Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1913-12-27 / 52. szám

1913. december 27.

Evangélikus Lap. 52. sz.

5. oldal.

amely végleg elszakította a Hinayana és Maháyána felekezetét egymástól, melyek között folytonos a súrlódás. Az utóbbi alakjában lett a buddhismus világvallássá. A Maháyána vallásos tisztelete nem annyira Buddhára irányul, mint inkább az égben tartózkodó leendő Buddhákra, kiket istenek gyanánt tisztelnek. Az északi buddhismus formája a Tibetben uralkodó lamaismus, melyben Tibet régi vallásának („Bon“) természeti és őscultusa, számos babonája és varázlata olvad össze buddhista tanokkal. Szervezetében, szertartásaiban sokban utánozza a katholikus egyházat (rózsafüzér, körmenetek ; de imádkozó malmok!) (A Dalai-lama Tibet pápája. Ha meghal a papok új főpap keresésére indulnak és bizonyos külső jelekről ismernek rá. Minden Dalai-lama egy-egy bodhisattva.)

India népe a brahmanok és lovagok működésétől alig érintve, nagyjában megmaradt a vallás azon formája mellett, melyet a védákban találunk. Amit át is vesznek a brahmanismus és buddhismustól, lehetőleg átidomitják a régi polytheismushoz. Elhagyták a brahmanismus pantheismusát és személyesen fogják fel az istenséget, az üdvösség elnyerhetésének eddig alkalmazott két módján (1. cselekedetek: cultus vedismus; 2. megismerés, meditatio buddhismus) kivül felvesznek egy harmadikat: a bhaktit — az istennek való teljes odaadást. Emellett újra előkerül sok primitiv elem, úgy hogy a hinduismus a legkülönfélébb vallási képzetek és cultusformák keveréke. Vishnu és Siva a főistenek, híveik két főszektára különíthetők, mind a két föisten körül ismét az istenek tarka sokasága rajzik. (Vishnu jó indulatú isten (Indra tulajdonságai belé olvadtak), aki az ő incarnatioi segítségével (összesen kilenc, köztük Rama és Krishna, az ind. eposok hősei és Buddha) segít az embereken. Siva isten Rúdra tulajdonságait vette föl, ő a pusztítás kegyetlen istene, aki azonban kegyes is tud lenni, ha az emberek neki engedelmeskednek.

Egyébként a sivaismus és vishnuismus sokszor ölelkezik egymással Némelykor e két istent összekapcsolják Brahmaval és előáll a trimurti, az „ind szent- háromság“. Az egyes felekezetek cultusa abban különbözik a régi vedismustól, hogy templomok (pagodák; köré concentrálódik. A szertartások nagyon tarkák: van itt fürdés, áldozat, körmenet, zene, tánc különösen a nagy ünnepeken (például a holdünnep: az indusok carnevalja). A Siva-cultusszal kapcsolatos linga (phallus) -cultus, trágár volta miatt az ind társadalom jobbjait megbotránkoztatta, ami vallási reformmozgalmakra adott alkalmat. így például Ramananda (1400 Krisztus után) erkölcsileg emelte a Vishnu tiszteletét és szakított a kasztrendszerrel, majd az iszlám meggyökerezése (Krisztus után 1000) után (Akbar császár (f 1605) a hinduismus, keresztyénség, parsismus és iszlám összegyezte- tésére törekedett. A XIX században sem szűntek meg a nagy vallási mozgalmak Indiában. Rammohun Roy

(f 1833) kitartóan küzdött a barbárság, bálványimádás és babona ellen és a védákat, a bibliát és a koránt egyformán istenes könyveknek tartotta.

Keshub-Chunder-Sen (f 1884) pedig Akbár császár gondolatát újította föl, de összekapcsolta sociális reformokkal (a korai házasságok, pogány rítusok, nők alárendelt helyzete ellen küzdött), de csak a műveltekre hatott. Legújabban a buddhismus is új életre támad szülőföldjén. E vallás tüzetes összehasonlítását a másik két világvallással itt mellőzhetjük, mert e téren már magyar müvek állanak rendelkezésünkre, amint általában van már a buddhismusra elég gazdag magyar nyelvű irodalmunk is.

(Főmunka: Lénárd Jenő: „Dhatno“. I. kt. Budapest. 1911. II. 1913. Névtelen . „Buddhista katekismus“. Máramarossziget, 1893. Erőss L.: „Buddhista katekis- mus\ Debrecen. 1906. Jónás J.: „Forgácsok*. Budapest, 1904. Dr. Kovács J.: „Nirvána“. Pozsony, 1908. Kiss János: „Ázsia világossága“. 1908. Szeghy E.: „A buddhismus és a keresztyénség\ Budapest, 1909. Szlávik M.: „Buddha, Mohammed, Krisztus“. „Theol. Szaklap“ 1911. Dr. Szelényi ö : „Az ind philosophálás történelme" 1912. Falke—Kiss B : „A három világvallás küzdelméről“. Brassó. 1909. Dr. Szelényi ö.: „Az evang. keresztyénség világnézete“. Budapest, 1911. Tanko B. : „A főbb vallások története“. Debrecen. Goldziher J.: „A buddhismus hatása az iszlámra“. 1903. Budapest. (Akad). Baranyai J.: „Buddha a bölcselő, Krisztus a megváltó“. Budapest, 1905. Kégl S.j „Bhagavadgita“. Budapest. (Akad.) Kuun Géza: „Ismereteink Tibetről“. Budapest, 1900. Duka Tivadar: „Körösi Csorna S. dolgozatai“. „Budapesti Szemle“ 1885. Gróf Vay: „Kelet császárságai“. Vojnich 0.: „A keletindiai sziget- csoporton". Budapest, 1913.)

Az iszlámmal, mely visszaesést jelent a váltság- vallásról az erkölcsi vallás fokozatába, még egyszer visszakerülünk a sémitákhoz. A buddhismus kétségkívül fenséges erkölcsi tanokat hirdet és sokban is egyezik a keresztyénséggel, csakhogy parancsai inkább negatívok és a végcél egoistikus, midőn az egyes erények teljesítése, a jó gyakorlása csak eszközök a Nirvána eléréséhez. Mint váltságvallás a buddhismus először is önmegváltást hirdet, másodszor váltságot a lét szenvedéseitől. Ez tehát physikai váltság, szemben a keresztyénségnek ethikai, a bűntől való megváltásával. Mivel a buddhismusban Istennek semmi szerepe nincs, szigorúan véve atheistikus ethikai rendszer, mely nem egy pontban a modern természettudományos-monistikus világfelfogással találkozik és azért terjed Európában is, persze úgy, hogy végső következéseit nem vonják le. Lénárd alapos müve is tulajdonkép a buddhismus érdekében száll sikra és azért lehető legkedvezőbb színben igyekszik azt feltüntetni. Annyi kétségtelen, hogy a buddhismus méltóbb ellenfele a keresztyénségnek, mint az iszlám, melynek alapítója nem állja ki a versenyt