Evangelikus lap, 1914 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1914-01-10 / 2. szám
4. oldal. Evangélikus Lap. 2. sz. ^i4. január 10. Művelt köreink egyházi közönyéről. (Folytatás és vége.) Műveltjeinket — a városi gyülekezetek tagjaira gondolunk — mindenek előtt arra kell figyelmeztetnünk, hogy mint egyetlen emberi intézmény, az a külső egyházi szervezet, melyben élünk, sem lehet tökéletes; ma mikor oly erős az individualismus, oly sok a személyes kívánság és panasz az egyházzal szemben, a melynek a tiszteletre méltó szervezet a legjobb akarat mellett sem tehet eleget. Tehát legyen türelmök a müveiteknek és legyenek tekintettel más érzésű és gon- dolkozásu hitsorsosaikra, akiket az általuk követelt gyors haladás az egyház organizációjának és kultuszának a megreformálásában megdöbbentene. De másrészt az egyháznak is meg kell tennie a magáét, ki kell puhatolnia a modern ember kívánságát, vágyait és bajait és ezeket ki kell elégítenie. Hirdetni kell a keresztyénség tartalmát oly formában — persze az örök lényeg meghamisítása nélkül — mely a mi korunknak megfelel. A modern ember el van kényeztetve intellektuális és eszthétikai tekintetben egyaránt. Több művészies elemet kellene tehát belevinni istentiszteletünkbe, a templomépités- és templomfelszerelésbe egyaránt, az éneket és zenét nagyobb mértékben kellene felkarolni (ezzel függ össze iskolaének- és zene- tanitásunk gyökeres reformja, intensiv művelése); az az egyházi beszédbe több aktuálitást kellene önteni és a kiforrott egyházi személyiségeknek szabadabb mozgást megengedni (e téren azonban a nagy és szinte legyőzhetetlen nehézség, hogy egyazon beszéddel kell fordulni a műveltség legkülönbözőbb fokain állóknak, mindenkit pedig nem lehet kielégíteni. A mai tudományos teológia positiv és liberális iránya már nem egy pontban azonos eredményre jutott, ilyen pl. a verbális inspiráció elejtése; közös az, hogy a hit nem tudományos bizonyítékokon, hanem személyes élményeken nyugszik; hogy a keresztyén világnézet nem azonos a bibliai világnézettel, mely utóbb sok tekintetben egybeolvad az ókor világképével, stb., ideje, hogy az egyház az ilyen biztos eredményeket érvényesítse a szószéken is, de különösen a felsőbb vallásoktatásban. Hallgatni kellene a közvélemény sürgetésére és legalább a legalsóbb fokon (népiskola) a rendszeres kátétanitást mellőzni, mert e téren nem dogmatikus, hanem paedagó- giai és gyermekpszichológiai szempontoknak kell mérvadóknak lenniök. Komolyan kell venni az egyetemes papság elvét is, és a világiakat is minél sűrűbben belevonni az egyházi munkálkodásba, hiszen igen hatásos érvelés lesz az: ha arra hivatkozunk, hogy nem kilépéssel, vagy közönynyel, hanem a munkában való tevékeny részvétellel lehet csak az egyházi organizáció kézzelfogható bajait eltüntetni. Éreztetni kell továbbá, hogy az egyházi közösség első sorban nem a tanegységen alapszik, hanem a hitbeli és szellemi egységen, a hit pedig Luther felfogása szerint nem jelenti az egy- házilag megállapított tantételek elfogadását, hanem az Istenhez való szivbéli viszonyt. Tettel kell megmutatni, hogy az egyházi élet nem merül ki jogi ténykedésekben, hanem, hogy minden eszközzel csak arra törekszik, hogy az embert az Istennel érintkezésbe hozza és a Krisztustól biztosított üdvösséget felmutassa. Külföldön az egyház életét főleg három tényező eleveníti meg újból meg újból: a közösségi mozgalom, a belső misszió és a szabad tudományos teológia Az elsőnek úgy látszik nem volt és mi nincsen talaja nálunk. A belmisszió kérdései hála Istennek már napirenden vannak és az érdeklődés irántuk napról- napra fokozódik. A mi végül a teológiai tudományt illeti, sajnálattal kell konstatálnunk, hogy bár voltak a múltban és vannak a jelenben is az ev. teológiának kiváló művelői, csak 1—2 műnek és csak 1—2 esetben sikerült szélesebb körök érdeklődését felébreszteni. — Itt tehát igen sok a teendő a jövőben. Hiszen az a legnagyobb bajok egyike, hogy műveltjeink a teológiát még mindig a régi skolasztikus dogmatikával azonosítják, pedig, ha tudomást szereznének az ó- és új- testamentomi teológia, az egyháztörténet inpozáns haladásáról, a gyakorlati teológia számos új problémájáról, nyomban megváltoztatnák nézetüket e gyönyörű tudományról. E tudomány biztos eredményeinek a népszerűsítését tehát az eddiginél nagyobb mértékben kell folytatni — persze megfelelő tapintattal és óvatossággal — vallásos estéken (ezeket sokkal szívesebben keresik fel műveltjeink, mint a rendes istentiszteletet), irod. társaságaink közgyűlésein és hasonló alkalmakkor. Igen fontos feladat vár e tekintetben az „Ösvény“-re és a Luther-társasdgnak e végből idővel meg kellene indítani egy „Biblische Zeit und Streitfragen“, illetve „Religionsgeschichtliche Volksbücher“-féle vállalatot. Végül a teológia akadémiákon felváltva kellene rendezni szünidei tanfolyamokat, melyeken a jelentkezett tanférfiakon és teológusokon kívül a nem egyházi alkalmazásban lévő világiakat is szívesen kellene látni. Jól tudom, hogy könnyebb javasolni, mint a javaslatokat az életbe átvinni. Nem is azért íródtak e sorok, mintha vezérférfiú akarnék lenni e nagy munkamezőn. Igénytelen szózatommal csak fel akartam hívni elsősorban az erősebb, hivatottabb munkásokat, de a többit is valamennyit, akik egyházunkat és az evangéliumot szeretik, hogy tegyék meg kötelességüket az egyházi közöny letörésére. Tűnődve, reménykedve nézek az új esztendőbe! Vajha csak egy lépéssel jutnánk közelebb ama fenséges eszmék és célok megvalósításában, melyekért a többi tiszteletre méltó társak mellett ez a lap is küzd Dr. Szelényi Ödön.
