Evangelikus lap, 1914 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1914-05-02 / 18. szám
4. oldal. Evangélikus Lap. 18. sz. 1914. május 2. Nincs vezető, nincs zászló, amely körül csoportosulhatnánk és nincs nép, mely a zászló körül csoportosulna, „mindnyájan a maguk útját követik“ — legfeljebb „kiki mind csak telhetetlenségét követ az ő tartományában“ Ezai. LV1. 11. Mert hát hogy kiki csak a saját előnyét, érdekét, -kényelmét, hasznát nézi s ami azonfelül vagyon, az — úgy gondolja — az ördögtől vagyon. Tenni, ha teszünk is valamit az annyiból áll, hogy a szabályrendeletek tömkelegében fürdünk s beléjük bur- kolódzunk. Gyűléseinken például hogy egyebet ne említsek minden szabad gondolatot vagy szót elfojtunk. Indítvány, eszme, gondolat, ha nem „illetékes“ helyről jön, mintha nem lenne mindenki illetékes, akinek eredeti önálló gondolata van ? •— csak olyan félvállról való fogadtatásban részesül s szinte szánakozó mosoly az erőlködésnek jutalma! Gyűléseink épp azért meddők, egyhangúak s a viszonyok úgy alakulnak, hogy maholnap a kiküldötteknek nem lesz egyébb dolguk, mint az előadóknak előterjesztését meghallgatni ... — Mind ezek s ehez hasonlók indíthatták-e lap „Krónikás“ munkatársát arra, hogy kihalóban levő egyházi közszellemük felett meghúzza a lélekharangot, midőn az Evang. L. 13-ik számában (óh baljóslatú szám) imígy kesereg: „Mi fejetlen és igazi vezér nélkül tévelygő, céltalanba bolyongó, csak terveket szülő vajúdásban nyavalygó evangélikusok! Nálunk minden embernek más terve van s mindenki csak saját csemetéjét, mely sajnos sokszor csak életképtelen szörny- szülött — dédelgeti.“ Mondja pedig azt abból az alkalomból, hogy a református atyafiak mily impozáns módon készülnek a Reformátió négyszáz éves évfordulóját megülni. Nekik már tervük is van s pénzük is a terv kiviteléhez. Nekünk pedig? „ . . . Ahányan vagyunk annyifelé gyűjtünk pénzt, azonban csodálatosképpen alig tudunk valamit összehozni. Nincs senkink aki ezért a jubileumért is igazán lelkesedne, a dolgot amúgy istenigazában megfogná és lendítene rajta. „Ez a szomorú való!“ * Mi tagadás sok keserű igazság van e rövid néhány mondatban! De a helyzet talán még sem oly vigasztalan, hogy minden reménységről lemondva végleg kétségbe kellene esnünk. De természetesen le kell tennünk a sopánkodás- ról s az ügy iránti lelkesedéssel hozzá kell látni a munkához. Még nem késő ! Az utolsó órában „sursum corda.“ Igaz, hogy nincs vezérünk, oldott kéve vagyunk. A dun. inneni kerület például nem kis vajúdás után 1913-ban kimondta a jubileumi gyűjtést s dr Baltik püspök körlevélben — talán helyesen — jogi szempontból értem, azt irta a gyülekezeteknek, hogy a gyűjtés módja a gyülekezetek belügye. Helyesen mondom — mert a Zsin. Alk. 11. §. szerint minden jognak forrása az egyházközség, legfőképp természetesen az önkéntes megadóztatás jogának . . . Mindazáltal ezen ténynek elméleti megállapítása mellett is jól esett volna, ha va'ami direktívát kaptunk volna, nem parancs vagy rendelet alakjában, hanem egy jóakaratu praktikus tanács képében. De nem, egy betűt sem! És mikor én indítványommal a gyűjtést illetőleg a kér. gyűlésen felléptem, lön nagy „búsulás és harag“ s jó szerencse, hogy az elnöki kegy megengedte indítványom felolvasását, de: „indokolás nélkül“. (Hát hallott ilyet valaki alkotmányos gyűlésen?!) Természetesen, hogy az indítványt agyon hallgatták ! No de mindegy. Engem csak nem hagyott tervem aludni. Megbeszéltem híveimmel s ime a dolog nagyon könnyen s minden várakozáson felül sikerült. Tehát tervem még sem volt olyan füleden gomb, amiyennek bizonyos körökben tekinteni szeretnék. És ha Nagyszombatban sikerült az alig 600 lélekből álió gyülekezetben a gyűjtés eredménye évi 400 korona, öt év eltelte után 2000 korona, — miért ne sikerülne az másutt is?! Mert lehetetlen dolog, hogy legszegényebb egyháztagunk is kivonná magát az áldozat alól, ha egyrészt felköltetik benne a Reformatio nagy műve iránti érdeklődés, másrészről pedig az áldozat oly könnyűvé tétetik neki, amint azt maga akarja. Tervem szerint a lehető legcsekélyebb áldozat szükséges, hogy eddig nem létező tekintélyes összeget gyüjtsünk össze jubileumi alapul. Ha ugyanis minden lelkész, öt évi kötelezettség mellett kongruás évi 10 koronát összesen 50 koronát, nem kongruás 100, egy tanár 240) korona fizetésig 50, azonfelül 100, egy tanító 25 koronát, f. és középisk. tanúló 1 koronát, elemi isk. gyermek 20 fillért áldozna (mindazt 5 mond öt év alatt), ha ezenkívül a felügyelők és jobbmódu híveink nagyobb adományait számításon kívül hagyva — minden nagykorú s keresetképes egyháztag heti 2 (mond két) fillért ajánlana fel a jubileumi alapra, ily módon két millió korona jönne össze öt év alatt a híveknek nagyobb megterheltetése nélkül! Sokan kétkedőén fogják rázni fejüket „ki fogja a filléreket 5 évig gyűjteni ?“ Óriási munka ez. Hát persze! De ki gondolja, hogy csak egy hívőnk is megfogja kiv nni s elvárni, hogy a gyűjtő minden vasárnap fáradjon el hozzá a két fill, incassálására, hisz ez rá nézve is terhesebb lenne, inkább fél vagy egész évenként fog vállalt kötelezettségének eleget tenni 50 fillér esetleg 1—1 korona befizetésével. Ebben pedig ugyebár semmi nehézség nincsen ? Hátha már most felülről nem történt semmi, e’felett egyáltalán ne keseregjünk, de kezdeményezzük a dolgot magunk! Segíts magadon az Isten is megsegít! /
