Evangelikus lap, 1913 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1913-11-01 / 44. szám
1913. november 1. Evangélikus Lap. 44. sz. 5. oldal. azonban exegetikai, nem szövegkritikai munkát akar végezni. Még igy is sokat lehet könyveiből tanulni az evangéliumok szövegének a történetére vonatkozólag. Több nagy hiányra is reá mutat. így pl. szükségesnek tart egy olyan szövegkiadást, mely az ó általa használt codexek és fordítások teljes szövegét és a régi egyházatyáknál található variánsokat áttekinthetően magában foglalná. Von Soden nagyszabású vállalkozásának, ki tudvalevőleg „Die Schriften des Neuen Testaments in ihrer ältesten erreichbaren Textgestalt“ c. óriási munkájában azt a célt tűzte ki magának, hogy a legrégibb újtestamentomi szöveget rekonstruálja * nem sok eredményt jósol, noha talán helyesnek tartja az eklektikus módszernek a genealógiaival való helyettesítését, azonban a kéziratok és a citátumok ehhez a vállalkozáshoz elegendő és biztos anyagot nem szolgáltatnak, amiért nemhogy az eredeti, hanem még a harmadik században használt szöveget sem tartja megállapíthatónak. Wellhausen le is fordítja az evangéliumokat. Átülteti őket, hogy a mai olvasóra is ugyanazt a benyomást tegyék, mint annakidején az első közönségükre. ldegenszerfi zamatjuk és egyszerűségük megóvása különösen sikerült neki. Ha az ő fordítását a Weizsäcker0vel csak futólag hasonlítjuk össze — amelyről pedig Jülicher azt mondja, hogy a figyelmes olvasó számára annyit ér, mint egy kommentár s hogy az mint antik szövegnek modern nyelvre való átültetése * Nemrég megjelent a nagy munka stöveget tartalmazó kötete is Göttingenben. Vandenhoeck és Ruprecht kiadásában. 1913 Ára 32 Mk. A sir egyszerűségében is fényesebb sok dicsekvő mauzóleumnál. A vártemplom közelében levő park a jelen nemzedék igényeit szolgálja, de lépten-nyomon figyelmezteti a járó-kelőket a múltra. A park alapítójának (Fritz Eunike) szobra a lakosság hálájának egyszerű és keresetlen szavaival (Dem Ehrenbürger seine Mitbürger) is bizonyítéka a múlt tiszteletének. Hasonlóan jellemző a park végén levő emlék, amelyet az 1864., 1866. és 1870—71. dicsőséges háborúkban megmaradtoknak emelt a hálás város. Ha él még valaki közülök, bizonyára fölhevül szíve, múltjának és jelenének minden fényes emléke és jóleső tapasztalata összeforr, hogy életének hátralevő napjait megédesítse. A parkok még más emlékeket is őriznek. így a Tiencsinben és a délafrikai harcokban elesettekről sem feledkezik meg Wittenberg, sőt egy életmentés közben vizbefúlt muskétásnak is megadja a kellő tiszteletet és ezáltal is inti a lakosokat a hősök és ősök emlékének megbecsülésére. Mintha érezné, hogy ő maga sem egyéb, mint egy tiszteletreméltó aggastyán, aki már nincsen messze az elmúlástól, akinek csak múltja kedves, akit az idő megfosztott ifjúságának díszétől és férfikorának mestermunka* — akkor azt kell mondanunk, hogy Wellhausen jobban beleélte magát az evangéliumok egyszerű kifejezésmódjába és gondolatvilágába s hívebben fordít. Az igaz, hogy az ő dolga könnyebb volt, mint a Weizsackeré, mert ő szükség esetén — szöveg- kritikával is segíthetett magán. Az evangéliumok magyarázatánál az exegeiikai traditióra nem ad semmit, ö nem azért dolgozik, hogy régen forir.ulázott kérdésekben leadja a maga szavazatát. Mint a sémi és a hellenisztikus nyelv és irodalom kiváló ismerője, megvilágítja az evangéliumok nyelvét és gondolatait is, azonban e gondolatoknak a — körülírásától joggal idegenkedik. Figyelmét a lényegesre irányítja. A lényeges pedig az, hogy minden evangélium irodalmi alkotás, mely forrásokon vagy hagyományokon alapul és Jézus életét akarja elbeszélni. Az evangéliumok irodalmi méltatása és történeti értékének a megállapítása az evangéliumkutatás feladata. A feladat hármas. Pl. Márk evangéliumának vizsgálatánál először ki kell domborítani Márk egyéniségét, Írásmódját s méltatni egész könyvét, mint irodalmi alkotást, azután bele keli látni a műhelyébe, hogy hogyan dolgozik s hogy milyen hagyomány, milyen forrás stb. áll rendelkezésére, végül ki kell hüvelyezni Márk és a hagyomány elbeszéléséből az igazságot: Jézust! Wellhausen mindezen követelményeknek meg akar * Jülicher: Einleitung in das Neue Test. 5. u. 6 Aut'l. 23 1. Weizsäcker fordítása a Kautzsch f. Textbibel számára készült: Das Neue Testament übersetzt von Carl Weizsäcker. Tübingen J. C. B. Mohr 1904. Nach der Originalausgabe der !Men Auflage! erejétől. Wittenberg díszét, egyetemét, Haliéba vitték; valaha Szászország székvárosa volt, ma járási székhely (Kreisstadt). Keserű büszkeség foghatja el, ha arra az időre gondol, amikor az ő falai között volt az uralkodó otthona. A mellette elfolyó Elbén gondolata visszavitorlázik az elhagyott hazába, Szászországba, amelynek fénye most talán nagyobb, mert uralkodóját királynak nevezik, de e fény kisebb területen sugárzik szét, mint akkor, amikor ő volt a választófejedelem székhelye. A városháza legfontosabb része a múzeum; a városi templomban a hívek inkább arra gondolnak, hogy itt szolgáltatták ki először két szín alatt az úrvacsorát, az istentisztelet is e visszaemlékezés hatása alatt lesz magasztosabbá és hatékonyabbá. A lakosok, úgy látszik, nem irigykednek a többi városokra, ük teszik Wittenberget kedvessé. Nekik kell tulajdonítani, hogy Wittenberg olyan, mint egy nagymama, akit nem száll meg az irigység, mikor unokáinak vidám játékát látja és hangjukat. Átéli bennük a saját gyermek- és ifjúkorát és neki elég. Gazdag emlékekben Wittenberg, sőt emlék az egész város mindazok számára, akik tudnak a múltban olvasni. Sajnos, a múlt betűi hova-tovább ismeretlenekké lesznek I
