Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1913-01-04 / 1. szám

4. oldal.

Evangélikus Lap. 1. sz.

1913. január 4.

testáns öntudatot és hithüséget felébreszteni és fejleszteni és midőn a mi mártírjaink szenvedéseire utalunk, ezt a jogos célt tartjuk szem előtt. Vagy már azt sem lehet szabad hazánkban tanítani, hogy a róm. katholikus egyház visszaélései okozták a reformációt és tették indokolttá és jogossá ami különválásunkat? És ennek tanítása nem való egy népiskolák számára írt tankönyvbe? Hát persze ez a nézet teljesen azonos a klerikalizmus nézetével, amely szerint a népet butaságban kell tartani.

És talán a róm. katholikus nép érdeke az, hogy őt butaságban tartják? Dehogy a nép érdeke, kizárólag azok érdeke, akiknek az ily rendeletek védelmére kelnek.

Szomorú világot élünk Magyarországon. Tavaly ilyenkor Barkóczy eltávolítását követeltük, Barkóczy elment, de ime az ő szelleme ott marad. Egy protestáns államtitkár rendeletet ad ki, amely nemcsak a protestánsok törvényileg biztosított tanszabadságát sérti, hanem a felvilágosodásnak is hadat üzen, olyan hadat, mint a római pápának valamely syllabusa.

Sztehlo Kornél.

a célja a zsidóság magasztalása és a keresztyénség le- alacsonyítása. A főszemélyek nem tipikus képviselői vallásaiknak, hanem a Lessing korabeli deizmus hívei, a XVHI. sz. emberei, ami persze a kereszteshadjáratok korának a szellemével (e korban játszik a cselekvény 1) nem igen fér össze. Érdekes, hogy a színdarab végén „az egymással szemben álló vallások híveinek egy családban való egyesülése, mintegy az emberiség egyesülését példázza.“ Mondottuk, hogy Lessing egész valóját öntötte a drámába; minden pozitív vallás iránti közönyét fejezi ki benne és velők szemben az észvallás álláspontjára helyezkedik. Ebben egészen korának a gyermeke és ebben mi nem követhetjük többé! Ma az észvallást idejét múlt álláspontnak tekintjük és azt sem valljuk, hogy a történeti vallások mind egyformák, hanem szorgos munkával azon vagyunk, hogy az egyes vallásokban meglévő egyező, közös vonások mellett kidomborítsuk azok specifikus, egyéni sajátosságait különös történeti eredetét és ez alapon értékelhessük őket.

De van L. költeményeinek ezen elavult eleme mellett egy örök időkre szóló fenkölt tanulsága és ez a következő:

L. felfogása szerint ugyanis egyetlen kinyilatkozA szabadkőművesség életfelfogásáról.

(Folytatás.)

Az egyes személyiségnek nevelése és nemesülése képezte a jótékonyság közismert gyakorlása mellett a német páholyok csaknem kizárólagos működési terét. De korunk szellemi irányzata szükségessé tette a szociális gondolatkörnek fölvételét is, vagyis a humanitás egyéni életideáljának a társasközösségi ideál által való kiegészítését. A korszellem befolyása alól a szabadkőművesség sem vonhatja ki magát, tehát tagjainak a szociális problémákkal is meg kellett ismerkedniők. Mert hát a szociális irányú életműködés s a nép jólétén való fáradozás az ethikai behatással párosulva „építést“ jelent „az emberiség templomán“. így értjük meg, hogy legújabban a kőművesek előbbi zárkózottságukból hatékonyan a nagy nyilvánosság elé léptek.

Teljesen téves felfogás tehát az, mintha a kő- művesség állítólagos elavult szimbolikájával és hatástalan munkásságával a stagnálás lejtőjére jutott volna. így egyes német kőművesek jelentékeny szolgálatot teljesítettek az ifjúság nevelése s tudományos s ethikai téren egyaránt. Elég hivatkoznunk ennek bizonyságául a „német kőmüves-egylet“-nek pályakérdéseire, a „kőművesirodalom könyvészetére“ és számos régebbi és újabbi irodalmi termékeire. Mindenütt új hajtások észlelhetők régi fájának törzsén.

S a német kőművesek buzgalmát nem törték meg, sőt inkább fejlesztették az újabban (főleg a pápás egyház részéről), ért támadások. A királyi művészet alapeszméje kimeríthetetlen. S a humanitás dogmanélküli

tatott vallás sem bizonyult hatása által igazinak és itt bátran hozzátehetjük a háromhoz a többi vallásokat — felekezeteket is — és azért feladatukká teszi, hogy mint az a 3 testvér ők is a jövőben bizonyítsák be a gondolkozás és érzület nemessége és a tettekben nyilvánuló tevékeny emberszeretet által igényeik alaposságát. A vallások, a felekezetek ilykép a történelem itélőszéke elé szólittatnak,’ történetük lapjai tegyenek tanúságot a bennök rejlő embernemesitő erkölcsi erőkről. Az lesz az igazi vallás, mely a legnagyobb áldást árasztotta az emberekre, de viszont úgy áll a dolog, hogy amely vallás teoretikusan a legtökéletesebbnek bizonyult, az tartozik a legnemesebb gyümölcsöket felmutatni. De beszéljünk konkrétebben. Nem a vallásokról hanem az emberekről van szó. Gyümölcseitől ismeritek meg a fát! Minden ember, minden nép vagy nemzet nemes versenyt tartozik kifejteni az erkölcsi ténykedés, az emberszeretet terén, ezzel fogja vallásának diadalát öregbíteni: a hitvalláshoz hozzá kell járulni a szeretetnek.

Ma a vallások, a felekezetek ismét harcban állanak egymással: valóságos bellum omnium contra omnes ez. Lessing parabolája már most gyönyörűen megmutatja, hogyan kellene végig harcolni ezt a harcot.