Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1913-12-13 / 50. szám
1913. december 13 Evangélikus Lap. 50. sz. 5. oldal. vagy represszáliákkal éljen az állam. Az „Evangelischer Bund* ugyan felhívta körülbelül 3000 fiókegyletének a figyelmét a mozgalomra, azonban általában sem az egyházi körök, sem az egyházi lapok nem hajlandók túlbecsülni a kilépési mozgalmat. Ebben az összefüggésben bizonyos jelentőséget nyernek azok a sokszor igazán komikus és kicsinyes okok, amelyek némely embert az egyházával való meghasonlásba visznek. Liebknechték az államon akarnak ütni s azért az egyházat hagyják ott. A berlini kutya- tulajdonosok a kutyák pórázon való vezetésére vonatkozó rendeletet akarják a rendőrséggel hatályon kívül helyeztetni, azért (már hamburgi példára!) ők is az egyházból való kilépéssel fenyegetőznek. Az „Evangelisch Sozial“ c. folyóiratban most folyik egy roppant érdekes tanulmány a berlini kitérések okairól, amelyben az életből vett példákkal, a kilépők berlini dialektusban tett kijelentéseivel van illusztrálva, hogy gyakran milyen kicsinyes okok elegendők a kitérésre. A legtöbb esetben az egyházi adó az ok. Nagyon sokszor a socialisták terrora Korcsmárosok, kereskedők vevőikre való tekintettel kénytelenek otthagyni az egyházukat. Az egyházellenes agitációk fészke a gyár. Nagyon sok kitérőnél különböző okok játszanak össze Nagy az ellenszenv a papok iránt is Akad olyan vallástalan, pl. egy korcsmáros, aki azt adja okul, hogy: „Egy pár nyomorult márkáért természetesen nem hagyom ott az egyházamat. Hanem nincs Isten Ez babona. Aki ma még varázslatban hisz, az tökéletesen el van butulva. Én mindebben már régóta nem hiszek s azért teljes meggyőződéssel hagyom olt az egyházamat. A papokat mind el kellene zavarni.“ Egy fiatalember azt mondja : „A saját butaságomért nem akarok még adót is fizetni, meg azután az ilyesmiben úgy se hisz már régóta senki se * Sok esetben már eddig is politikai háttere volt a kitéréseknek. A socialista szakszervezet tagjai nem jól érzik magukat az egyházban. „Én socialdemokrata vagyok s nem akarok az egyházzal semmi közösséget.“ A berlini viszonyokra szomorúan jellemző az a tény, hogy a kilépők legnagyobbrésze kilépése után nem lép egyházi kötelékbe, következéskép azután nem él vallásos életet Pl. 133 kitérő közül katholikus lett 1, zsidó 4, adventista 1, az újapostoli szekta tagja 1, más vallásos közösség tagja 4. A zsidókhoz áttérők asszonyok, kik zsidóhoz mentek feleségül. A kitérések komolysága természetesen nem egyforma. Vannak, akik teljesen hátat fordítanak az egyháznak s hallani se akarnak róla többé. Mások azonban gyermekeiket az egyházban hagyják, vallásos nevelésben részesíttetik, niegkonfirmáltatják. Mások meg az egyházzal való szakításuk dacára ..keresztyének akarnak maradni“, „nem fognak teljesen istentelenekké válni“. A legérdekesebb megfigyelés azonban az, hogy a kitéréseknek nem a világnézetek harca, hanem a társadalmi és politikai harc képezte eddig a hátteret Ezentúl, hogyha a Liebknecht-féle sakkhúzás sikerül még inkább! . . . Ebben a kitérési mozgalomban ez a legsajnálatosabb Az egyházat az állam hibája miatt, az állítólag „osztályuralmat“ fenntartó állammal való ellentét miati hagyják ott Ez az egyházat mindenesetre gyengítem fogja. Azonban al gha oly mértékben, mint ahogy azl ellenségei hiszik és remélik. De a mozgalomnak meglesz a haszna is. Az egyház számot vet önmagával, felriad nyugodt kényelméből és azon lesz, hogy ő maga ne szolgáltasson okot arra, hogy hívei elidegenedjenek tőle. Szimonidesz Lajos. Veres József. Evangél kus egyházunk törvényhozó zsinata szerdai tanácskozását szomorú akkorddal kezdette meg. Scholtz Gu-ztáv, a bányai egyházkerület püspöke, a mélységes bánat és megilletődés hangján adta a zsinat tagjainak tudomására, hogy Veres József orosházai lelkész, a békési ev. egyházmegye esperese, meghalt Alig kezdte meg zsinatunk tanácskozásait — úgymond — máris halottja van ... az a férfiú, aki a közügyekben oly sok érdemes alkotásra mutathatott rá ki bizonyára a zsinatnak egyik legértékesebb s legtevékenyebb tagja lett volna, nincs többé. A bánat és megilletődés kegyeletes szavai fájdalmas visszhangot keltenek hazánkban mindenütt. Veres Józselfel egyházi életünknek talán legmarkánsabb s közéletünknek egyik legértékesebb harcosa dőlt ki az élők sorából Valósággal pótolhatatlan a veszteség, ami elhunytával bennünket ért. Az Evangélikus Lelkészegyesületnek fáradhatatlan, soha nem csüggedő elnöke, az orosházi gyülekezetnek büszkesége, a békési egyházmegyének erélyes, agilis esperese, gyűléseinknek szókimondó, bátor szónoka, egyházi mozgalmainknak vezető zászlótartója oly mélységes űrt hagyott maga után, amibe csak megdöbbenéssel s aggodalommal tekinthetünk bele. Fájdalmas kétkedéssel kérdezzük, vájjon ki áll helyébe, ki felel meg azoknak a nagy feladatoknak, miknek megoldását neki szántuk még, hisz oly szegények vagyunk s annyira megnehezült az idők viharos járása felettünk! Fájdalmas szívvel s aggódó lélekkel siratjuk el egyházunk nagy fiát, Veres Józsefet. Úgy tetszik nekünk, hogy benne olyan egyéniség távozott el közülünk, amilyenek nélkül manapság igen szűkölködünk Igazi harcos Charakter volt, aki néha talán kereste, de mindig becsülettel állta a nemes harcot, aki saját személyét a küzdelmek tiizéből nem vonla ki soha s akinek magatartása, oroszláni arculata az első pillantásra elárulta, hogy a megalkuvást és a félelmet
