Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1913-02-15 / 7. szám

2. oldal.

Evangélikus Lap. 7. sz.

1913. február 15.

tegyen egyszerűen fogadalmat arra, hogy hivatalos kötelességeit teljesíteni fogja. így nyilatkozott a tiszakerület püspöke is a zsinati bizottságban. Ha ezt elfogadjuk, nem lesz hitelvi vita az eskük szövege felett. Az „ág. hitv.“ jelző elhagyása pedig nem megtagadása az Augustana Confessiónak, nem hitelvi kérdés, avagy a reformátusok megtagadták-e a helvét hitvallást, amikor a helv. hitv. jelzőt elhagyták?

Egyéb érvet Kund esperes úr a zsinat elodázása mellett fel nem hoz, csak azokat a kívánságokat sorolja fel, amelyeknek teljesítését a zsinattól várjuk. De úgylátszik ő nem várja, mert szerinte pénzre van szükség és nem paragrafusokra

Az „Evangélikus Őrálló“-ban Blatniczky Pál cinkotai lelkész érvel a zsinat elodázása mellett. Két érvet hoz fel, amelyek az elodázást indokolják. Az egyik érv az, hogy a zsinati bizottság javaslata a lelkészi fizetés rendezését illetőleg tökéletlen, feltételesen állapit meg 2400 korona fizetés minimumot, holott ezt feltétlenül kellene megállapítani. A zsinati bizottság attól feltételezte a 2400 korona beállítását, ha az állam a cungruát erre az összegre kiegészíti. Ez persze annyi mint nesze semmi, fogd meg jól és egészen felesleges rendelkezés, mert ha az állam adja meg a 2400 koronás congruát, akkor nincs szükség zsinati törvényre, amely a minimumot megállapítsa. Az bizonyos, ha ily törvényeket akarunk hozni, mint ez a feltételes szakasz, akkor nem csak elodázni, hanem elejteni kell a zsinatot. De hát a zsinati bizottság nem diktál és azért szuverén törvényhozó testület a zsinat, hogy az ilyen képtelen szakaTÁRCA.

Felolvasás a vallás, hit és tudomány egymáshoz való viszonyáról.*)

Mostanában egyre jobban foglalkoztatja úgy a reactionariusok, mint a szabadgondolkozók köreit az a viszony, melyben a folyvást haladó tudomány a vallással és hittel áll. Többnyire érdekesen, sőt itt-ott szellemesen igyekeznek a kérdést megoldani, de rendszerint bizonyos egyoldalúsággal, amazok a tudomány iránti érzék nélkül, emezek — még a nagynevű Ostwald is — megfelelő theologiai képzettség nélkül. Aligha fölösleges tehát, ha egy olyan egyén is hozzászól a dologhoz, aki előtanulmányainál fogva theologus ugyan, de gondolkozásánál és eszmekörénél fogva teljesen és végképpen mentes minden elfogultságtól és kötelességének tartja egész tisztelettel és örömmel üdvözölni a tudománynak valamennyi vívmányát.

Nem szándékozom cáfolatokba bocsátkozni, de mindazáltal lehetetlenség elhallgatnom, hogy a mindennapi életben egy óriási nagy tévedés forog köz*) Az illusztris szerző kívánságára névtelenül közöljük az érdekes cikket. Szerk.

szokat, amelyek ellen a bizottságban hiába küzdöttünk, el ne fogadja.

Szerintünk éppen a lelkészi fizetés rendezésének szüksége és ezen rendezés sürgős volta az egyetlen tárgy, amely indokolja, hogy a zsinat mielőbb megtartassák. Azok, akik a rendezést a közel jövőben az államtól várják, keservesen fognak csalódni. De úgy látszik, hogy mi protestánsok annál is inkább reménykedünk, mennél többet csalódunk. Még a lelkészi korpótlékról szóló törvény is az éj homályban késik és ha ez meglesz, amely voltaképpen congruaemelés, 10—15 évig bizonyosan stagnáció fog beállani. Tehát azt akarják, hogy még 10—15 évig várjunk a lelkészi fizetések rendezésével ?

Blatniczkynak „biztos reménye van arra, hogy ha az államkincstár nem teszi, a közegyház fog módot keresni, hogy a lelkészi fizetés minimuma 2400 koronában állapíttassák meg."

Hát akinek ily biztos reménye van, miért kívánja a zsinat elodázását? Hisz azt a módot, amellyel a bajon segíthet, a közegyház csak a zsinaton találhatja és alkothatja meg. A rendezés sürgősen szükséges, a rendezés csak zsinaton történhetik és mégis el kell odázni a zsinatot. Bocsánatot kérek, de nem látok benne logikát.

A másik érv, amellyel Blatniczky a zsinat elodázásának szükségét indokolja, az a körülmény, hogy a lelkészi korpótlék intézménye folytán a lelkészi fizetések emelkedni fognak és ennek folytán a lelkészi nyugdijak is emelendők lesznek. Erre pedig nincs elég pénzünk.

szájon. Napról-napra halljuk ugyanis, hogy a vallás és hit, sőt még az egyház fogalmait is összecserélgetve, úgyszólván egynek véve emlegetik a legtöbben. Természetszerű eredménye ez annak a katholikus egyházban uralkodó s itt-ott a többi egyházakba is betolakodott, hivatalos jellegű felfogásnak, mely kizárólag az illető egyház kötelező hitrendszerében tudja megtalálni a vallást és annak elhivésében a vallásosságot. E felfogás szerint tehát az egyház, a hit, a vallás végeredményben azonos fogalmak, csupán a kifejezések különbözők az alkalomhoz képest, de tartalmuk a végén is tökéletesen egybefoly. Mikor a protestáns confessionalismus ugyancsak vallja ezt a katholikus egyházi felfogást, teljes ellentétbe kerül létalapjával s elveszíti létjogosultságát. Igaz, hogy e mellett mindegyik hangoztatja, hogy „egyedül a hit üdvözít“, ám ezt a hitet még se bízza rá az egyénre, hanem kötelezőleg próbálja adni összes híveinek azokban a hitvallásokban, melyeket — jól lehet a 16. század szellemi színvonalán keletkeztek — még ma is felhasználni iparkodnak a gondolatszabadság megfékezésére. A vallás meglétét aztán ettől a hittől teszik függővé; ahol nincs meg ez a hit, ott a confessionalis felfogás szerint a vallás is hiányzik. Azok a szabadgondolkozók, vagy pláne vallásellenesek, akik ezt a