Evangelikus lap, 1914 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1914-01-03 / 1. szám

4. oldal.

1914. január 3.

Evangélikus Lap. 1. sz.

akik megfeledkezve az egyetemes papság elvéről, pre- potenciát szeretnek gyakorolni és minden hajszálnyi eltérést az egyháztantól szigorúan megbélyegeznek. Ez az ok tehát egyben vádat is tartalmaz az egyház és a hivatásos papság iránt, azt a vádat, hogy nem akarják a keresztyénséget összhangba hozni a jelen o-ondolkodásával, illetőleg a ma is jelentkező vallásos hangulatnak nem akarnak a megváltozott viszonyokhoz mért módón eleget tenni. Nem elemezzük most e vád alaposságát, csak hangsúlyozzuk, hogy ezeket a panaszokat halljuk legtöbbször műveltjeinktől, akik aztán a keresztyén igazságok régi formáival, magát a keresztyénséget sőt a vallást is elvetik. Külsőleg megmaradnak ugyan az egyházban, mint láttuk — de mennyiben nemesebb vágyaik és szükségleteik vannak, azokat a monisztikus világnézetben vagy a szabadkőművességben elégítik ki és valósítják meg. Pedig a belső elfordulása azoknak, akik ide menekülnek, nagy veszteséget jelent az egyházra nézve, mert az ilyenekben a magasabb jobb iránti sóvárgó vágy lüktet és ép őket az egyház, mely a legmagasabb ideál letéteményese és mely végső igazsággal és a legtisztább megváltással akarja az emberi nemet megajándékozni — látszólag nem képes kielégíteni. Alkalmilag talán megvilágíthatom azt, hogy miért absorbeálja annyi müveit egyháztagunk nemesebb érdeklődését ép e 2 szellemi áramlat. Egyelőre csak 2 igénytelen megjegyzésre szorítkozom s napjainkban uralkodó mectanistikus — materialistikus monistikus és az ev. keresztyénség között bizonyára nagy ellentét van, mely nem hidalható át; a monismusnak szelidebb panteistikus, spiritualistikusabb irányzatai ellenben olykor-olykor tán tán egyengedhetik a vallásos világnézet kialakulásának az útját amikor is remélhető, hogy az ilyen idealisztikus monismushoz, vagy más (idealisztikus) filozófiai világnézethez szító híveink előbb-utóbb vissza fognak térni az ev. egyházba. Máskép áll a dolog a szabadkőművességnél, melynek elvei és eszméi (lásd pl. Arató könyvét*) nem állnak ellentétben az ev. keresztyénséggel és igy az ezen szövetséghez csatlakozók csak akkor és annyiban jelentik az egyház károsodását, amennyiben páholybeli működésűk minden erejüket és idejüket az egyház rovására igénybe veszi. Tehát ettől kell óvakodniok. És ha fölvetjük a kérdést, mi az, ami ép a müveit protestánsokat vonzza oly erővel e szövetségbe, akkor feleletünk csak az lehet, hogy e szövetség soha sem akarj a tagjainak gondolati egységét kierőszakolni, hanem tisztelve mindenkinek a meggyőződését, csak az érzelmi és akarati egységet igyekszik biztosítani. Azonban mindennek dacára nézetünk szerint sem a monismus, sem a szabadkőművesség nem pótolja és nem tehetifölöselegssé

* Arató Frigyes: A szabadkőművesség. 2. bővített kiadás Budapest, 1913.

az egyházat, mint a vallásosság legfőbb őrzőjét. Nem akarjuk ezzel azt mondani, hogy a vallást csak az egyházi kereteken belül lehet ápolni, amint nem is azonosítjuk a vallásosságot az egyháziassággal, különösen nem a külső egyháziassággal, mégis azt hisszük, hogy még jó időre az egyház lesz a vallás legfőbb ápoló helye, bár azt igen valószínűnek tartjuk, hogy szervezete a jövőben lényeges változáson fog keresztül menni. Es itt jutottam el ahhoz a ponthoz, amikor még nehány szóval ki akarok terjeszkedni arra, hogyan lehet küzdenünk műveltjeink vázolt közönye ellen ? Mit kell tennünk, hogy műveltjeink és egyházunk ismét közelebb jussanak egymáshoz? f)r Szelényi Ödön.

(Folyt, köv.)

A lelkészi nyugdíj igény.

Az újévben mindenek előtt melegen üdvözlöm ez új szerkesztőt és „Az Ev. Lap.“ főszerkesztőjének, szerkesztőjének, összes munkatársának sikert és kitartást kívánok az újévben is. Sikert kívánok minden egyházunk javát célzó munkának és közleménynek. Sikert kívánok ezen cikkemnek, melyet megírtam és indítványomnak, melyet mindjárt az év elején .teszek.

A lelkészi korpótlékokról szóló törvény meghozatalával a lelkészi nyugdíj igényre nézve, új helyzet állott elő. A korpótlék, mely már jan. 1.-én lenne esedékes, maga után vonja azon lelkészek nyugdíjának emelését, akik korpótlékban fognak részesülni, ideértve acongruás lelkészeket is, akiknek eddig 2400 K. nyugdíj igényük van. Ez minden lelkész szerzett joga, mely biztosítva van a nyugdíj intézeti szabályrendelet 19 §.-ában mely szerint e nyugdíj igényt tevő összeg menyiségének kiszámítására alapul szolgál a korpótlék is. Ez vita tárgyát nem képezheti. A fizetés mennyisége az,1 hogy vájjon valamelyik lelkész congruás-e, vagy sem, itt nem jöhet számításba. Nem jöhet számításba az, hogy a congruás lelkészeknek már eddig 2400 koronáig terjedő nyugdíj igényök van. A szabály rendeletben erről szó sincs; csak arról van szó, hogy a nyugdíjba a korpótlék is beszámítandó. És arról a congruás lelkészek nem tehetnek, hogy egyenlő befizetés mellett nem egyenlő nyugdíj lett megállapítva.

Gondolkoznak is a megváltoztatandó nyugdíj igény felett az intéző körök. Nevezetesen Gyürky nagyérdemű egyet, ügyvivőnk és az egyet, nyugdíj intézeti bizottság, akiknek a nyugdíj intézet megalapítása, illetve megerősítése és felvirágoztatása körül annyit köszönhetünk. Erre nézve természetesen javaslatokat még nem tehettek, mert korpótlék eddig még nem volt, vagy talán még nincs is megállapítva. Reméljünk azonban, hogy Gyürky ügyvivőnk és az egyetemes nyugdíjintézeti bizottság az 1914 évben már azon helyzetben lesznek, hogy javaslatokat tehetnek s a legköze