Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1913-02-08 / 6. szám
4. oldal. Evangélikus Lap. 6. sz. 1913. február 8. Elvetendő a kényszeregyesítés a hitélet szempontjából is. A közös nyelv, közös származás, közös világfelfogás által összekötött hívek vallásossága és az egyház iránti érdeklődése intenzivitásában vészit azáltal, ha az a keret, amelyben sajátszerűségüket érvényesíthetik, meg- bontatik. Az eddig együtt és egyházuknak élő hívek idegeneknek fogják magukat érezni abban a nagy testületben, amelyben anyanyelvűket meg sem értik, amelyben ők semmikép sem érvényesülhetnek. Elfognak fordulni az egyháztól és ezzel szenvedni fog a hitélet és a közös egyházban talán nagyobb lesz a rend, de kevesebb a vallásosság. A budapesti egyházak egyesítésének egy jogi akadálya is van. Ez a kötelező adóztatás kérdése. Az E. A. 250. §-a szerint, melyet a javaslat is érvényében fentart, az egyházközség csak akkor vethet ki egyházi adót, ha jövedelme és az egyház tagok önkéntes adományából befolyó összegek a szükségletek fedezésére nem elégségesek. A pesti Rákóczi-uti egyháznak elég a jövedelme arra, hogy abból szükségleteit fedezheti. Az egyesítés után — mert hisz ez az egyesítés főcélja — hívei a közös egyház nagyobb szükségleteire meg lennének adóztatva. Hogy jutnak hozzá? A budapesti egyházaknak egymáshoz való viszonyát kétségtelenül szabályozni és azt a visszásságot, hogy bárki a pesti magyar egyházban fennálló kötelező adózás miatt más egyházba való kilépés által magát bármikor kivonhatja, meg kell szüntetni, de ennek miként való megvalósítása nem tartozik ezen fejtegetés körébe. Az eddigiekből láthatják a nyilatkozók, hogy a budapesti egyházak egyesítését lehet más objectiv szempontokból ellenezni és nem kell mindjárt a nemzetiségi sérelem harsonáját meg- fujni, sőt ha ez a harsona megszólal, félő, hogy Jericho falai nem fognak romba dőlni, hanem erősebb támaszt fognak nyerni annak folytán, hogy ily indokokból támadják meg azokat. A nyilatkozók egyáltalában higyjék el, hogy több eredményt fognak elérni, ha nem foglalnak el állandóan ellenséges állást az evangélikus egyház magyarságával szemben és folyton elnyomatásról panaszkodnak. Ez az elnyomatás nem létezik, mert a tótok nyelvüket a magyar evang. egyházban szabadon használhatják és ahol nem használhatják: ezt saját érdekükben teszik és ha — amint ezt a jelen fejtegetésből is láthatják — egyes esetekben visszaélés történik, arra számíthatnak — ha szeretettel közelednek — hogy az evang. egyház a visszaélések orvoslásáról erejéhez mérten gondoskodni fog. Sztehlo Kornél egyet. egyh. ügyész. Középiskoláink, Irta: Dr. Zimányi Dániel. Annak a rendkivüli hatásnak, amelyet a reformáció keltett, több oka van, de e hatás állandóságát aligha vezethetjük vissza másra, mint arra a körülményre, hogy az „új hitet“ követő egyházak az iskolát segítő társul vették maguk mellé. Evangélikus egyház és iskola hamarosan összeforrottak, egyiket a másik nélkül el sem lehetet képzelni. Bár a mai emberek szivéből lassan- lassan kivész a hála érzelme, azért még az anyagias gondolkozású emberben is fölébred néha a kegyeletes visszaemlékezés amaz iskola iránt, amelyben gyermek- és ifjúkorát töltötte. Mennyivel erősebb volt ez az érzés a múltban, amikor a valódi tekintélyt tisztelték s a nemes érzelmeket igazán ápolták. Fájó érzés támad lelkűnkben arra a gondolatra, hogy az evangélikus egyház lassan lassan elveszti az ő hűséges társát, az iskolát. E veszteség nem mai eredetű. Már Mária Terézia korában vette kezdetét, amikor a felvilágosult abszolutizmus, amely nálunk II. József korában érte el virágzását, állami feladatnak nyilvánította az oktatást. Hogy a nevelés továbbra is az egyház kezében maradt, pusztán a bekövetkezett eseményeknek, nem az egyház erejének tulajdonítható. Az 1848. évi XX. t. c. még mintegy elismerés az egyház nemes, fontos és nehéz munkája iránt, de abban, hogy ez az elismerés mind e mai napig jobbára erkölcsi, de nem anyagi is egyúttal, már kétségtelen jelét láthatjuk egyrészt a megváltozott felfogásnak, másrészt az állam jövő szándékainak. Az emberi természet sajátsága, hogy idővel sok mindenhez hozzászokik, sok mindenbe beletörődik. így kap lábra és hatalmasodik el az evangélikusok körében az a vélemény, hogy középiskoláinkról, amelyeket sok helyütt más felekezetűek számára tartunk fönn, mondjunk le. Felvetődik tehát magától az a kérdés, hogy a mai viszonyok között mit csináljunk középiskoláinkkal. Aki helyes választ akar adni, annak tekintetbe kell vennie az evangélikus egyházi szempontokat, az államérdeket és az anyagi erőt és ezek figyelembe vételével kell megalkotnia véleményét.
