Evangelikus lap, 1914 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1914-03-21 / 12. szám

1914. márczius 21.

jón, a kép alakja pedig a kép tartalmának legmegfelelőbb kifejezője legyen.

A képek lehetnek:

a) apró képecskék, egy pár vir g. kereszt, stb. Ily képek az előrebocsátottaknál fogva és noha áhítatot keltők lehetnek, de művészi tekintetben förtelmesek — a célnak meg nem felelnek.

b) Régi mesterek hires képeinek színes re print akciói: Nézzünk egy néhány legszebb képet!

Tiziano: Az adópénz. A képben nagy kedélyhangulat és lelki mélység nyilvánul. Azon jelenetet ábrázolja. a midőn Krisztus a csapdát állítani megkísérlő farizeusnak azon kérdésére, szabad-e a császárnak adót fizetni, azt válaszolta: „Adjátok meg a császárnak, a mi a császáré, az Istennek, a mi az Istené.“ A kép élesen tűnteti fel a nemesség és az aljasság közötti ellentétet, az isteni küldetés tudatát és a bujkáló kapzsiságot, a mester fenséges felsőbbséget szemben a kisértő kétszínű álnokságával. A kép gyönyörű, de benne a konfirmációhoz vonatkozást találni nem igen lehet. Magii a felírás: „Emlékezésül a konfirmációra“ — talán még sem elég.

Dürer: Négy apostol. A képen Pál apostol a férfiasán szilárd határozottság ősképe; Márk lobogó élénk szeme nyughatatlan belső tűzre vall; Péter egy jóindulatú férfi fáradt egykedvű arca, — végül János nemes alakjáról csupa megnyerő vonás sugárzik ki; különösen Szt. Pál harcos és Szt. János gondolkodó alakja alkalmas lehetne, hogy ifjúságunk emlékezetébe mintaképül bevésődjék.

Dürer Feszület: Krisztus bánatos szép arcú alakja, a fájdalomtól kinyílott szája és a komor fekete ég: a szenvedés megható képe és mint ilyen konfirmációi emléknek nem igen alkalmas.

Lionardo: Úrvacsora. Ezen kép nem azon úrvacsorát ábrázolja, a mikor Krisztus azt mondta: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem“, hanem azon úrvacsorát, a mikor fájdalomtól megtörve felkiáltott: „Közületek valaki el fog árulni!“ Jézus szavai mennykőcsapásként hatottak az apostolokra, a lelki mozgalmak egész skáláját szólaltatják meg és az asztaltársakon különbözőkép megnyilvánuló ezen indulatokat hatásosan és meggyőzően ábrázolja e kép.

Lionardo: Szakáltalan Jézus. Krisztus ezen szavai: „Ezt cselekedtem te éretted, de te mit műveltél én érettem“ ? Konfirmandusok részére igen értékes intelem.

Mindezek s a többi világhírű képek remekszépek ugyan, de a modern, különösen pedig a népies ízlésnek meg nem felelnek.

Vizsgáljunk egy néhány új mestert.

Uhdét, aki a népéletnek vallási tartalmat adott, alaptalanul vádolták azzal, hogy a szentet profanizálta, holott az fogja fel az evangélium tanait eredeti tisztaságukban. Itt van pl. a tavi beszéd; úgy a Megváltó, s hallgatói egyszerű valódisága, valamint a tavi táj

3. oldal.

remek esthajnala igen hűséges. Itt van továbbá: „Krisztus Urunk légy vendégünk“ című ismert Krisztus je lenete, amelyet egy még ma is milliók által mondott asztali imádságban érzünk. Szép és benső gondolat, Kiisztust az egyszerű ácsmester fiát szerény külsejében a mai népéletünkbe bevezetni; mennyivel több valódi vallásosság van ezen szegény emberek alakjain, a kik a Megváltót kérik, hogy szerény étkezésüket ossza meg velük és a törődött, de határtalan jóságot kisugárzó Krisztus alakján, mint a régi biblíás festők sablonos typusain és szépen fésült Krisztusain.

Gebhardt szinte a vallásos festészet új, — a rca- lismus — programmját vallotta; ő is naponta látott, valódi élethü embereket ábrázol a képein; jellemfeíein a vallásos élet minden fokozata igen hatásosan nyilvánul egészen a rajongásig; ilyen pl. a hegyi beszéde, ahol Krisztus szintén extasisos mozgékonyságban hirdeti a nagy etikai igazságokat, lábainál pedig az áhitatos nép; az emberi typusok ily tömegét és az isteni ige ily különböző kiszolgáltatását ritkán ábrázolta valaki ily mélységgel.

De mindezen mesterek géniusza elhalványul a francia Eugene Burnand tündöklő új csillaga előtt; Burnand az új keresztyén művészet igaz képviselője. Előttünk fekszik „Paraboles“ czimű müve, melynél szebbet, magasztosabbat, bensőbbet kevés ember alkotott. Ebben a müvében bámuló szemeink elé az új vallásos művészet oly remekeit t'rja a művész, amelyeket büszke öntudattal protestáns t ilajon nőtt mü- történeti virágoknak nevezhetünk és mint a modern keresztyén művelődési szükségletnek legmegfelelőbbet ajánlhatunk.

Mig Lionardo, Dürer stb. művészeténél lelkűnknek a vallásos művészettel való rokonsága a hagyományos művészeti nevelésen alapszik, addig Burnand- nál ezen rokonság a művész átélt küzdelmein alapszik, ö a haladás törvényeit és a természetes felfogást követve, a keresztyén képvilág újjáalakításáért küzdött, nem formai okokból, hanem benső hitből oly tapasztalatokból, a melyek Krisztus alakját vízióként állítják a mai életünk közepébe öt akként ábrázolva a mint a mester szeme látta.

Különösen két képe ragadja meg a szemlélő osztatlan tetszését: az okos és balga szüzek és a talentumok. Mig a legtöbb konf. emléklapnál a konfirmációra való közvetlen vonatkozást nélkülözzük, addig Burnand ezen két lapja nem lehetne mélyebb tartalmúf ha egyenesen konfirmációi czélokra készültek volna. Mindkét lap témája : az életünkről való számadás a nagy beszámoló napon. A gondolatok mélységét még fokozzák a már emberi életből vett különféle jellemek. Az első, — leányok részére, — két alakot hoz; a virrasztó szűz ideális alakját, a női világ lényének és működésének gyönyörű symbolumát, a négy okos szűz remek csoportját, álmukban a jövendő esemény

Evangélikus Lap. 12. sz.