Evangelikus lap, 1914 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1914-01-10 / 2. szám

2. oldal.

Evangélikus Lap. 2. sz.

1914. január 10.

Eszünkbe jut itt a mese a farkasról és a láncon tartott házőrző ebről. No ha a tanítók hallgatnak, a zsinatnak, a mely az 1907 évi XXVII. törvénycikk megalkotása óta először ül össze, nem szabad hallgatnia.

Nem volnánk igazságosak, ha nem méltányolnak azon észrevételeket, a melyeket az evangélikus tanárok és tanítók országos egyesülete tett, és a mely a képviselet kiterjesztésén kívül más kérdésekkel is foglalkozott.

Szerintünk azonban az egyesületnek határozottan állást kellene foglalni zsinati törvényünk 191 §.-illetve a javaslat 231 §-ban

elfoglalt azon elvi álláspont ellen, a mely szerint minden egyházi hatóság bárminémű és fokú nevelő és oktatóintézetet felállíthat, fentarthat. Ez az álláspont vezetett oda, hogy akadémiáink, közép iskoláink és tanítóképzőink anyagi erőnket túlhaladó mértékben elszaporodtak, s miután a kerületek az általuk felállított intézeteket saját erejükből fenntartani képtelenek, kénytelenek voltunk az állammal szemben egyházi autonómiánkat áruba bocsátani, és az egyetemes egyház rendelkezésére álló összegeket az egyetemes céloklól elvonni

A tanár egyesület egyáltalában nem foglal állást abban az aktuális kérdésben, egyesiten- dők-e a theologiai akadémiák és miképen ? Nem találja soknak az öt tanítóképzőt, ezeket azonban a kerület fenhatósága alól kivonni és az egyetemes gyűlésnek alá rendelni akarja. Lándzsát tör végre az eperjesi jogakadémia mellett és azt véli, hogy a zsinati törvénynek ezezel behatóbban kellene foglalkozni. Mi azt véljük megfontolandónak, nem-e lenne e célszerűbb ezen jogakadémiát bizonyos fentar- tások mellett egészen az államnak átadni.

Megemlítjük még, hogy a tanáregyesület a supplikációt fenntartandónak véli, és a tanárok által leteendő esküből a titkos társaságokra vonatkozó részt kihagyatni akarja.

A supplikációt mi főkép paedagogikus szempontból tartjuk elítélendőnek, az eskükre nézve később fogunk nyilatkozni.

Sztehlo Kornél.

S a ki még él,

Minden névnél Összerezzen, búsan, árván :

Mint a néma Lomblevél, ha

Egy-egy társa hull le sárgán. (Arany)

Szomorúan köszöntött be az újév. Legelső napján temettük el Aszódon Oeschger Adélt, az ág. hitv. ev. bányai egyh. kerület leánynevelő intézetének érdemes igazgatóját, az én felejthetetlen jó barátnőmet.

Derült szép téli nap volt, mintha az égben örömünnep volna az — a mikor ez a fáradhatatlan, sok küzdelmet, szenvedést átélt szegény teremtés is megpihenhet végre.

Bécsben született 1863. dec. 2-án, szülei Mühlhausen és Laufe nburgból származnak. Atyja mint mérnök került Magyarországba, utoljára Budapesten a Rökkgyárban volt alkalmazva. Nem volt szerencsés, korán elragadta a halál; szegénységben hagyta vissza családját.

Fiai egymásután elég gyorsan követték őt. Egyetlen leánya Adél, akkor mint nevelőnő működött az alfőldön egy gazdatiszt családjánál, kikkel mindvégig barátságos viszonyban maradt.

Tanitónői képesítését Pozsonyban az állami ké- pezdében szerezte meg nagy fáradtsággal, mivel akkor még alig tudott magyarul. Mégis szivvel-lélekkel magyar volt ő élete végéig s minden erejét a magyar nőnevelésnek szentelte. Az említett családtól Szegedre ment a Keméndy intézetbe, onnan Aszódra, még pedig az intézet alapításakor.

Öt évig működött itt, mint tanítónő oly szerényen, hogy nagy tehetsége, önfeláldozó szorgalma csak kevésnek tűnt fel az intézet elöljárói közül. Így, midőn a távozó igazgatónő — kit ő vezetett be s ki Oesch- ger Adél nélkül nem is felelhetett volna meg kötelességeinek, mert internátusbán nem élt soha — őt ajánlotta utódjának, nem fogadták el ajánlatát. Oeschger Adél ekkor — édesanyja miatt, kit magához akart venni — Eperjesre folyamodott állásért, a hová meg is választották.

11 évig működött ott először mint tanítónő, később mint igazgatónő. Abból a csonka iskolából, a melyhez itt jutott, ezen idő alatt az ő erélye teremtette meg a mostani rendes polgári leányiskolát. És mily gyorsan kivívta magának ott, Magyarország ezen legintelligensebb városainak egyikében a jók és nemesek becsülését, tiszteletét és szeretetét. Itt is, mint Aszódon tanítványai rajongással szerették s mint mamák gyermekeiket hozzá hozták messze tájakról is nevelésbe.

Az aszódi leánynevelő intézet 1907 tavaszán