Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1913-11-29 / 48. szám
4. oldal. Evangélikus Lap. 48. sz. 1913. november 29. Az egyház elnevezésére a kettős egyházakra tett észrevételekhez hozzájárulunk, szívesen láttuk volna, ha a tiszai kerület jogászai a fővárosi egyházak egyesítését tárgyazó javaslatra nézve is nyilatkoztak volna. Elvártuk volna a tiszai egyházkerülettől, hogy a közelgő zsinat legfontosabb tárgyára a lelkészfizetés rendezésére nézve is nyilatkozott volna Ezt a kérdést, úgy látszik, a tiszai egyházkerület sem fontosnak, sem aktuálisnak nem tartja. A közigazgatás olcsóbbátétele. (A zsinati atyák figyelmébe.) Nem mondok újat, mikor azt hangoztatom, hogy demokratikus alapokon nyugvó egyházi közigazgatásunk igen sokba kerül s elérkeztünk ahhoz a határhoz, amelynél tovább mennünk nem volna tanácsos. Osztom azt a sokszor hallott nézetet, hogy a közigazgatást egyszerűbbé s igy olcsóbbá kellene tennünk. Elismerem, hogy az ehhez vezető út eltalálása nehéz, mert súlyos és jogos egyéni érdekek megsértése nélkül kellene e cél felé közelítenünk! Egy tekintetben azonban könnyen rátérhetnénk az egyszerűsítés és takarékosság ösvényére. Nevezetesen egyszerűsítenünk kellene a választások elrendelését minden fokozaton Minek összehívni az egész egyházmegyét, ha az esperest vagy felügyelői szék megürül; kár az egész egyházkerületet mozgósítani, ha a püspöki vagy kerületi felügyelői tisztség megüresedik; úgyszintén drága mulatság az egész egyházegyetem egybegyűjtése, ha új egyetemes felügyelőt kell választani. Tudom, hogy a jelenleg érvényben levő egyházi törvények így intézkednek és másként eljárni nem lehet. De könnyen egyszerűsíthetné a választások elrendelését az összeülendő zsinat. Megalkothatná a zsinat minden fokon, az egyházmegyékben! kerületekben és az egyházegyetemnél is, az esperesi, püspöki és felügyelői választásokat elrendelő bizottságokat. Lehetőleg nem sok tagból álló bizottságok lehetnének ezek. Ez által sok rendkívüli és költséges közgyűlés összehívása elkerülhető lenne. Tegyünk egyszerű számítást. Ha most megürülne egy kerületi felügyelői állás elhalálozás folytán, összehívnák az egész kerületet rendkívüli közgyűlésre, ami belekerülne 2—3000 koronába,* de azért az elköltözött vezért az egész kerület osztatlan kegyelete sem hívhatja vissza a túlvilág partjáról. Ha volna egy választásokat elrendelő bizottság a kerületen, mondjuk 14 tagból * A bányakerületi közgyűlés a múlt évben körülbelül 700 koronába került, cikkíró számítása tehát nyugodtan pessi- mistikusnak mondható. Szerk. szervezve, úgy ez a bizottság elrendelhetné a választást s a bizottság összehívása 2—300 koronánál többe nem kerülne. Megmaradna 2700 korona, amely összeggel nem egy vérző sebet behegeszthetnénk. A választásokat elrendelő bizottságok megalkotása demokratikus alkotmányunkon rést nem ütne, mert ez esetben is épen úgy gyakorolhatná minden egyes egyháztag és egyház- község választói jogosultságát, mintha az egész egyházmegye, vagy egyházkerület közgyűlése rendelte volna el a választást. Tervezetem ellen fel lehetne hozni, hogy a választásokat elrendelő gyűlések rendszerint elparen- táló gyűlések is. Ám a meghalt vezér elparentálása a valamivel később összeülő ^közgyűlés első accordja lehetne. Tudós egyének olvassák, — ha olvassák e pár sort, azért feleslegesnek tartom a kérdést tovább vitatni, csak megvalósítását ajánlom. Szervezzünk minden fokon választásokat elrendelő bizottságokat! Még csak arra kérem a bölcs zsinati atyákat, hogy ezen sebtében oda vetett pár igénytelen megjegyzést bocsássák meg a takarékosság erényét hirdető és követő szentantalfai papnak. A tiszai egyházkerület püspökének legújabb körlevele a belmissió intensiv gyakorlása tárgyában. .. ........ A legmelegebb elismerés illeti Geduly Henrik püspököt, hogy bokros teendői között időt vett és időt talált a belmissiói ügy felkarolása tárgyában a főesperesekhez és ezek utján a kerület összes lelkészeihez egy lelkes, meggyőző hangon irt felszólítást intézni és őket záros határidő alatt jelentéstételre kötelezni az annyira fontos belmissió intensiv művelése és felkarolása végett. A belmissió! ez lenne az a panacea, amelytől bajaink orvoslását, főként az egyházunk és vallásunk iránti közöny leküzdését várjuk. Az Evang. Lap is régóta elfoglalta azt az álláspontot, hogy a vallásos eszmék művelését és az egyházi élet fejlesztését ki kell terjeszteni a templomból a társadalmi térre. Számolnunk kell az emberek Ízlésében, a kultúra előrehaladtával beállott nagy változással. A mai kor gyermekének vallási igényeit nem elégíti ki a mai templomi énekünk és prédikációk, amelyeket meg kell hallgatni, akár jók, akár rosszak és nem lehet hozzászólani. A cultusnál a protestantismus- ban rejlő egyéni érvényesülés elve, a vallásnak belső megélése igen meg van nehezítve. Nem szenved kétséget, hogy népünknek nagy része megelégszik azzal, ha pár éneket áhítatos hanggal végigénekelhet az isteni tiszteleten, és ha a pap az ő nyelvén beszél, ezt is szívesen meghallgatja, de az államban és társadalomban számottevő művelt elemnek ez nem elég lelki táplálék. Persze sok, sőt minden attól függ, mit értünk belmissió alatt és miként gyakoroljuk azt? Ha egyebet nem nyuj-
