Evangelikus lap, 1914 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1914-04-25 / 17. szám
4. oldal. Evangélikus Lap. 17. sz. 1914. április 25. míg a lelkész tanító és tanár fegyelmi alá vonható akkor, midőn a szószékről vagy az iskolában, habár tudományos megokolással cáfolgatja az egyház által elfogadott dogmát, a többi egyházi tisztviselők ellen csak akkor lehessen fegyelmileg eljárni, ha ténykedésük túllépi a nézetnyilvánítás határait és meg nem fér azzal a kegyelettel és hűséggel, amelyet az egyház tisztviselőjétől elvárhat. Az a felfogás, amely az egyház tanával ellenkező nézetnyilvánítást feltétlanül üldözné, a róm. katholikus egyház álláspontjaira vezetne. A protestáns egyház alapelvei szerint a tudományos kritikát büntetni sohasem szabad, de mégis ki kell azt zárni ott, ahol annak az egyház rendjére való tekintettel helye nincs. A szakasz a fegyelmi utón való felelősségre vonást az evangélikus iskolában alkalmazott tanárokra és tanítókra szorítja, mert a más vallásu egyházak, vagy az állam iskoláiban alkalmazott tanárok, vagy tanítók ellen nem alkalmazható sem az evang. egyház fegyelmi rendje, sem ennek büntetései. Ez a jelen törvényben nincs kifejezve. Az evang. vallástanárokkal szemben azonban, akik idegen iskolában tanítanak, törvényünk alkalmazható, mert ezek hivatásukat a tőlünk nyert megbízás alapján gyakorolják, Súlyt fektetünk arra, hogy az egyház tanával ellenkező tanítás csak akkor legyen fegyelmi vétségnek minősíthető, ha a rendellenes hirdetés vagy tanítás az egyházi tisztviselő hivatalának gyakorlása közben történik. Üldözésre vezetne, ha magánkörben, vagy privát levélben történt minden nézetnyilvánítás fegyelmileg megtorolható lenne. A szabadsággal való visszaélés ellen megvéd a 3. §. d) pontja. Ha az botrányos magaviseletnek minősíthető, ezen pont szerint helye van a büntetésnek Bíróságaink bölcs belátása, azoknak az egyház érdekeit méltányolni tudó ítélkezése garantiát fog nyújtani az iránt, hogy egyesek az egyéni szabadságra való hivatkozással az evangélikus egyház rendjét meg ne bolygassák. Hi lesz velünk? Sokszor irtani és néhányszor papi konferenciákon értekeztem arról, hogy mi evangélikusok a katholiku- sokkal szemben évröl-évre mennyire tértvesztünk, sorvadunk, gyöngülünk és hányadunk. Most beszéljenek helyettem a legujabbi statisztikai számok. Homola István kassai lelkésztestvérünknek, aki a statisztikával több mint 20 év óta fáradságot és költséget nem kiméivé, foglalkozik és közli az adatokat az „Evangélikus Lap“ folyó évi február 28-ki és az „Evangélikus Egyházi Élet“ folyó évi március 1-i számaiban megjelent közleményeiben. Megdöbbentem e számon és elkesered- temegyházunk sorsa és jövője felett. Ezen közlések szerint a gyermekek vallására vonatkozó megegyezéseknél az 1913-ik év egyetlenegy hónapjában sem volt nyereségünk, ellenben ugyanazon év minden hónapjában veszteségünk volt, összesen 453. Hallatlan! Ez igy megy évek óta és igy fog menni a jövőben, sőt veszteségeink emelkedni fognak, ha hagyjuk a dolgokat amint vannak és nem látunk komolyan a mentő akcióhoz. És akkor mi lesz velünk? Nem tartozom azok közé, akik kétségbe szoktak esni, amikor vészes felhő közeleg, de attól tartok, hogy akkor — régen mondja már már Homola testvérünk — meghúzzák felettünk a halál harangot. Mindenki láthatta már, hogy nagy baj van és tennünk kell valamit, ha nem akarunk elsorvadni vagy egészen elenyészni. Sok a baj és sok orvosság kell a bajok elhárítására. Első teendőnk és feladatunk az erős ev. protestáns érzület, szellem- és öntudat ébresztése és fentartása a belmissió segítségével. Az Isten igéjének, az evangyeliumnak hatékony hirdetése mellett belmissió uraim, lelkészek, tanítók, tanárok, felügyelők, egyházi és világi vezérférfiak és hívek, mely nélkül nincs segítség. Nagy itt a tér, ahol produktiv munkát kell kezdenünk és végeznünk mindnyájunknak, akik egyházunkhoz tartozunk és azt szeretjük. Ezen a téren egymással kell találkozniok a belmissió minden ágainak, milyenek lelki gondozás, főképen szórványos helyeken, mert itt legnagyobb a baj és veszteség, az intenzív, mostaninál jobb hitoktatás, az iskolák "minden fokozatán, nép- és középiskolákban ; * egy szóval ifjúságunk jobb vallásos és egyházias nevelése, a vasárnapi iskola, ifjúsági egyesületek, nőegyletek szervezése városokban és falvakban, vallásos estélyek és felolvasások tartása, vallásos iratok terjesztése, a népiskolai könyvtáraknak ily ev. prot. szellemű könyvekkel ellátása. És ezen a téren találkozniok kell az egyháztagoknak — nyelv és nemzetiség vagy pártpolitika külömbsége nélkül. Az egyház mindenkié. A belmissióhoz munkások, misszionáriusok kellenek. A legelső missionáriusok mi, lelkészek vagyunk. Hát mi lelkészek Istenadta erőnkből és nyomasztó anyagi gondjaink mellett is megtesszük és meg akarjuk tenni kötelességeinket. De mi lesz velünk, az egyházzal a jövőben ? A mostani fiatalság már nem nagyon töri magát a papi pálya és tiszteletes czim, hanem a kenyér, jobb és szebb jövő után. Már a napi lapok is foglalkoznak vele, hogy nincs elég számú protestáns theologus és káplán. Ennek oka a nyomorúságos papi fizetés és az, hogy az öreg és munkaképtelen lelkészek nyugdíjba mennek. A megüresedett papi állásokat a káplánok foglalják el, de a megüt esedett kápláni helyek betöltetlenül maradnak. Mi evangélikusok is a református testvérek sorsára jutottunk, akik debreceni theologusokat küldenek ki káplánoknak. Augusztinovics nyárasdombi beteg testvérünk nem kapván káplánt, pozsonyi theologust hivott maga mellé
