Evangelikus lap, 1914 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1914-04-25 / 17. szám
IV. évfolyam. f 17. szám. Aranyosmarót, 191$. április ‘25. EVANGÉLIKUS LAP EGYHÁZI. ISKOLAI ÉS TÁRSADAL/ll HETILAP. A lelkészi fizetésrendezés. Az „Evangélikus Lap“ ismertette a esetnek! Gyiirky Pál által készített lelkészfizetésren- dezési javaslatot. A javaslat alapos, lelkiismeretes munka, azonban több helyen kihívja maga ellen a kritikát. Maga az a tény, hogy sem a lelkészegyesület memorandumát, sem pedig a „százötven lelkész“ fizetésrendezési tervezetet nem tette magáévá, *i többi „időközönként nyilvánosságra kuiiit különböző véleményeket“ pedig szintén mellőzte, érthetővé teszi, hogy az új csapásokon haladni akaró javaslat a mindenfelől megnyilvánuló, sokféle igényt mostani formájában nem elégíti ki. Egyik hiánya az, hogy pusztán a fizetés javítására törekszik, a sokszor százéves és öregebb híványok a patriarchálisai! kiszolgáltatott lelkészi fizetések rendezéséről nem sok szó esik benne. A termények és szolgáltatások megváltásának a lehetősége vagy ezen ütéseknek az egyházközség részéről való biztosítása (5. és 7. §.) nem megfelelő rendezés. Ha már a lelkészi fizetések „rendezésénél“ az egyházközségekre csak az — elfogadás szerepe háramlik s a javaslat egyáltalán fel sem tételezi egyikről sem, hogy lelkészének a fizetését a maga erejéből kor és családi pótlékkal kiegészítse, legalább annyit lehetne joggal elvárni tőlük, hogy a meglevő fizetéseket rendezzék, egyes dolgokban lelkészeik hivataloskodását megkönnyítsék. Itt volna az ideje az irodaáltalányok, gyűlési, gyónási költségek, stóla megváltás, nyug- dijint. járulékok kérdésében való rendteremtésnek. Ezzel nem emelkednék ugyan a lelkészek fizetése, mégis sok gondtól és kellemetlenségtől szabadulnának. A zsinat ezeknek a kérdéseknek egy részét a fizetésrendezési javaslat keretében közmegelégedésre megoldhatná. Ehhez semmiféle egyet, egyházi pénzforrást nem kellene igénybe venni. Ezeket az átalányokat az egyházak fizetnék s az ő rovásukra esetleg a közigazgatási költségek egy része csökkenthető, ill. megtakarítható volna. Magában a javaslatban joggal kifogásolható, hogy a ref. zsinati törvényeknek a lelkészfizetésre vonatkozó §-át, melyben az 1848. XX. t.-cikkre történik utalás, < vó például hozza fel. Ez a törvény (1. t.-c. 114. §-a) tudvalevőleg kimondja, hogy „a legkisebb lelkészi ja vadak m lakoson, kerten és egyházkerülelHeg meg- állapított sb tán kívül 2400 kor alapfizetés és hai ízben 200—200 kor. korpótlék, főig az 1848 XX. törvénycikk alapján erről gondoskodni lehetne azon ideig a legkisebb lelkészi javadalom szintén lakáson, kerten és egyház- kerület Heg megállapított stólán kiviil 1600 kor.* Abban, hogy a fizetésrendezés az 1848. XX. t.-c. végrehajtásáig nem halasztható, teljesen igazat adunk a javaslat indokolásának, azonban annak az elvnek, hogy az 1848. XX. t.-c. alapján az összes bevett vallásfelekezetek egyházi és iskolai szüksége közálladalmi költségek által fedeztessenek, a fenntartását és hangsúlyozását igen fontosnak és szükségesnek tartjuk. Amig teljesen le nem számoltunk vele s utópiává nem bélyegeztük ezt a nagyjelentőségű s a különböző egyházak állami támogatása közt fennálló aránytalanságot igazságosan kiegyenlíteni hivatott törvénybe fektetett elvet és jogigényt, addig egyenesen kötelességünk a rá való hivatkozás. Az óvó példa emlegetése helyett sokkal észszerűbbnek tartanók a ref. zsinati törvény ezen §-ának a megjelelő módosítással és toldással (családi pótlék) való átvételét. A javaslat indokolása hangsúlyozza egyházunk azon ősi alapalvét, hogy minden hatalom az egyházközségtől ered. Ezzel különös ellentétben áll az, hogy a fizetés „rendezést“ hiégis majdnem teljesen az egyházközségek Szombatonként jelenik meg. A lapot illető közlemények és küldemények, az előfizetési és hirdetési dijak a lap szerkesztősége elmére Nagy» börzsönybe (Hontmegye) küldendők. — Hiányzó lapszámokat a nyomda pótol. — Főszerkesztő: SZTEHLO KORNÉL Felelős szerkesztő és kiadó: SZIHONIUKSZ LAJOS Főmunkatársak: iiornyAnnzky aladAr LIC. I’IZHI.Y ŐIIÖN 4» KZKl.fiNYI ÖDÖN dr. Az előfizetés ára : Egész évre 12 K., Fél évre ü K., Egyes szám ára 30 fill. Hirdetés dija: Kelsz oldal 28 K., (éloldal H K., ncgycdoldat 7 K. Kisebb hirdetések (pályázatok) minden szava ti fill. Többször megjelenő hirdetésnél árengedés. Tartalom: Sz. L.: A lelkészt fizetésrendezés. — Mutatvány az egyházi perrendtartás indokolásából — Vitéz Lajos: Mi lesz velünk? — Dr. Zimányi Dániel: A keresztyénség és az élet értékelése. — Al egyházi adózás és lelkészt fizetésrendezés. — Különféle. — Külföld. — Hirdetések.