Evangelikus lap, 1914 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1914-04-11 / 15. szám

2. oldal

Evangélikus Lap. 15. sz,

1914. április 11.

többen vannak“ — volt a felelet. Otthagyta hát a mustármagot s ment tovább házról-házra, inig rá nem esteledett. Este felsóhajtott: „Istenem, milyen nehéz munka ez a keresés. Eddig azt hittem, hogy csak az én fiam halott; most már látom, hogy az egész városban, mindenkinek vannak halottai. Több a halott mint ahányan mi élők vagyunk!“ Ezek a gondolatok enyhítették a fájdalmát s megkeményítették a szivét. Letette a fiát s elment a mesterhez. Amint ráakadt, félreállt az utjából. A mester azt kérdezte tőle: „Ráakadtál a csipetnyi mustármagra?“ — „Nem, uram, nem tudtam olyat kapni, aminő kellett volna. A városban több a halott, mint az élő.“ Erre a mester így szólt hozzá: „Te azt hitted, hogy csak a te fiad halt meg. Most láthatod, hogy ez az élet törvénye. A halál fejedelme, mint zúgó áradat, valameny- nyi élő lényt, még vágyainak a megvalósulása előtt, belesodorja a pusztulás örvényébe. Aki a fiára, vagy a marhájára büszke s akinek lelke a földi javakon csügg, azt úgy lepi meg a halál, mint alvó falut az áradás.

Ebben a realisztikus, a halál törvényének a kérlelhetetlenségét szemünk elé állító buddhista történetben megnyilvánuló szellemnek a keresztyén vallás szelleme a tökéletes ellentéte. A mi mesterünk nem a halál kérlelhetetlenségét prédikálta. A mi vallásunk nem az élettel, az élet valóságaival, a körülményekkel való megalkuvás, a meghajlás és a rezignáció vallása. Bennünket, a mi keblünket az erő, a diadalom érzete hevíti. A mi evangéliumaink Jézust a halálon is diadalmaskodó vitéznek festik, aki azt mondja a halott leánynak: „Talitha kumi“ — „Leányzó, kelj fel!“ — „És azonnal felkele a leány és jár vala, mert tizenkét esztendős vala és felette igen elálmélkodának.“ Mikor pedig őt magát sírba fektetik, azok, akiknek szive telve van iránta való szeretettel, gyöngédséggel és odaadással, akik elmennek őt keservesen megsiratni, testét drága olajokkal és kénetekkel megkenni, puha gyolcsba betakarni, nem találják meg a holttestet, hanem a halál felett diadalmaskodó élet igéit hallják: „Mit keresitek a holtak közt az élőt? Nincsen itt. Feltámadott.“

Ez a szó új reményt fakaszt, új bátorságot önt az elcsüggedt, vigasztalan szomorúsággal telt szivekbe Ez a meggyőződés hősökké teszi a tanítványokat s ez a hit viszi diadalra a ke- resztyénség szent ügyét az Üdvözítő kereszthalála, a véres üldözések s a világ minden gyűlölete dacára. Krisztus vitézei nem féltek a haláltól s ez a halálmegvetés, a feltámadásba, a végső győzedelembe vetett hit megszerezte nekik a diadalt!

A husvét ennek a halállal dacoló, minden múlandóságon győzedelmeskedő hitnek az ünnepe. Az elbukott igazság új életre keléséről, a megölt, keresztre feszitett Emberfia feltámadásáról szóló evangélium gondolatok, érzések, törekvések egész sorát váltja ki azokban, kik nem maradnak érzéseikkel felszínen, hanem átgondolják és át is érzik nap jelentőségét.

Nem mindenkinek van egyforma husvétja. Vannak olyanok, kiknek tekintete az üres sírra esik s arra alapítják reményeiket. Vannak, akik nem tudják felejteni az apostol szavait, hogy: „Test és vér nem örökölhetik az Isten országát“ s mindenekfölött az igazság, diadalán a lélek feltámadásán épülnek. Nem mindnyájunk szivében van ugyanaz a húrozat kifeszitve s a húsvéti örömhír más-más hangokat szólaltat meg bennünk.

Egyben azonban egyek vagyunk. Nem félünk a haláltól, nem rettegünk az elmúlástól, mert tudjuk, hogy az élet diadalmaskodik mindig a halálon s hisszük, hogy Isten hatalmas keze nem enged bennünket se beleveszni az élet vagy a halál sötétségébe', hanem, mint a mi Urunkat, úgy bennünket is elvezet az élet világosságára.

Mennyi vigasztalás, de mennyi feladat és kötelesség, mennyi törekvés és felelősségtudat van ebben a hitben! A mi ünneplésünk ne legyen hangulat csupán! Erős elhatározásoknak kell ünnepeinken születniük és megérniük.

A husvét azt követeli tőlünk, hogy rettegés nélkül, az örökkévalóság tudatában járjuk az élet utait. Kérész életünket ne csupán napfényen való sütkérezéssei, játszi enyelgéssel, egyéniségünk minden áron való érvényre juttatásával, akaratunk kierőszakolásával töltsük,