Evangelikus lap, 1914 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1914-04-11 / 15. szám

1914. «április 11.

Evangélikus Lap. 15. sz.

3. oldal.

hímem éljünk úgy, hogy a jóért, szépért, az igazért hevüljünk s hozzunk áldozatokat. Ezek az élet diadalmaskodó, a halállal is dacoló értékei.

‘ Sz. L

Strindberg:.

A Rousseau, Nietzsche és hasonló problémák mellé egy uj problémát vetett az elmúlt 2 esztendő: Strindberg problémát. E problémának több oldala van, melyek közül itt csak az az egy érdekel: miért lett ez a radikális szellemű iró kaiholikussd, miért kopogott az, aki 30 esztendeig vadul támadta a jelen társadalom pilléreit, végtére csendes kolostorok ajtaján? Talán az ő megtérése is egy tünete a protestantizmusnak ma sűrűn hangoztatott hanyatlásának?

Azt hiszem, a Strindberg egyénisége, pályafutása kezünkbe adja a feleletet, ha minden fázisa nem is világos előttünk. Életét ö maga tárta fel: „Egy szolgáló fia“, „Egy lélek fejlődése“, „Egy balga vallomása“ de különösen, „Inferno“ és „Legendák“ c. munkáiban. Ez utóbbi kettő határozottan patológiai jellegű, Strindberg kezdődő és fokozódó melanchóliájának oly határozott megnyilvánulási okmánya, hogy az idegorvosok le is foglalták a maguk céljaira: pszichiátriái adattárnak. — De kezdjük az elején

Az 1849. évi január 2/-én Stockholmban született rendkívül finom érzésű költő végtelenül szomorú, nyomorúságos gyermekkort ílt át, mely árnyékot vetett egész életére és meggyülöltette vele a családi életet. Tompa bosszúérzet fejlődik ki benne közvetlen környezete és a társadalom iránt, mely keserű lemondásokra és meg nem érdemelt szenvedésekre kárhoztatja. Azért ostorozta később oly kíméletlenül a tár-' saságot, mert soha nem tudott hozzá illeszkedni. Az iskolában is árván,. társtalan maradt. Őszinte, becsvágya, zárkózottsága az aristokrata álláspont felé vonják, de elemte a tömeg szószólójának csap fel, azaz, hogy e két véglet között hánykolódik változó hangulatok szerint. További pályája csak fokozza elkeseredését. Az egyetemet szegénysége és balszerencséje miatt nem képes elvégezni, hol tanító, hol meg színész, folytonos anyagi zavarok között. Mikor azonban 23 éves korában első drámáját színre hozza, egyidöre rá mosolygott a szerencse. A király évi segéllyel támogatja és biztos álláshoz juttatja. De jön a legkeservesebb csalódás, még hitt a női ideál létezésében és kereste mindenfelé — de hiába. Háromszor nősült (1879. 1893. 1901.) és a házasság vége mind a háromszor válás volt és igy megkezdte harcát a nő ellen.

A nő és férfi viszonyát mint a 2 nemnek elkeseredett, sírig tartó kényszerű küzdését fogja fel, amelyben az egyiknek vagy a másiknak buknia kell. Legborzasztóbb darabja e tekintetben a „Haláltánc“ a sexuális gyűlölet drámája a világirodalomban. A győztes fél nála rendesen a nő alacsony taktikája miatt. Közben történeti s természettudományi tanulmányokkal foglalkozott, de amim nem tudott harmonikus lelkű költő lenni, úgy nem lett igazi tudóssá sem. 1894-ben kezdődött súlyos lelki krízise. Elhagyta második feleségét, lemondott az irói babérokról és chemiai kísérletezésbe kezdett, hogy a bölcsek kövét meglelje. Lelki zavar vesz rajta erőt. Kerüli az embereket, de magánosságából kifejlődik bizonyos üldözési mánia, mely csak akkor ér véget, mikor egy kórházba fölvéteti magát. Akkor a lelki depresszió enged valamicskét, de csakhamar újra jelentkezik más irányban. Az üldözés képzetéhez félelem, önvád, bűntudat lép úgyérzi, hogy láthatatlan hatalmak üldözik bűnei miatt, (démon mánia). Nincs nyugta seholsem, folyton változtatja lakóhelyét Hálásból Diepp-be megy, onnan Svédországba utazik, hol végre egyik barátja gyógyitóintézetében megfelelő kezelést talál. Állapota megjavul, úgy, hogy feleségét és leányát felkeresheti Csehországban, csak itt-ott vannak visszaesések. 1896-ban hazatérve, Lundban Sveden- borg tanúim uyába mélyed. Mitulerösebb lesz benne a tudat, hogy bűnöket követett el és azért kell bűnhődnie. Ekkor fordul a katholicizmuslioz, (1897). de eredeti szándékát, hogy kolostorba lépjen, nem valósította meg. Ezután véget is ér a pszichózisa és a lelki viharok után bizonyos egyensúly mutatkozik a kedélyvilág ban, de az igazi harmóniát ezután sem érte el. írásaiban általában csöndesebb, higgadtabb, a brutális hangok nyugodtabb reflexiónak adnak helyet. Teljes megnyugvást azonban nem talált.

Strindbergben megvannak az utóbbi 40 évnek ugyszóiv n összes művészeti és társadalmi irányzatai. A realizmus és romanticizmus, szocializmus és individualizmus, demokratizmus-feudalizmus, monizmus és teizmus egyformán előkerülnek nála. Nincsen központ, nincsen cél az ö törekvéseiben. Ö folyton csak küzd, lakói, de az ideálokba vetett hit nélkül. Hol a legradikálisabb irányzatokhoz, hol meg elvénhedt, a fejlődést akadályozó eszmeáramlatokhoz szegődik. Sok mindent megél, tie semmi sem köti le. Valami örökös elégedetlenség, nyugtalanság, örömtelenség borong élete és művészete feiett. Folyton-folyvást végletes, hirtelenül változó kontrasztok között hánykolódik a lelke. Roppant fogékony volt a szenvedés iránt, hisz egész élete végig szenvedés. De ő arra nem képes, hogy csöndes megadással viselje azt, sem arra, hogy férfias energiával úrrá legyen felette. E helyett hol átko- ződik, hol meg töprengés az önkinzásig túlozza szenvedéseinek újra meg újra való átélését. Hol meg nem érdemiednek veszi, mert jobbnak érzi magát másoknál, amikor aztán csak annál inkább kihívja a kínzásokat, hol megérdemlettnek veszi, amikor ismét az önvád tövisei sebzik meg. Egyik legszebb drámájában a Husvét-ban ezt igy fejezi ki: „s kiengesztel meg