Evangelikus lap, 1914 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1914-04-25 / 17. szám
2. oldal. 1914. április 25. Evangélikus Lap. 17. sz. anyagi hozzájárulása nélkül akarja keresztülvinni. Mintha még a lehetősége is ki volna zárva, hogy valamely egyház lelkészének a fizetését a saját erejéből rendezné, vagy rendezte volna. Az egyetemes egyház amúgy is fogyatékos anyagi eszközeire való támaszkodásnak mégis csak lehetne valamelyes határt szabni. Minél több egyház vállalná vagy volna kénytelen magára vállalni a lelkészi fizetés rendezését, annál több reménységük lehetne a gyenge egyházaknak, sovány javadalmú lelkészeknek, hogy nekik jut valami a közös forrásokból. A kongruás és nemkongruás lelkészek közt való különbségtétel némileg indokolt lehet, de határozottan indokolatlan, sőt magasabb egyházi szempontból káros a javaslat azon intézkedése, hogy a hitoktatók úgy szolgálati éveik beszámítása, mint pótlékaik nagysága tekintetében nem olyan elbánásban részesülnek, mint a lelkészek. A mai viszonyok közt sokszor fontosabb érdeke fűződi: az egyháznak ahhoz, hogy a serdülő ifjúság lelkigondozását megbízható kezekbe adja, minthogy 100—200 lelkes gyülekezetekben papokat tartson. Ha az evang. egyház falura szorulna s tapasztalatlan, állandóan rendes lelkészi állások után szaladgáló hitoktatókra bízná pl. a középiskolai ifjúság vallásos nevelését, akkorelőbb-utóbb meg fogja ennek inni a levét. A fizetésrendezést úgy kell megcsinálni, hogy az egyház kárát ne vallja. Azért a hitoktatók a lelkészekkel azonos pótlékokban részesítendők. A költségtöbblet megtérülne azokból a megtakarításokból, melyek elérhetők azáltal, hogy egyes egyházak maguk lesznek kénytelenek rendezni lelkészeik fizetését. A javaslat ellen emelhető legfontosabb kifogás a családi pótlék tekintetében tehető. Az első pillanattól kezdve szerencsétlen gondolatnak tartottam azt, amit mások geniátisnak minősítettek, hogy t. i. a családi pótlék ne a család, hanem a feleség után járjon. Azt hiszem, ez a kósza ötlet a megérdemelt visszautasításban fog részesülni. A zsinat nem fogja az evangélikus papságot nevetségessé tenni. Családi pótlékkal ne általános fizetésjavi- tást csináljunk, amelyből lehetőleg minden, vagy minél több lelkésznek jusson. Családi pótlék járjon azoknak, akiknek családjuk van s akik nehéz gondok közt élnek. Ezek pedig nem az egy és kétgyermekes családapák, hanem azok, akinél kettőnél és háromnál is több kéz nyúl a kenyér után. A javaslat csak két gyermek után adna családi pótlékot. Vagyis megáll ott, ahol az igazi szükség kezdődik. Ezzel szemben az az egyedül helyes álláspont, hogy a szükséges megszorításokkal minden kiskorú gyermek után járjon csalárd pótlék. Ez az igazságos megoldás még előnyös is volna az egyet, egyház pénztárára, mert a javaslat szerint a családi pótlék szükséglete 343 ezer korona, mig hogyha a lelkészek, hitoktatók stb. összes gyermekeik után családi pótlékot kapnak, a szükséglet ez időszerint nem lesz több 250,000 koronánál.* Majdnem százezer korona oly nagy pénz, hogy esetleg ezen dőlhet el az egész fizetésrendezés dolga. Ha már mindenáron különbséget kell tenni kongruás és nem kongruás lelkészek között, akkor talán igazságosabb volna korpótlék tekintetében különbséget tenni közöttük. A fizetésrendezési javaslat úgyis csak azzal a korpótlékkal operál, amelyet az állam részben egyenesen a lelkészeknek, részben pedig egy összegben az egyetemes egyháznak nyújt. Mivel korpótlék a korpótlék törvény (1913. XXXVIII. 2. §. 2. kikezd.) intenciója szerint csak olyan lelkésznek jár, akinek a jövedelme évi háromezer koronát meg nem halad\ ebből önként következik, hogy a zsinat 3000 koronán felüli fizetéssel bíró lelkészek korpótléka tekintetében ne legyen olyan bőkezű, hogy nekik is 400—400 koronákat juttasson! Minden emberi számítás szerint ezen a fokon már megszűnik az akut szükség s azok; akiket hivatottságuk, a nép kegye, vagy a szerencse ilyen helyzetbe juttatott, legkevésbé panaszkodhatnak a nekik juttatott kevesebb pótlék miatt, hiszen őket állásbajutásuk óta kárpótolja alapfizetésük nagyobb volta. A javaslat azonban a nemeongruás lelkészeknek olyannyira kedvez, hogy az ő számukra nyitva tartja annak a lehetőségét is hogy „némely nemeongruás lelkészeket érintő nagyobb aránytalanságok kiegyenlítése végett1 ők rendkívüli családi pótléksegélyt is kaphassanak. Ebből már igazán nem kérünk. Csináljon a zsinat olyan törvényt, amelynek a keretében ilyen „aránytalanságok“ ne forduljanak elő! Ez a legkevesebb, amit egy törvénytől kívánni lehet Apróbb módosítani valók is vannak a javaslaton. így pl. nem lehet belátni azt, miért számittassék be az 1913. január 1-éig 5, illetve 10 évet betöltött lelkészek szolgálatából a teljes 5, illetve 10 év, míg a többiek szolgálati idejének a számítása miért kezdődjék 1913. január 1-étől?! Holott milyen egyszerű volna minden lelkésznek szolgálatba lépése napjától számítani a korpótlékát. A nem teljes évre eső hányadot egyszer kifizetni, azulán pedig fél*Hogyha a házonkivül iskoláztatott gyermekek után kon- templált pótlékot (á 100 kor. — 37600 kor.) még akkor is több mint félszázezer koronával előnyösebb ez a bázis !
