézséggel kénytelenek küzdeni. Hogy lehet Anglia olyan vak, hogy nem látja tette következményeit, mellyel afrikai gyarmatai fölött való uralmát alapjaiban megingattathatja! Az utolsó évtizedekben hihetetlen áldozatokkal dolgoztunk Afrika keresztyénné tételén és kultiválásán. Az utolsó húsz éven át az afrikai missziók annyi eredményt értek el, amennyit azelőtt évszázadokon át nem tudtak felmutatni. Most ennek a haladásnak vége legyen csak azért, mert Anglia el nem mulaszthatja, hogy a csak pár ember által védett német partokra rá ne tegye a kezet? Ez az eljárás minden misszionáriust és minden komolyan és józanul gondolkodó embert a legnagyobb fájdalommal tölt el.

Afrika népei nagyjában vadnépek még, akiket csak úgy lehet helyesen nevelni, hogyha úgy bánunk velük, mint a gyerekekkel. Az is elég csúnya, ha a szülők egymással verekszenek, de mennyivel elitélen- dőbb, hogyha a maguk csetepatéiba a gyermekeket is bevonják. Ez megbocsáthatatlan bűn volna. . . Mit mondjanak a misszionáriusok, mi a háború oka? Elmesélhetik a benszülöíteknek a sarajevói gyilkosságot s felvilágosíthatják őket annak a szükségéről, hogy ezt a gyilkos társaságot ártalmatlanná kel! tenni. Beszéljék el nekik, hogy az elégtételt szerző igazság karjába hogyan harapott bele Oroszország, Francia- ország és Anglia, hogy a király gyilkosok meneküljenek a büntetéstől ?! Ne mondja senki azt, hogy a német beszél belőlünk. Nem mint németek szólunk, hanem mint keresztyének s mint a keresztyén kultúra hivatott munkásai.

Egy afrikai gyarmatháboru nemcsak Németországot sújtaná, hanem az összes gyarmatokkal bíró államokat. Anglia sem kivétel. Eddig az afrikai ben- szülöttek a fehéreket összetartó és megrendithetlenül egységes erőnek tekintették. Most viseljünk az ő szemük láttára véres háborút s kényszeritsük őket, hogy ezen vagy azon az oldalon állást foglaljanak. Aki ismeri a viszonyokat, az tudja, hogy ez roppant veszélyes játék. A benszülöttek hamarosan rájöhetnek arra a gondolatra, hogy nem használhatnák-e ők fel ezt az alkalmat a fehérek uralmának a lerázására ? Ebből lázadások és összetűzések származnának, melyek az egész fáradságosan megalapozott missziói munkát tönkretennék. Nem lehetne egy gyarmati háborútól megkímélni a világot? Bárhogyan fontolgassuk a dolgot, úgy látjuk, kétségtelen, hogy a világháború sorsa nem Afrikában, hanem kizárólag Európában dől

el. A gyarmatokban folyó harc az eredményt egyáltalán nem befolyásolná, ez haszontalan vérontás volna csupán, mely a legrosszabb hatással volna a ben- szülöttekre. Ennek a háborúnak a felidézése megbocsáthatatlan gaztett az emberiség kulturmunkája ellen.

Ezen érvek: kényszerítő hatása alatt állva azt hisszük, nekünk kath. misszionáriusoknak fel kell emelnünk a szavunkat hangosan és határozottan. Közös feladataink nevében a keresztyénség terjesztése és az emberiesség érdekében is tiltakozunk azon kísérlet ellen, hogy a háború szinterét afrikai vidékre helyezzék át. Valamennyi gyarmatosító államot kérjük, hogy mindent tegyenek meg arra, hogy Afrika és benszülött lakossága maradjon megkímélve a háború veszedelmeitől, melyek sokkal nagyobb következményüek lehetnek, mint Európában. Az egész keresztyén világ szive mélyéből hálás lesz s a történet dicsérőleg fog megemlékezni azokról, akik ezt a kérésünket el nem utasítják.“

Íme a háború vészthozó következményei! A missziók tényleg kritikus helyzetben vannak. Jajkiáltásuk azonban alighanem a pusztába fog elhangzani. A lejtőn nem lehet megállni. Ebből a rettenetes összeroppanásból kell az új jövendőnek megszületnie. Hogy ez a jövendő mibe kerül — ki tudná azt megmondani. Az bizonyos, hogy roppant értékek forognak kockán. Pénzben nem is lehet kifejezni, hogy mit ér a misszió, melyben a legutolsó statisztika szerint 11,652 európai misszionárius, 94,008 benszülött segítő dolgozott 40,233 missziói állomáson 28,917 iskolában (1.311,914 gyermekkel) csak a protestánsok részéről. A katolikusok 35,000 missziói munkást foglalkoztattak 30,414 állomáson és 17,834 iskolában (790,878 gyermek) s amelyre évenként milliókat áldozott a keresztyénség. Most ennek az egész jövője egy hajszálon függ. Igazán szomorú perspektíva.

Hanem azért a missziónak még sem szabad meghátrálnia a veszedelmek elől. Minden politikai kapcsolata dacára a misszió mégis elsősorban vallásos motívumokon alapul. Politikusok a maguk szekere elé foghatják és saját céljaik szolgálatába állíthatják — a misszió mégis az Isten országa terjesztésére törekvő önfeláldozó munka, melynek épen veszedelmes időkben kell bizonyságot tennie arról az igazi keresztyén szellemről, amely élteti, fenntartja s ezen a katasztrófán is átsegíti. A missziónak épen a nyomorúság és a szorongattatás napjaiban kell arról bizonyságot tennie, hogy él benne a mindhalálig való hűség és rettenthetetlen bátorság. A keresztyénség erkölcsi ideáljainak terjesztésében nem szabad egy pillanatig sem meginognia. Minél nagyobb hullámokat vet a világháború vihara, annál nagyobb a szükség arra, hogy az emberiség nemesebbé tételére, vallásos életének mélyítésére irányuló munka egy percig se szüneteljen. Jól esik látnunk, hogy a protestáns missziók